Öldöklés Isten nevében – a droghedai vérfürdő
2015. szeptember 25. 14:12
Belső küzdelem
A levél önelégült hangvétele ellenére Cromwell implicit módon elismerte, hogy Droghedában borzasztó dolgok történtek, és ha a győzelem nem jelentett volna akkora elégedettséget, akkor az öldöklés „lelkiismeret-furdalást és fájdalmat” okozott volna számára. Ez a kijelentés arra enged következtetni, hogy a parancsnok komoly lelki vívódáson mehetett keresztül. Cromwell, mint mindig, saját vallási meggyőződésében talált vigaszra és megkönnyebbülésre, abban a megingathatatlan hitben, hogy Isten akaratával összhangban cselekszik.
Sokan hozzák fel mentségére továbbá, hogy az ellenséges csapatokkal szembeni könyörtelenség egyáltalán nem tért el a korban az ellenséges katonákkal szemben alkalmazott bánásmódtól. Drogheda ostromának kezdete előtt Aston visszautasította az ultimátumot, és ezáltal (legalábbis technikailag) lemondott a helyőrség katonái életének megmentéséről. Wellington hercege – Napóleon legyőzője – még több mint egy évszázaddal később is megállapította, hogy „mindig is magától értetődő volt, hogy egy erőd védelmezői nem érdemelnek kegyelmet.”
Mindezt figyelembe véve is fontos kiemelni azonban, hogy a mészárlás mértéke precedens nélküli volt. Cromwell a város eleste után sem vette a fáradságot, hogy megkímélje a hadifoglyokat, és kicserélje őket az ellenséggel, vagy váltságdíjért cserébe megkímélje életüket. A parancsnok a kegyetlenkedéseket minden bizonnyal ellenségeinek küldött üzenetnek szánta: nem számíthatnak kegyelemre az ellenük folytatott háborúban.