Nem árulta el bajtársait, emelt fővel ment a halálba a jugoszláv partizánlány

2018. május 4. 17:50 Múlt-kor

Lepa Radić 1925. december 19-én született az észak-boszniai Bosanska Gradiška város közelében fekvő Gašnica nevű faluban. 15 éves volt, amikor 1941. április 6-án a Harmadik Birodalom Olaszországgal és Magyarországgal karöltve lerohanta Jugoszláviát, hogy délről biztosítva legyen helyzete a nyáron meginduló Barbarossa-hadművelet előtt. Az ország hamar elesett, és részekre lett osztva.

A tengelyhatalmak győzelme azonban korántsem volt teljes. A városokat, valamint a közlekedés és szállítás főbb útvonalait ugyan ellenőrzésük alá vonták, de az ország nehezen járható hegyvidéki területei esetében ez nem sikerült. Itt alakult ki a szerbek részéről az ellenállás, amely két fő csoportra oszlott: a csetnikekre és a partizánokra.

A csetnikeket az összeomlott Jugoszláv Királyi Hadsereg ezredese, Dragoljub „Draža” Mihajlović vezette, és elvben a jugoszláv emigráns kormány szolgálatában álltak. A valóságban azonban korántsem alkottak egységes szervezetet, különféle csoportjaik sokszor egymással ellentétes érdekeket képviseltek – némelyikőjük végig a németek ellen harcolt, mások azonban a németekkel együttműködve dolgoztak más célok érdekében. Mindannyiuk célja volt azonban a szerb nemzeti érdekek képviselete, és elvben mind hűek voltak a királyi Jugoszlávia eszméjéhez.

A Josip Broz (azaz „Tito”) vezette partizánok ezzel szemben a kommunista eszmét szándékozták megvalósítani Jugoszlávia területén, Tito volt egyúttal a földalatti Jugoszláv Kommunista Párt vezetője is. A szocialista Jugoszlávia létrehozása érdekében többnyire szintén a megszállók ellen harcoltak.

Ebbe a bonyolult és állandóan változó konfliktusba csöppent 15 évesen Lepa Radić, akinek családja régóta a kommunistákkal szimpatizált. Nagybátyja, Vladeta már korábban a munkásmozgalom tagja volt, apja, Svetor, és két további nagybátyja pedig 1941 júliusában csaptak fel partizánnak. Diverzáns tevékenységük miatt az egész Radić családot rövidesen, 1941 novemberében internálták az usztasa hatóságok (Bosznia ekkor a Független Horvát Állam nevű német bábállamhoz tartozott, amelyet az Ante Pavelić vezette fasiszta usztasa mozgalom irányított). Néhány heti raboskodás után azonban a partizánok kiszabadították őket. Lepa és nővére, Dara ezután szintén partizánnak állt. Lepa a harcokban kívánta szolgálni hazáját, ezt végül a 2. krajinai különítmény 7. századában tehette meg.

Lepa feladata harc közben a sebesültek biztonságos helyre szállítása volt, illetve a veszélyeztetett lakosság biztonságba menekítése. E tevékenysége végül az életébe került. 1943 februárjában Lepát a 7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztály (amelynek tagjait valójában a térség német nemzetiségű lakosságából soroztak kényszerrel) csapatai ejtették foglyul, miközben a neretvai csata folyamán a Grmeč nevű hegyen igyekezett a sebesült partizánokat biztonságba helyezni. Mivel rálőtt az SS-csapatokra, azonnal halálra ítélték, előtte azonban három napon keresztül a közeli Bosanska Krupa városában magánzárkában tartották és kínozták, hogy információt nyerjenek ki belőle. Ebben nem jártak sikerrel.

1943. február 8-án sietve felállított akasztófához vitték, ahol nyaka köré helyezték a kötelet. Ekkor azt kiáltotta: „Éljen a kommunista párt és a partizánok! Harcoljatok, emberek, a szabadságotokért! Ne adjátok meg magatokat a gonosztevőknek! Engem megölnek, de lesznek, akik megbosszulnak!” Akasztása előtt felajánlották neki, hogy bajtársairól szóló információért cserébe megkegyelmeznek neki. Erre azt válaszolta: „Nem fogom elárulni a népemet. Akikről kérdeztek, fel fogják fedni magukat, amikor mind egy szálig elpusztítanak benneteket.” A kivégzést ezután végrehajtották.

Lepa Radić története fennmaradt, hősiessége mellett azért is, mert kivégzéséről fotósorozat készült. Tito kormánya 1951. december 20-án (azaz 26. születésnapja után egy nappal) posztumusz kitüntette a Nép Hőse Érdemrenddel, amely a második legmagasabb katonai elismerés volt a szocialista Jugoszláviában.