Nem a mártír pápa feje van a dán katedrálisban

2015. január 21. 13:09

Szent Lúciusz pápa koponyája a középkori Dánia egyik legfontosabb ereklyéje, azon kevés relikvia egyike, amely túlélte a reformációt. Egy nemzetközi kutatócsoport tavaly év végén látott hozzá a koponya vizsgálatához, amely során bár bizonyítást nyert, hogy a maradványok valóban egy idős korában elhunyt férfihez tartoznak, a kormeghatározós vizsgálatok egyértelműen kizárták annak esélyét, hogy az a mártír pápáé lenne.

I. Szent Luciusz (Lucius) a keresztény egyház 22. vezetője (kb. 205-254) volt. Elődjét, Kornél (Cornelius) pápát a keresztényüldözések idején Gallus római császár (251-253) Rómából Centumcellaebe, a mai Civita Vecchiába száműzte, majd mikor Luciust is felszentelték, rá is hasonló sors várt. A római trónon Gallust a nálánál jóval engedékenyebbnek bizonyuló Valerianus császár (193-264) követte, aki szabadon engedte az egyházfőt. A bűnbocsánat kérdésében a novatianusoknak nem engedő, Novatianus ellenpápával szembehelyezkedő Lucius alig nyolc hónapig töltötte be az egyházfői tisztséget, ugyanis az újabb keresztényüldözések során, 254. március 5-én vértanúhalált halt.

Szent Lúciusz földi maradványait előbb Rómában, a Calixtus-katakombába temették el, majd átvitték a trasteverei Szent Cecília-templomba. Fejét a hagyomány szerint egy ereklyetartóba helyezték, és a koppenhágai Sankt Ansgar katedrálisába szállították, végül 1100 körül - két, a templomuk felszenteléséhez "méltó" ereklyét kereső dán pap jóvoltából - a relikvia átkerült Roskildébe.

A Szent Lúciusznak tulajdonított koponya úgy jutott a roskildei székesegyházba, hogy a dán város polgárai elhatározták, újonnan felszentelt templomuknak védőszentre lenne szüksége. Két pap el is indult Rómába, hogy magától a pápai államtól kérjen ereklyét. Útjuk a Szent Cecília-templomba vezetett, ahol a rengeteg szent tárgy közül éppen a nap által megvilágított, így különleges színt kapó koponyára esett a választásuk.

Az ereklye egészen az 1600-as évekig a Roskilde-katedrálisban maradt, majd a 17. század második felében előbb a koppenhágai Állami Művészeti Múzeumba, majd a Dán Történeti Múzeumba szállították. A Szent Lúciusznak tulajdonított koponya 1908-ban a katolikus egyház jóvoltából végül a koppenhágai Sankt Ansgar katedrálisában kötött ki.

Az Aarhusi Egyetem kutatója, Jan Heinemeier a kutatást megelőzően úgy vélekedett, hogy a pápai ereklyét összekeverhették Sigurd Jorsalfarers norvég király koponyájával, amit az 1800-as évekig szintén a Dán Nemzeti Múzeumban őriztek, majd 1867-ben átadták az Oslói Egyetemnek. Különös egybeesés, hogy mindkét ereklyének ugyanaz volt a leltári száma, ezért Heinemeier úgy döntött, szénizotópos kormeghatározásnak veti alá a maradványokat.

A vizsgálatok egyértelműen megállapították, hogy a koponya jóval későbbi, a 340-431 közötti időszakból származik, így kizárt, hogy Szent Lúciuszé vagy az 1130-ban született Sigurd Jorsalfarersé lenne. Karin Frei régész-geológus a koponya stroncium-izotópjait vizsgálta meg: a stroncium-izotópok aránya ugyanis, amelyek a szilárd és folyékony táplálékból épülnek be, azon terület talajának izotóp-összetételével egyezik meg, ahol felserdült az adott személy. A vizsgálatok megmutatták, hogy a koponya tulajdonosa valóban élhetett Rómában, de ugyanúgy Dániában is, mivel mindkét terület altalaja szinte ugyanannyi stronciumot tartalmaz.

Teljesen életszerűtlen továbbá, hogy az 1100-as években valakinek a birtokába jusson egy dániai, 3-4. századból származó koponya. Rómában viszont ekkoriban katakombákban temetkeztek a korai keresztények, ahol az ideális klíma miatt kiváló állapotban maradtak fenn az emberi maradványok. A Dán Történeti Múzeum igazgatója, Per Kristian Madsen úgy gondolja, a rejtélyt úgy lehetne a legegyszerűbben megoldani, ha végre felnyitnák a Szent Cecília-templom oltára alatt található szarkofágot, hogy megnézzék, hiányzik-e onnan a koponya.