Nagy hatást gyakorolt egy Flandriából érkezett oltárkép a firenzei művészekre
2020. december 25. 11:43 Halász Rita
Mélyből fakadó szomorúság
Az oltár legismertebb és legtöbbet reprodukált része a középső nagy kép. Dávid király palotájának romjai között látjuk a csecsemő Jézust, aki meztelenül, fénysugarakkal körülvéve fekszik a földön. Mária, József, különféle angyalok és a pásztorok imádkozva állnak körülötte. Jézushoz legközelebb az édesanyja térdel, akit az ikonográfiai hagyományoknak megfelelően kék ruhában, hosszú, kibontott hajjal látunk. Kezét finoman összeérinti, szelíd kedvességgel néz kisfiára, és bár nem érnek egymáshoz, erős a kapcsolat közöttük.
De miért fekszik egy újszülött gyermek meztelenül a hideg földön? Miért nem az anyja karjában vagy a jászolban festette meg a festő? A válaszhoz olvassuk el a XIV. században Svédországban élt Szent Brigitta látomását:
„A Szűz lent térdelt nagy tisztelettel, imádságra készülvén és hátát a jászolnak fordította. (…) És miközben ott volt az imádságban, láttam, ahogy a gyermek a méhében egyszer csak megmozdul, és hirtelen, egy pillanat alatt adott életet fiának, akiből olyan kimondhatatlan fény és pompa sugárzott, hogy a Nap sem volt hasonlítható hozzá, és elhomályosított ama gyertya fényét is, amit Szent József tett oda, hogy egyáltalán bármily fény legyen. Az isteni fény azonban megsemmisített bármily anyagi világosságot, mint amilyen a gyertya (…) Láttam a Dicsőséges Csecsemőt, ahogy ott feküdt a földön, meztelenül és ragyogón. A teste tiszta volt bármiféle portól és a szennytől. Aztán hallottam még az angyalok énekét, amely a csodálatos édességgel szólt és nagyon szép volt.”
József a kép bal szélén, az oszlop mellett áll, családjától távol, elkülönülve. Tommaso Portinarihoz hasonlóan mintha csak külső szemlélője lenne az eseményeknek. Levetett saruja jelzi, hogy a földi szférából itt lépünk át a mennyei térbe. A képen különféle ruhába öltözött, a földön térdelő vagy a levegőben röpködő szigorú, hosszú arcú angyalokat látunk. Tizenöten vannak, a szám utalás a rózsafüzér tizenöt rejtélyére.
Ünnepélyes, komoly megjelenésük éles ellentétben áll a három pásztor robosztus és egyben vidám alakjával, akik minden igyekezetükkel az újszülöttre koncentrálnak. A realisztikus ábrázolásmód és a személyiséget is kifejező arcok nagy hatással voltak a firenzei művészekre, különösen Domenico Ghirlandaióra. Ő a Pásztorok imádása című 1485-ös festményén hasonlóan egyénített arcú embereket mutatott be.
Az újszülött világrajövetele hiába örömteli esemény, a festményt áthatja valami mélyről fakadó szomorúság, amely a korabeli nézők számára – akik sokkal jártasabbak voltak a vallási szimbólumok jelentésében – még egyértelműbb volt. Nézzük meg tüzetesen az előtér gyönyörű csendéletét! A fehér liliom Mária szűzi tisztaságára utal, a tűzliliom viszont Jézus kiontott vérére.
A harangláb Mária hét fájdalmát jelképezi, míg az íriszt kard formájú levelei miatt tekintették Mária-szimbólumnak. Simeon ugyanis azt mondta Máriának, amikor Jézust bemutatta a templomban: „a te lelkedet is tőr járja át”. A vörös szegfű a passió egyik szimbóluma. Levele és termése is szög formájú, ezért Krisztus jövendő kereszthalálára utal.
A párkány mentén szétszórt ibolya, ez az illatos virágú, szerény kis növény Mária alázatosságát szimbolizálta. Lila színe pedig Krisztus szenvedéseit juttatta a korabeli néző eszébe. A búza is hagyományosan keresztény szimbólum: az utolsó vacsorán Jézus megtörte a kenyeret, és azt mondta: „Ez az én testem, mely értetek adatik”. Ily módon a búzaköteg előrevetíti Jézus halálát, de az élet körforgására is utal, ami a keresztények számára a megváltást és a feltámadást ígéri.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
