Mit evett Petőfi Vajdahunyad várában?
2021. november 27. 12:55 Saly Noémi
„Bem tábornok 1849. április 13-án diadalmas seregének egy részével Déva alá vonult, ahonnan másnap folytatta útját. Midőn délfelé Vajdahunyadra ért, elhatározta, hogy néhány órára megpihen, és azalatt megtekinti a hírneves hunyadi várat. Táborkarával együtt fölkereste a várban lakó László Józsefet, a kincstári vasművek igazgatóját, aki nemcsak a legszívesebb készséggel fogadta a nagynevű tábornokot és kíséretét, hanem meg is invitálta őket ebédre” – mesélte Kéry Gyula, a Petőfi-kultusz ápolására 1908-ban elindított füzetsorozat Friss nyomon című első kötetének a szerzője.
Az emlékezetes étkezés az ősi falak között
„[De előbb] végigkalauzolta a vendégeket a várban, megmagyarázva nekik annak nevezetességeit (…). Később a vendégek betértek Lászlóék lakásába, ahol a család valamennyi tagjával megismerkedtek. Eközben Bem tábornok megpillantotta az asztalon lévő könyvek közt Petőfi 1848-iki két kötetes költeménykötetét.
– Ah, mein liebster Petőfi! – kiáltott fel németül, rámutatott a költeménykötet belső oldalán Petőfit ábrázoló képre és rögtön bemutatta a jelenlévő szerzőt a ház asszonyának, aki afölötti örömében, hogy Petőfit is vendégei közt üdvözölheti, homlokon csókolta a költőt. Petőfit mélyen meghatotta ez a jelenet, s meghatottságát még fokozta a ház asszonyának azon kijelentése, hogy az egész család gyönyörködik költeményeiben.”
A megindító pillanatok után az asztalhoz fáradtak a vendégek, majd – újra Kéry soraival folytatva a történetet –: „Ebéd után Lászlóné megkérte a tábornokot, hogy e kitüntető látogatás emlékére írják le a jelenvoltak névsorát. Bem erre intett Petőfinek, aki egy papírlapra fölírta, hogy EMLÉKLAP V.-Hunyad április 14. 1849.
melyre azután sorra aláírták nevüket, úgy, amint itt következnek: General Bem, Alezredes Hirkalovits, Alezredes Királyi, Őrnagy Arany Károly, Őrnagytörzsorvos Gesztessy László, Petőfi Sándor százados, Anton Kurz, Lőrincz József százados segédtiszt, Szentimrei százados, Veress János főhadnagy, Borra János hadnagy, Orbán Károly hadnagy, Zajzon Áron hadnagy, Meiszlinger főhadnagy.
A névaláírások alatt a következő sorok olvashatók: »Itt állának a nagy Hunyad-vár több százados hős falai között e hon megmentői, mindannyian vértanúi a szabadságnak. Keresztbefont karokkal bámulá a hős bajnokokat a nép, mely szinte kétségbeesetten nyögött az osztrák rablánczaira fűzve, mig megmentői nem levénk. Ezen várat látogatá a nagy vezér, ezen várat, mely büszkén tekint le még most is az őt környező vidék és szirt alapját szünetlen mosó kis folyamra, mely viharok és fergeteg daczára is szilárdul áll a kőszikla tetején. Itten evék rövid táborias ebédüket e halhatatlan emlékű hősei a hazának, hol a nagy Hunyadi ülé számtalan diadal-ünnepeit. Valami megható vala ez rám: látni a nagy nemzet virágait, kik mind e czélért küzdve – a szabadságért, egybe seregelve, a nagy lengyelt, Bemet, követték. És ki lőn a boldog, ki a rény apostolait elfogadá a várban? Egy székely ivadék: László József és neje Szerecsek Anna. Éljenek önök, hogy nevelhessenek hasonló fiakat a hazának! Fehér János főkapitány.«”
A csapat orvos tagja, Gesztessy László így emlékezett a látogatásra:
„Szép, derűs tavaszi nap volt az. Délelőtti 11 órakor egy magaslatra jöttünk a szemünk előtt elnyúló völgyben megpillantani a magasba nyúló Vajdahunyad várát. Ezen látvány nagyszerűsége Petőfiben a legnagyobb lelkesedést idézte elő (…) minduntalan felugrott üléséből; 12 órakor Vajdahunyad várába behajtánk. Egy magyar lelkű tiszttartó kedves nejével és két lányával a legszívélyesebben fogadott. Megtekinténk a várnak minden részét, ott láttuk az egykori díszteremben a dicső Hunyadiak hollós címerét, és csodáltuk e műnek még akkor meglehetős épségben fennálló nagyszerűségét.”
Petőfi aznap este Hátszegre érkezve megírta a Vajdahunyadon című versét, amelyet másolatban megküldetett Lászlóéknak. Kászonjakabfalvi László Józsefet (1802–1872) és Szerecsek Annát (?–1867) egyébként nem kellett buzdítani a gyereknevelésre: volt nekik nyolc (igaz, fiú csak kettő). József, Józefin, Hermina, Ferencz, Ágnes, Gizella, Róza – így sorakoznak Anna testvérük gyászjelentésén, aki 1833-ban az elsők között jött a világra, a szülők 1830 körül házasodtak. Őt 1888. február 4-én vitte el egy tüdőlob, és „az egész vidék közrészvéte mellett” temették Csíksomlyón. Az ura, Fodor Ignácz ott volt ügyvéd és földbirtokos. Kilenc gyerekükből akkor már csak Ludovika, Berta, Anna, Róza és Antal volt életben. Róza – jeles festőművész – 1961-ben 93 évesen hunyt el. Férje dr. Oláh Gusztáv pszichiáter, az Angyalföldi Tébolyda igazgatója, a Magyar Elmeorvosok Egyesületének elnöke, fia a nagy operarendező Oláh Gusztáv, Melinda lánya pedig De Châtel Rudolf vízmérnök felesége lett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
