Mindannyiunk hőse, a Tenkes kapitánya
2021. november 18. 15:10 Varga Nóra Borbála
A nézők imádták, a kritika kevésbé
Az első magyar kalandfilmsorozat fogadtatása a nézők részéről nagyszerű volt, a korabeli kritika azonban kevésbé kedvelte A Tenkes kapitányát. A Filmvilág szerint nem volt szerencsés mindezt tizenháromszor fél órára nyújtani, a Tenkes készítői ugyanis ezáltal időzavarba kerültek, így a filmen keletkeztek „dramaturgiai légbuborékok”, ezen a problémán pedig „ráaggatott jelenetekkel” igyekeztek segíteni a film alkotói, mint A Tőzsér c. epizódban a túlnyújtott szalonnázással és betéttánccal, vagy A vándordiákban megjelenő, „szerkezetileg indokolatlanul hosszú nótázással”; valamint hiányoznak a krízisjeleneteket bevezető és levezető részek, melyek a nézőben a veszély érzetét keltenék a növekvő feszültség által.
A technikai hibákat valószínűleg a rendkívül alacsony költségvetésnek tudhatjuk be, néhány snittet pedig, melyek a nagyobb csatajeleneteket mutatják, más filmből kellett kölcsönözni a film alkotóinak. Egyes feszültségteremtő mozzanatok ugyan kimaradtak a filmből, mások azonban duplán előfordultak, hiszen a kritika szerint jócskán akadnak túlrészletezett jelenetek, agyonismételt motívumok.
Ezek a redundáns mozzanatok azonban mégis elengedhetetlenek a film komikuma szempontjából. Ilyen motívum például valaki leütésének mozzanata, ami epizódonként többször is előfordul, jellegzetes és vicces pukkanó hanggal társulva; vagy Amália csodálkozó mondata férjéhez: „Eckbert, már megint hogy néz ki?” Ezen mozzanatok mégis a filmet és a karakterek megteremtését segítik, tulajdonképpen állandó eposzi kellékekként funkcionálnak.
A Tenkes kapitánya mégis elsöprő sikert aratott a közönség, és elsősorban a gyerekek körében. „Akármennyire komoly volt, mégis játékos, és mindenkit megcélzott. Nagyon élvezték a felnőttek is, habár nem tudom, hogy rám színészként lehet-e egyáltalán azt mondani, hogy felnőtt.” – emlékezik vissza Szilágyi István. A film hosszútávú sikere talán éppen ebben rejlik: az ember gyermeki énjét ragadja magával, központi emberi témákat érintve, mint erkölcs, haza és szerelem.
Romantikus kalandfilmként műfajisága tiszta, szerkezete egyszerű, a karakterek pedig tipizáltak; a cselekményvezetés izgalommal és fordulatokkal teli, mégsem túl bonyolult. A film zenéjét Vujicsics Tihamér szerezte, gyakran ismerősen csengő népzenei alapokra komponálva; fő témájának dallama pedig azóta mindenki számára ismerőssé vált.
A Tenkes kapitánya bejárta az egész keleti blokkot, az NDK-ban is nagy sikert aratott. „Mint emlékezetes az NDK-ban több száz magyar filmet forgalmaztak a mozikban.” Televíziós sorozatként a Tenkes mindenhol az újdonság erejével hatott, a népszerűséget a vidéki közönségtalálkozók pedig csak fokozták. Könnyen elérhető, érthető és szerethető volt; az egyszerű ember könnyed szórakoztatását jelentette.
A film más művészeti ágakat is megérintett. Örsi Ferenc például a forgatás után egyből megírta könyvét ifjúsági regény formájában. A siklósi várban mostanáig is játsszák a Tenkesből készült musicalt; a film zenéje a Bëlga együttes Nemzeti Hipp-Hopp c. száma refrénjének alapdallamává vált. A Tenkes nemrég a Honvéd Táncszínház műsorára is felkerült. Szinte hihetetlen, mégis igaz, hogy az észt fővárosban van egy magyaros jellegű étterem, melynek neve: A Tenkes kapitánya, és az étteremben folyamatosan a filmet vetítik.
A Tenkes kapitánya a mostani fiatal felnőtt generációt is még gyerekként érintette meg, és meglepő módon, manapság együtt nézik gyerekeikkel; a film, mondhatnánk, generációról generációra öröklődik. A kapitány igazi hősként és példaképként állt a fiúk előtt, a lányok beleszerettek, majd összetört a szívük, amikor kiderült, hogy Zenthe Ferenc igazából a nagypapával volt egyidős.
A főhős népmesei figurája az elmúlt közel hatvan évben stabilan töltötte be a szerethető hős pozícióját a magyar film világában. A Tenkes kapitánya a magyar kultúra szerves részét képezi, maga a magyar jellem. A hatalommal való szembenállás metaforája, a fineszesség, a kiskapuk megtalálásával magának és szeretteinek előnyt szerző ember évszázadok alatt kicsontosodott mintaképe. Csoda, hogy ennyire szeretjük? Örökre.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
