Milliók lemészárlása után a II. világháború egyértelmű győztese lett Sztálin
2020. március 5. 13:01 MTI
Terror és háború
A teljhatalom birtokában a húszas évek elején bevezetett, a szabad versenyt megengedő NEP-rendszert erőltetett iparosításra épülő, szigorú tervgazdálkodással cserélte fel. A kényszerkollektivizálás során felszámolták a “kulákságot”, és mire 1933-ra befejeződött a kolhozrendszer kiépítése, milliók haltak éhen.
A világ első “szocialista” államában tobzódott a tömegterror, folytak a kivégzések, megteltek a munkatáborok, és mindez “a népek bölcs vezérének” kritikátlan magasztalásával, személyi kultuszával párosult. A sztálini diktatúra milliók életét követelte, és további milliók életét nyomorította meg.
Külpolitikájában Sztálin előbb a fasizmus elleni összefogásra, majd 1939-től a Molotov-Ribbentrop paktum révén is a hitleri Németországgal való jó viszonyra törekedett, de a német támadást ezzel csak késleltetni tudta.
A második világháborúban ő irányította az ország védelmét, és a fasizmus fölött rendkívül súlyos, több mint húszmilliós emberáldozat árán kivívott győzelem tovább erősítette kultuszát.
A szövetséges antifasiszta hatalmak teheráni, jaltai és potsdami konferenciáján részt vett a világ újrafelosztásában: a Szovjetunió világhatalom lett, és a nyugati országok csendes asszisztálásával saját társadalmi rendszerét kényszerítette az általa felszabadított, egyúttal megszállt országokra.
Ám miközben “kis Sztálinok” kerültek hatalomra Berlintől Szófiáig, az atomhatalommá vált Szovjetunióban deportálták a németekkel való kollaborálással vádolt népeket, a hazatért hadifoglyokat, és továbbra is milliók tűntek el a Gulagon.
A generalisszimusz 1953. március 5-én halt meg. Bűneit, személyi kultuszát 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán Nyikita Hruscsov, a párt akkori főtitkára tárta fel.
A következő főtitkárok idején Sztálin megítélése hullámzó volt: amíg Leonyid Brezsnyev idején inkább történelmi érdemei domborodtak ki, Mihail Gorbacsov 1985-ös színre lépésétől a 90-es évekig újra a véreskezű diktátor képe volt az uralkodó.
A Szovjetunió felbomlása után Oroszországban a Sztálinról és rendszeréről alkotott felfogás újra színesedni kezdett.
A közvélemény-kutatások szerint sokak számára a diktátor “kemény, embertelen zsarnok volt, akinek a kezén sok millió ártatlan ember vére szárad”, a társadalom egy jelentős része azonban úgy véli, hogy “a Sztálinnak tulajdonított hibáknak, bűnöknek nincs különösebb jelentőségük, a lényeg, hogy vezetése alatt győztesen került ki az ország a Nagy Honvédő Háborúból”.
Egy 2008. decemberi közvélemény-kutatás szerint Sztálin a harmadik legjelentősebb orosz történelmi személyiség az oroszok szemében (a rangsorban csupán Alekszandr Nyevszkij, a legendás 13. századi herceg és Pjotr Sztolipin, II. Miklós cár földreformot végrehajtó miniszterelnöke előzte meg).
2010-ben, a világháborús győzelem 65. évfordulóján Sztálin-portrékat ragasztottak ki több oroszországi és ukrajnai városban, és mellszobrokat is állítottak a tiszteletére.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
