Miért tartották a sellőket gyönyörű, ám gyilkos csábító lényeknek a középkorban?
2020. április 7. 14:01 Múlt-kor
Renitens luxemburgiak
A középkori Nyugat-Európában a sellőket többnyire gonosz, kéjsóvár teremtményekként jelentek meg. A tény pedig, hogy a szebbik nemhez tartoztak, csak megerősítette azt a korabeli szexista felfogást, hogy a nők bűnre csábítják a férfiakat. E kétes hírnevüket a hableányok feltehetőleg annak köszönhették, hogy a pogány világból származtak, az elterjedő kereszténység pedig minden igyekezetével azon volt, hogy a régi világ hittel össze nem egyeztethető szereplőit a gonosz kategóriába sorolja.
Számos középkori ábrázolás fésűvel és tükörrel ábrázolta a vízi lényeket, ami a bűnös hiúságot hivatott szimbolizálni. A kísértés és a nemi vágy jelképeivé váltak, akik a megtévesztett, ártatlan férfiakat a halálba csábítják. Ebből kifolyólag a középkori egyházi ábrázolásokon szinte kivétel nélkül a bűnt jelképezték. Ezért is olyan különös, hogy a Luxemburgi-ház – amelynek tagjai 1308 és 1437 között a Német-római Császárság, 1387-től pedig a Magyar Királyság trónján székeltek – miért választották mitikus ősiknek a sellőket.
A középkor évszázadaiban egyáltalán nem volt szokatlan, hogy a királyi és nemesi dinasztiák propagandacélból mitikus lényektől vagy esetleg ősi személyektől eredeztették magukat. (Jó példa erre II. Henrik angol király, aki Artúr király leszármazottjaként tartott igényt a trónra.) A luxemburgiak családtörténete szerint Siegfriedtől, Ardennek grófjától származnak, aki a Melusine nevű vízi szellemet vette feleségül.
A középkorban igen népszerű volt Melusine meséje, aki valamiféle tündérként, szellemként vagy hableányként jelent meg az ardenneki erdők tavaiban és csörgedező patakjaiban. Egy napon egy jóképű férfi (személyazonossága általában attól függött, hogy ki mesélte el a históriát) találkozott vele, és rábeszélte, hogy menjen hozzá. Melusine igent mondott, ám szabott egy feltételt. Eszerint a férje ígéretet tesz, hogy hetente egy napon mindig magára hagyja és sohasem sérti meg magányát.
Évekkel később, mikor már boldog házasként sok gyermeket nemzettek, a férfinek furdalni kezdte az oldalát a kíváncsiság, és megleste feleségét, amint az az említett napon magányában fürdőzött. Megrökönyödve vette észre, hogy a vízben Melusine-nek halfarka van (más források szerint kígyófarka). Ezt követően senki sem látta többé az asszonyt, egyesek szerint sárkányként menekült el, miután megátkozta férje kastélyát.
A Luxemburgi-dinasztia tagjai a családi legendárium szerint tehát Melusine-hez és férjéhez, Siegfried grófhoz kötötték magukat, aki 963-ban hűbéri jogokat szerzett a területre és megalapította a hasonló nevű fővárost. A dinasztia ezt követően összekapcsolódott a hableánnyal, aki az átalakított legenda szerint esküvőjük utáni reggelen odavarázsolta a luxemburgi Bock-sziklára épült palotát.
Érdekes módon az európai címertanban több család és területi entitás is felhasználta az egyébként negatív jelentéssel bíró hableányok alakját, például Varsó címerében a 14. század óta látható egy sellő.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
