Mi köze volt Drakula grófnak egy 19. századi járványhoz Írországban?
2020. június 4. 17:09 Múlt-kor
Élők, holtak és élőholtak
A Thornley által mesélt koleratörténetek igen valósághűek voltak – magyarázta Fiona Gallagher történész, a sligói kolerajárvány elsőszámú szakértője.
A kór ezernél is több helybélivel végzett a kisvárosban (amelynek lakossága ma is csupán 20 000 fő körül van), és általános zűrzavart idézett elő. Hogy megakadályozzák az emberek elszökését a fertőzött városból (ezzel a kór további terjedését), a hatóságok árkot ástak Sligo köré, és környező utakat is lezárták.
A ragály olyan hirtelenséggel végzett olyan sok emberrel, hogy a holttestek az utcán hevertek, és a város mind a húsz ácsa együtt sem tudott lépést tartani a koporsószükséglettel.
„Számos holttest maradt koporsó nélkül” – mondta Gallagher. Helyette mintegy 500 embert egyszerű lepelbe burkolva temettek el egyetlen nagy árokba. A város orvosainak és ápolóinak nagy részét is elvitte a járvány, a papok elmenekültek, a bent ragadt lakosok pedig zavargásba kezdtek.
Stoker édesanyja és sok más lakó számára úgy tűnhetett, eljött a világvége. Thornley leírása szerint Sligo „olyanná vált, mint a halottak városa”.
„Charlotte szerint ahogy súlyosbodott a járvány, a rémült ápolók egyszerűen fogták az ópiummal elkábított kolerás betegeket, és elhelyezték őket a tömegsírokban” – mondta McGarry. Az ilyen leírásoknak köszönheti az utókor a koporsójában nyugovóra térő vámpír képét, valamint az élőhalott vérszívó és a föld különös kapcsolatát.
Habár Stoker rendkívül zárkózott egyéniség volt, egy ritka interjúban elismerte, hogy a történetet „az a gondolat ihlette, hogy valakit eltemetnek, mielőtt még meghalt volna.”