Mexikói forradalmárnőtől kölcsönözték Leia hercegnő ikonikus hajcsigáit

2017. január 17. 08:24

A tavaly év végén elhunyt Carrie Fishert általában leghíresebb szerepével, Leia hercegnővel (később már tábornok) kötik össze, akit pedig a legtöbb ábrázoláson az ikonikus, kakaós csigára emlékeztető, általában két órán át készülő hajkoronájával jelenítették meg. (Érdekesség, hogy a 2000-es években a Natalie Portman alakította Amidala hercegnőnél a csigák már két perc alatt felcsatolhatóak voltak.) Habár a Csillagok háborúja első része már 1977-ben megjelent, George Lucas rendező csupán 25 évvel később, egy Time-interjúban árulta el, hogy tudatosan törekedtek rá, hogy a hercegnőt alakító Fishernek olyan frizurája legyen, amely a 70-es években egyáltalán nem volt divatban. Egészen az 1910-es évekbeli Mexikóig nyúltak vissza, amikor a polgárháborút közel egy évtizeden át vívó latin-amerikai ország hölgyei körében – pontosabban hajfonataik között – a csigavonalas díszítés dívott.

Ki is lehetett volna a másolnivaló etalon a frizurát tekintve, mint az egyik leghíresebb – bár a történelem zivataros évtizedei miatt egyre inkább feledésbe merülő – női mexikói forradalmár, Clara de la Rocha. Bár egyes kritikusok szerint Leia hajkölteménye inkább a hopi indián divatra hasonlít, Eric Tang, a Texasi Egyetem kutatója az előbbi elmélet mellett tette le a voksát.

Mexikó véres évtizede

Porfirio Díaz mexikói elnök 1876 óta volt hatalmon, ugyanis minden választáson újra és újra diadalmaskodott. A háborúktól sújtott évek után hatalomra kerülő államférfi “regnálása” valódi és békés fejlődést hozott, azonban a társadalmi változások a szegényebb rétegeket fokozatosan egyre rosszabb helyzetbe hozták, ugyanis a nagybirtokosok (a haciendák tulajdonosai) és oligarchák – sokszor a tettlegességig fajuló jogi csatározások során – kisajátították birtokaikat. 1907-ben Díaz ígéretet tett, hogy öregsége miatt többet nem indul a választásokon, ám 1910-ben meggondolta magát, és ellenjelöltjét, Francisco Ignacio Maderót börtönbe záratva újból elnyerte a posztot. Madero azonban megszökött cellájából, és fegyveres felkelésre hívta Mexikó népét.

Herculano de la Rocha lányával, Clarával már 1910-ben belépett a maderista mozgalomba, ahol a lány parancsnoki és ezredesi tisztséget kapott a Sinaloa szövetségi állambeli Culiacán városának 1911-es elfoglalása után. Később részt vett az apja által vezetett Casa de Moneda, vagyis a helyi pénzverde elleni támadásban, majd a Santuario templomért folyó harcban, amelyben megadásra kényszerítették a szövetségi erőket.

A culiacáni katedrálisért folytatott küzdelem során a felkelőket bekerítették a kormányerők, azonban a félelmetes mesterlövész hírében álló Clara a Tamazula folyó felett átívelő Cañedo híd alól tüzelve célzott fejlövésekkel egyesével szedte le a szövetségieket, akik végül felmenekültek a templom padlására. Miután megadták magukat, Clarát ezredessé nevezték ki a felkelők. Mivel Mexikóban nem szívesen ismerik el a nők bátor tetteit, ráadásul semmilyen írott forrás nem maradt fenn a lövésztudásával számos férfitársát megszégyenítő amazonról, híre már a közel egy évtizedig tartó forradalom utolsó éveire is megkopott, és inkább egyfajta legendaként élt tovább a felkelők körében.

A forradalmárok viszonylag hamar megdöntötték Díaz hatalmát, azonban a Madero-kormány sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a régi rendszer hívei – az Egyesült Államok támogatásával – ideiglenesen ismét magukhoz ragadták a hatalmat, ám a kaotikus viszonyok és a számos felkelői csoport között egyik kormány sem tudott huzamosabb ideig helyt állni. A hivatalosan az 1917-es querétarói alkotmány kiadásával lezáruló (valójában még évekig elhúzódó) polgárháború közel 1,3 millió mexikói életét követelve, köszönhetően a zsákmányszerző bandáknak, akik elkövetett bűneiket nemzeti céloknak kívánták beállítani.