Mesterséges forradalom: konteók a Ceaușescu diktatúra végóráiban

2021. december 24. 08:54 Bandi István

Tőkés László református lelkész elmozdításának hatására 1989. december 15-én Temesváron tüntetések kezdődtek, s a város néhány óra múlva csatatérré változott. A belügyi és katonai vezetés erőszakos fellépésre adott parancsot, de még a fegyverhasználat sem vezetett eredményre, amelynek köszönhetően december 20-án a város gyakorlatilag kivívta függetlenségét.

Olaj a tűzre

A helyszínre küldött rendőr- és hadseregtábornokok, a helyi és központi politikai vezetők az új hatalom kegyeiért versengve, egymást nem kímélve próbálták bizonygatni, hogy nem felelősek az elkövetett gyilkosságokért. Azonban Bukarestben is egyhamar tüntetések kezdődtek, főleg annak hatására, hogy az iráni látogatásából hazatérő Ceauşescu a televízióban kijelentette, hogy huligánok akadályozták a törvényes intézkedést (Tőkés László kilakoltatását), illetve nyíltan támadták Románia „területi integritását” és „társadalmi berendezkedését”, miközben idegen államok titkosszolgálataival álltak kapcsolatban.

A román állambiztonság, a Securitate sugallta beszéd nem bizonyult meggyőzőnek, ugyanis december 21-én a temesvári események elítélésére a bukaresti Központi Pártbizottság székháza elé összehívott gyűlés résztvevőinek egy jelentős része rendszerellenes tüntetőként az utcákon maradt. A katonai és rendőri szervek erőszakos fellépésének következtében rengetegen haltak vagy sérültek meg, a megmozdulások 22-én reggel mégis újult erővel folytatódtak: a Ceaușescu-házaspár végül helikopterrel menekült el a fővárosból.

Inváziós paranoia

A december 22-ig elkövetett tömeges gyilkosságért sem a hadsereg, sem a Securitate nem ismerte el felelősségét, sőt, a román külügyminiszter egyértelművé tette a bukaresti magyar nagykövetségen Rudas Ernő számára, hogy szerinte a temesvári felforgató tevékenységet Magyarország is támogatta. A magyar ügyvivő határozottan tiltakozott, és rágalomnak nevezte a román közlést.

Az összeesküvés-elmélet következő fokozata az volt, amikor Ceauşescu ugyancsak december 20-án magához kérette a bukaresti szovjet ügyvivőt, és kifejezte rosszallását amiatt, hogy Eduard Sevardnadze külügyminiszter Brüsszelben sajnálatosnak minősítette a temesvári tüntetés vérbe fojtását. Ceauşescu kijelentette, megítélése szerint a temesvári tömegoszlatás a Varsói Szerződéssel összhangban történt, ezért követelte, hogy a szovjet vezetés állítsa le a katonai szövetség Románia ellen irányuló támadásait.

Ezt követően Ion Stoian külügyminiszter külön közölte az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és Bulgária nagyköveteivel: bizonyítékaik vannak arra, hogy a Szovjetunió fegyveres inváziót készít elő Románia ellen. Természetesen a szovjet diplomácia válasza sem maradt el: megüzenték, hogy különösen nehezményezik a katonai beavatkozás tervével kapcsolatos koholmányokat.

Nem ellene, mellette

Román levéltári forrásokban olvasható, hogy a zöld határon Magyarországra átjutott menekülők olyan hírekkel érkeztek, amelyek szerint a Securitate tisztjei tudatosan próbálták elhitetni: ami Romániában történt, az is csak a magyar propagandaszervek hisztériakeltése miatt alakulhatott ki, és a város lakossága csakis e külső bátorítás következtében támadt rá a rendőrségre.

A Magyarországról visszatoloncolt személyeket a román állambiztonságiak alaposan kihallgatták, és ezek alapján elemezni próbálták a magyar titkosszolgálati lépéseket, és elszántan keresték az ügynököket. A Securitate parancsnoka, Iulian Vlad vezérezredes is hangot adott felháborodásának, hogy a kémelhárítás alacsony hatékonyságú munkája miatt nem találtak magyar beavatkozásra utaló nyomokat. Mindez Ceaușescu hatalmának összeomlása után rögvest lekerült a napirendről.

Beszédes, hogy Vlad tábornok és a Securitate más főtisztjei a törvényi rendelkezések mögé bújva később úgy emlékeztek vissza, hogy ők tájékoztatták a párt vezetőségét a történtekről, de a vérontásban nem vettek részt, sőt, határozottan állították, hogy a Securitate inkább a forradalom győzelméhez járult hozzá.