Melltarisznyák és eltűnt bugyik – viseltek-e alsóneműt a középkori nők?
2022. október 21. 08:50 Múlt-kor
A férfihatalom alsója
A jelenleg elfogadott álláspont szerint a nők nem hordtak bugyit vagy más hasonló alsóneműt egészen a 18. század végéig. A Lengbergben talált, tökéletes állapotban fennmaradt vászon alsónadrág viszont újra begyújtotta a vitát: férfi vagy női?
A lengbergi alsónadrág a 14–15. század fordulóján kialakult típushoz tartozik; ekkor kezdett a férfiak harisnyája vagy nadrágja két külön szár helyett egyetlen ruhadarabbá válni, így nem volt szükség többé a hosszú szárú alsónadrágra, hogy kitöltse a helyet a két különálló szár között. Az alsónadrág kiterítve homokórára emlékeztető alakot formáz, keskeny szíjakkal a sarkoknál. Háromszor is megfoltozták vászondarabokkal, amelyek mostanra átfedik egymást.
A sok vitát kiváltó alsónadrág
A korabeli festmények, fametszetek és miniatúrák – szakrális és világi eredetűek egyaránt – kizárólag férfiakat ábrázolnak ilyen alsónadrágban: egy kis darab, az ülepet és az ágyékot takaró szövet, a csípőnél masnira kötött szíjakkal rögzítve. Amikor nők viselnek (alsó)nadrágot, az mindig a középkorban elterjedt humorforrás, a „fejtetőre állt világ” kontextusában jelenik meg.
A nadrágok és alsónadrágok a férfihatalom jelképei voltak, és az őket viselő nők vagy házsártos, a férjük tekintélyét elorozni próbáló feleségek, vagy erkölcstelen perszónák voltak. Boccaccio De claris mulieribus (Híres asszonyokról) című könyvének 1474-es német fordításának egyik illusztrációja Szemiramisz asszír királynőt és két udvarhölgyét ábrázolja – alsónadrágban. A szöveg pedig ezt mondja róla: „Szemiramisz, egykor Ninosz felesége, saját fiának öltözött be”, és „úgy mondják, számos férfinak odaadta magát, köztük saját fiának, Ninüasznak is”.
Az alsónadrágokra is vonatkozik az, ami a melltartókra: csak, mert úgy gondolták, a nőknek nem kéne hordaniuk őket, még nem biztos, hogy nem is hordták – különösen, mert a hónap bizonyos napjain igen hasznosak. Szóval mit csináltak a nők a menstruáció alatt? Némely – főleg férfiaktól származó – beszámolók szerint semmit, azt a képet festve, mintha a nők vércseppeket hagytak volna maguk mögött, amerre csak jártak. De két angol bibliafordítás, az 1609–10-es Douay-Rheims Bible és az 1611-es King James Bible említi a „tisztulásban lévő nő rongyait” (Izajás 64:6). A szóhasználat azt sugallja, hogy a fordító tisztában volt a szövetdarabok ilyetén használatának lehetőségével – és az alsónadrág a helyükön tartotta volna a „rongyokat”.
A 16. században néhány itáliai nő biztosan hordott bugyit. Toledói Eleonóra (1522–62) bírt egy példánnyal 1561-ben, ötven évvel később pedig számos darabot készítettek Medici Mária francia királyné (1573–1642) számára. De a női alsóneműk még mindig rosszallást váltottak ki. Pietro Bertelli 1594-es Diversarum nationum habitus (Különböző nemzetek öltözete) című könyvében a nők közül csak a velencei kurtizán visel alsónadrágot. Másrészről viszont az angol Fynes Moryson, aki 1591–95 között beutazta Európát, így írt az itáliai hölgyekről: „A város szüzei, és különösen a nemeshölgyek […] sok helyütt selyem- vagy vászonnadrágot viselnek ruhájuk alatt”. De hozzáteszi: „Láttam kurtizánokat […] férfinak öltözve, szegfűszínű vagy világos zekében és nadrágban.” Továbbá a németalföldi nők is hordtak bugyit, legalábbis Moryson ezt írja: „a legfőbb hölgyek közül néhány nem bírván a különös hideget […] vászonból vagy selyemből való nadrágot visel”.
Szemiramisz királynő erkölcstelen élete Boccaccionál
Mi a helyzet az angol nőkkel? Vajon I. Erzsébet viselt bugyit? 1603-ban készült temetési képmása fűzővel és bugyiban ábrázolja. Bár egyes vélemények szerint a keskeny alsónemű csak utólag, 1760 körül került rá, a „Nagy Királyi Ruhatár feljegyzései” (1558–1603) leírja, hogy John Colte 10 font sterlinget kapott „Ő megboldogult Felsége képmásáért […] egy fűzővel és egy alsónadrággal”. Emellett arra is van benne utalás, hogy Erzsébet birtokában volt „hat dupla vászon nadrág, finom hollandi szövetből”, amelyek 1587-ben készültek. Ezek vajon bugyik vagy harisnyák? De vajon Anglia királynője miért ne követelte volna ki magának ugyanazt a jogot a bugyihordáshoz, mint Franciaország királynője? És vajon ki merte volna megkérdőjelezni az alsónemű-választását?
Ami pedig a 17. századi Angliát illeti, Samuel Pepys író-poilitikus, arra gyanakodva, hogy felesége megcsalja, ezt írta naplójába 1663. május 15-én: „De szégyenkezem, ha arra gondolok, miképp választottam a hazugság útját, hogy lássam, viselt-e ma is a feleségem alsónadrágot, mint szokott”; június 4-én pedig: „…és figyeltem, hogy lássam, vesz-e magára bugyit a feleségem, és ő, szegény lélek, vett”.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden középkori és kora újkori nő viselt melltartót és bugyit, de néhányan mindenképp. Figyelembe véve, hogy a Lengbergi „melltarisznyák” egy kastélyból kerültek elő, valószínűleg a felsőbb néprétegek között voltak elterjedtek, illetve olyan nők között, akik valamilyen okból nem fordítottak nagy figyelmet a társadalmi konvenciókra.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
