Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megtalálták a britek ellen küzdő ausztrál bennszülöttek elrejtett fegyvereit

2016. március 30. 15:32 MTI

Őslakosoktól származó és valószínűleg a gyarmatosítás korából való tárgyak, köztük fegyverek hatalmas "kincsestárára" bukkantak az ausztráliai Sydney egyik elővárosában egy építkezésen. Scott Franks történész szerint országos jelentőségű lelőhelyről van szó, amely becsléseik szerint összesen mintegy 50 ezer tárgyat rejthet.

<

A randwicki lelőhelyen eddig mintegy 20 ezer tárgyat találtak, korukat tudományos módszerrel még nem állapították meg, de szakértők szerint a brit gyarmatosítók ellen küzdő bennszülöttek egyik jelentős rejtekhelyéről lehet szó, ahol fegyvereiket őrizték.

Erre utal egyebek közt, hogy a temérdek eszközt, köztük lándzsahegyeket és rituális tárgyakat egy meglehetősen szűk, mindössze 700 négyzetméternyi területen összezsúfolva találták. Scott Franks történész szerint országos jelentőségű lelőhelyről van szó, amely becsléseik szerint összesen mintegy 50 ezer tárgyat rejthet.

Az őslakosok, akik ma az ausztrál lakosság legszegényebb és legkirekesztettebb rétegét alkotják, több mint 40 ezer éve lakják Ausztráliát. Amikor az első európai telepesek bő két évszázada megérkeztek a kontinensre, egymillió bennszülött élhetett Ausztráliában. Számukat ma 670 ezerre becsülik a 23 millió lakosú országban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megtalálták a britek ellen küzdő ausztrál bennszülöttek elrejtett fegyvereit

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra