Megtalálta saját hangját, és kitört zseniális édesapja árnyékából Karinthy Ferenc

2022. február 28. 16:35 MTI

Karinthy Frigyes elhíresült mondásából – „A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket” – ő volt ez utóbbi, a zseniális írónak Böhm Arankával kötött házasságából 1921. június 2-án született fia.

Írói tehetségét, humorát, a csínytevés és a játék szeretetét édesapjától, túláradó életkedvét édesanyjától örökölte. Gyermek- és ifjúkorának egyik meghatározó élménye volt, hogy a Nyugat legnagyobb alakjainak közelében nőtt fel, Devecseri Gábor és Szerb Antal is mentorai között voltak.

A másik meghatározó élménye a sport volt, kamaszkorától a Fradiban vízilabdázott. Diplomát a pesti egyetem magyar-angol-olasz szakán szerzett, majd nyelvészetből doktorált, 1947-ben ösztöndíjasként Franciaországban, Svájcban és Olaszországban járt.

Hazatérése után volt újságíró, majd dramaturg a Nemzeti Színházban és a Madách Színházban, később vidéken is. 1957 és 1960 között saját műve nem jelent meg, fordított, a Magyar Nemzetnek írt cikkeket és riportokat.

1960-tól 1970-ig az FTC szakosztályi elnöke volt. 1965 és 1975 között több hazai vidéki városban volt színházi dramaturg, közben 1968-69-ben az Egyesült Államokban tartott egyetemi előadásokat, 1972 és 1976 között hosszabb-rövidebb időt töltött a Szovjetunióban, Ausztráliában és Kubában.

A nyolcvanas években egyre többet utazott Olaszországba, itthon pedig ideje nagy részét Leányfalun töltötte, ahová alkotni vonult vissza. Életének utolsó évtizedét beárnyékolta depressziója. 1992. február 29-én halt meg Budapesten. 

Írói munkásságáért 1950-ben, 1954-ben és 1970-ben József Attila-, 1955-ben Kossuth-díjat, 1987-ben Karinthy Frigyes-emlékgyűrűt kapott, 1991-ben 70. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetéssel jutalmazták.

Nem esett messze az alma a fájától – Karinthy Ferenc és fia, Márton is a színházban és az irodalomban leltek otthonra, 1963 (Kép forrása: Fortepan/ Hunyady József)

Nem készült írónak, egyetemi éveiben inkább a nyelvtudomány, az elmélyült kutatómunka és a sport vonzotta. A zseniális apa árnyékából kilépve már az 1940-es évek elején megpróbálkozott novellaírással, majd 1943-ban első regénye, a Don Juan éjszakája is megjelent, s ennek sikere végül az írói pálya irányába terelte. 

Akárcsak apja, ő is elsősorban novellistaként volt sikeres, hosszabb lélegzetű munkái, néhány regénye kivételével, egyenetlen minőségűre sikeredtek. Kötetei közül kiemelkedik a Szellemidézés, amelyben a Karinthy-család bohém, kavargó és sokszínű életébe nyújt betekintést, a Kentaur című regénye, a Budapesti tavasz, amelyből 1955-ben Máriássy Félix nagy sikerű filmet is rendezett.

1954-ben jelent meg Ezer év című riportja, amely a magyar társadalom peremvidékét fedezte fel, a kulturális-morális elmaradottság, a teljes közéleti közöny fájdalmas példáira figyelmeztetett, és amelyből később drámát is készített. A sportélményeket eleveníti fel a Ferencvárosi szív, az Epepe abszurd regény-parabola, míg karcolatai és tárcái, valamint nyelvművelő írásai külön kötetben jelentek meg.

Színműveit, egyfelvonásosait (Dunakanyar, Bösendorfer, Gellérthegyi álmok, Gőz) ma is műsorukra tűzik a hazai színházak, s legtöbbjüket több nyelvre is lefordították. Karinthy Ferenc stílusának meghatározó jegye az iróniával, humorral fűszerezett realizmus volt, jól kidolgozott karakterekkel, érdekes cselekménnyel, alapos háttérrajzzal. Több írásából tévé-, illetve mozifilm is készült. Fontos kortörténeti dokumentum az 1967 és 1991 között írott naplója, amely 1994-ben három kötetben jelent meg.