Mégsem a patkányok tehetnek a fekete halál pusztításáról?

2018. január 16. 08:34

A hétfőn a PNAS folyóiratban publikált tanulmány szerint elsődlegesen sokkal inkább olyan élősködők tehetnek az a 14-20. század között a világ számos pontján végigsöprő komolyabb járványokról, mint a ruhatetvek és a bolhák, akik a szerzők szerint nem a patkány közvetítésével, hanem önmagukban terjesztették a betegséget. A Yersinia pestissel fertőzött bolhák harapásukkal bejuttatták a baktériumot a véráramba és nyirokcsomókba, amelyek a test egész területén megtalálhatók. A fertőzés azt eredményezte, hogy a nyirokcsomók kísérteties „bubókká” dagadtak (innen ered a bubópestis elnevezés). 

A 19. század vége óta feljegyzett esetekben – beleértve a 2017-es madagaszkári járványt is – a patkányok és más rágcsálók kétségkívül hozzájárultak a pestis terjesztéséhez. Ha a Yersinia pestis megfertőzi a patkányokat, a patkány vérével táplálkozó bolhák is megfertőződhetnek. Amikor egy pestises patkány meghal, az élősködők elhagyják a testét, és más élőlényt keresnek. A patkányok modernkori járványokba játszott szerepe, valamint a középkori pestises áldozatok esetében talált, pestisre utaló genetikai bizonyítékok alapján számos kutató úgy véli, a patkányok is hozzájárultak a fertőzés terjesztéséhez a fekete halál pusztítása idején.

Más történészek azonban úgy vélik, a járvány másképp terjedhetett. A 14. század közepén Európa lakosságának mintegy 30-60 százalékát elpusztító fekete halál idején a pestis ugyanis gyorsabban terjedt Európában, mint bármely későbbi járvány esetében. Ráadásul, bár számos modernkori járványt tömeges patkánypusztulás előzött meg, a középkori források nem számolnak be hasonló jelenségről. A patkányok szerepének hangsúlyozását túlzónak tartó álláspont egyik képviselője, Samuel Cohn, a Glasgow-i Egyetem középkorásza úgy véli, azzal, hogy sok genetikus és modernkori történész a rágcsálót teszi meg a pestis terjesztésének fő felelősévé, eltorzítva a tényeket.

Más tudósok régóta játszottak a gondolattal, hogy valójában az embereken megtelepedő bolhák terjesztették a betegséget, a patkány közvetítése nélkül. Ha a bolhák és tetvek megharapnak egy pestises embert, maguk is megfertőződnek, és nem kizárt, hogy átugranak egy másik, közelben lévő emberre, megfertőzve ezzel őt is.

Matematikailag a fertőzés átadásának kétféle módja, a patkány-bolha, valamint az ember-élősködő láncolat mintája különbözik egymástól. A tanulmány vezető szerzője, Katharine Dean, az Oslói Egyetem Ökológia és Evolúciós Szintézisért Központjának kutatója társaival együtt – a patkányok, bolhák és tetvek várható magatartási mintáira alapozva – mindkét esetben egy szimulációt lefuttatva modellezte a folyamatot.

Miután többször is lefuttatták a szimulációkat, Dean és a tanulmány társszerzője, Boris Valentijn Schmid, az Oslói Egyetem kutatója kiértékelték, melyik modell alkalmazható legjobban a fekete halállal kezdődően Európában pusztító kilenc kiválasztott pestisjárványra. Meglepetésükre az derült ki, hogy a kilenc, általuk vizsgált városból hét esetében az ember-élősködő modell jobban megfeleltethető a mortalitási adatoknak, mint a patkány-bolha modell.

Dean és Schmid szerint van arra lehetőség, hogy még több kísérleti adat felhasználásával plauzibilisebbé tegyék a modelljeik által kapott eredményeket. Ugyancsak tisztában vannak vele, hogy tanulmányuk minden bizonnyal komoly vitákat generál majd a pestissel foglalkozó tudósok körében, akik közül sokan szenvedélyesen érvelnek amellett, hogy a patkányok a pestis elterjedésének fő felelősei. „A pestis kapcsán számos felfokozott hangulatú vita zajlik” – magyarázza Dean, aki önmagát és Schmidet számos más szakértőnél objektívebb, a tárgytól nagyobb távolságot tartó kutatónak tartja.