Megfordította Erdély „veszett ügyét” a mindenre elszánt ágyúöntő, Gábor Áron
2022. november 27. 17:10 Múlt-kor
„Egy golyót keresztüllövethet rajtam!”
Hét nappal később már alábbhagyott a lelkesedés, Dobay Károly ezredes, az egyetlen, még önálló székely szék hadseregének parancsnoka csupán puffogtatnivaló öntött ágyúkról beszélt, s többen kétségbe vonták a lövegek használhatóságát.
„Ha ágyúim szétrepednek vagy nem találok célba velük, az óbester úr egy golyót keresztüllövethet rajtam!” – vágott vissza az ágyúöntő, aki a felajánlás utáni 12. napon az első két művével, a „vasbékákkal” 250 méterről sikeres próbalövést végzett a Sepsiszentgyörgy melletti domboldalban.
Gábor Áron Bodvajon, majd Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen rendezett be ágyúöntőműhelyet, az elején vasból, később pedig beolvasztott bronzharangokból készítette a lövegeket. Arra azonban mindig ügyeltek, hogy minden faluban maradjon legalább egy harang, amivel a vészjeleket lehet továbbítani.
Az „ágyúgyárak” a Gábor Áron által a szűkös feltételekhez igazodó terv szerint dolgoztak. Először kifaragták fából a löveg öntvénymintáját, kettéfűrészelték, s nedves agyagba nyomták, amely megszáradt, s a két fél összekapcsolása után maga az öntőforma lett.
A forradalmároknak mostoha körülmények között kellett dolgozniuk, hiszen nem volt fúrógépük az ágyúcsőfurat elkészítéséhez, így merőben új technikát kellett alkalmazniuk. Nem az öntés után fúrták ki a csöveket, hanem egy karvastagságú, agyagréteggel bevont farudat helyeztek a leendő nyílás helyére.
Az öntvények egyenetlenségét később kézzel csiszolták le. Az apróbb alkatrészeket a helybeli kovácsok, ácsok és kerékgyártók készítették el.
A források szerint Marosszék 93 harangot, Udvarhelyszék 14-et, Aranyosszék 25-öt, Háromszék pedig 125 harangot küldött a kézdivásárhelyi műhelybe felolvasztás céljából. 1848 novembere és 1849 júniusa között hatvan, míg mások szerint 64 vagy hetven darab, főként hatfontos ágyú készült.
Az egyetlen fennmaradt ágyúról készült replika a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban (Kép forrása: Wikipédia/ Markó László/ CC BY-SA 3.0)
A legnagyobb lőtávolságuk 1400 lépés (kb. 1100 méter) volt, de általában csak 800 lépésre (600 méter) tüzeltek velük. Egy ágyút 9-10 tüzér kezelt, s percenként 3-4 lövést lehetett leadni vele. Gábor Áron ágyúit nem lehetett összehasonlítani a korszak legjobb lövegeivel, ám a körülményekhez képest gyönyörű alkotások voltak, a harci morált illetően pedig hatásuk óriási volt.
Első bevetésük szinte tökéletesre sikerült: az 1848. november 30-i első hídvégi ütközet az ágyúknak köszönhetően székely győzelmet hozott. A császáriak annyira meglepődtek, hogy Puchner tábornok a következőket írta naplójába: „A beérkezett jelentések szerint francia tüzérség tartózkodik Háromszéken.”
A bodvaji kohót 1848 decemberében feldúlták az osztrákok, így Kézdivásárhelyen folyt tovább az ágyúöntés Turóczi Mózes rézműves öntödéjében.
A karácsonykor lezajló második hídvégi ütközetben vereséget szenvedtek az erdélyiek, s a többség a békeszerződés megkötése mellett érvelt (amelynek pontjai között az újonnan öntött ágyúk megsemmisítése is szerepelt), Gábor Áron azonban ellene szólott, s a tárgyalóterem szétlövetésével fenyegetőzött.
Bár az árapataki szerződést végül megkötötték, hamarosan felmondták, s újból megkezdődtek a harcok, valamint az ágyúöntés. A tüzérséggel rendelkező erdélyi sereg 1849 elejére egész Észak-Erdélyt elfoglalta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
