Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Másfél millió éves emberi maradványokat sikerült azonosítani egy izraeli lelőhelyről

2022. február 3. 13:35 MTI

Az Izraelben eddigi feltárt legősibb, 1,5 millió éves emberelőd-maradványokat azonosították – jelentette a Walla hírportál szerdán. Az Afrikán kívüli második legjelentősebb prehisztorikus, Ovadia nevű izraeli lelőhelyen talált másfél millió éves csigolyacsontok új megvilágításba helyezik az ősi emberelődök ázsiai és európai elterjedésének történetét.

<

Korábban úgy vélték, hogy ez egyszeri esemény lehetett, de az új lelet alapján legalább két hullámban zajlott a kirajzás Afrikából Eurázsia irányába. Eddigi tudásunk szerint az első hullámban, mintegy 1,8 millió évvel ezelőtt az ősi emberek eljutottak a mai Georgiába, ahol a mindeddig legfontosabb Afrikán kívüli lelőhelyen, a Dmanisi régészeti helyszínen találták meg ennek nyomait.

A Kinneret-tótól délre, a Jordán völgyében, a Beit Zear kibuc melletti Ovadia lelőhelyen talált maradványok alapján ezután egy második hullám is következett 1,5 millió évvel ezelőtt, amely áthaladt Izrael földjén.

A kutatásban részt vett az izraeli Bar-Ilan Egyetem, az Ono Akadémia központ, az amerikai Tulsai Egyetem és az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).

Ovadiát az 1960-as évek óta számos alkalommal kutatták a szakemberek, területén gazdag és ritka állatcsontokat, valamint kőeszközöket tártak fel.

A közelmúltban újraindultak az őstörténeti ásatások, és ismét átvizsgálták az elmúlt évtizedekben begyűjtött leleteket, melyeket a Jeruzsálemi Héber Egyetem nemzeti természettudományi gyűjteményében helyeztek el. Ezek között Miriam Belmaker paleontológus 1966-ban feltárt, körülbelül másfél millió éves emberi ágyéki gerinccsigolyákat azonosított.

Alon Baras, a Bar Ilan Egyetem Azrieli Orvostudományi Karának anatómiai és evolúciós kutatója szerint ez a csontdarab eldönti a régi vitát az afrikai kirajzásról, mert egyértelműen bizonyítja, hogy több vándorlási hullám volt. „Ezek az emberelődök a csigolyáik mérete és alakja közötti különbség alapján különböztek a Georgiában feltártaktól” – mondta a tudós az Izraelben eddig felfedezett legősibb emberi csontokról.
Ella Bin professzor, a gerincfejlődés szakértője szerint egy korához képest magas termetű, 12–16 éves fiú maradványát találták meg. „Ha ez a fiatal elérte volna a felnőttkort, több mint 180 centiméter magasra nőtt volna. Mérete hasonló az ebből az időből származó afrikai nagy előemberéhez, és különbözik a Georgiában lelt alacsony előemberektől” – hangsúlyozta a lapnak.

„Mindezek alapján úgy tűnik, hogy legalább két ősi embert azonosítottunk Afrikán kívül az alsó pleisztocénként ismert időszakban. A bevándorlás minden hulláma más-más embert hozott magával – mind megjelenésükben, mind kőszerszámaik készítési technikájában, mind pedig abban az ökológiai résben, amelyet maguknak élőhelynek kiválasztottak” – foglalta össze a kutatás tanulságait a hírportálnak Alon Baras.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Másfél millió éves emberi maradványokat sikerült azonosítani egy izraeli lelőhelyről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra