Margat – a keresztesek sokáig bevehetetlen vára, amelyet magyar régészek tártak fel
2018. november 15. 11:51 Major Balázs
Víz a bazalthegyen
Margat tervezői számára az egyik legnagyobb kihívást az jelentette, hogy megoldják több ezer ember egészéves vízellátását egy vulkáni eredetű hegyen – ahol kutat fúrni reménytelen vállalkozás –, s legalább ekkora feladat volt a napi több száz köbméternyi szennyvíz elvezetése is. A margati vízgazdálkodási rendszer tanulmányozása során körvonalazódott, hogy az erőd kiépítését rendkívül gondos tervezés és közművesítés előzte meg. Az épületek lapos tetőire zúduló téli csapadékvizet falba épített vezetékeken vagy a falakhoz erősített vastag kerámiacsatornákon először kisméretű ülepítőciszternákba vezették, ahol a nehezebb szennyeződések azok aljára ereszkedtek, így a ciszternák felső részén nyíló túlfolyócsatornákon már csak a tiszta víz folyt tovább. Az „előszűrt” vizet a várhegy gyomrába mélyített hatalmas, csarnokméretű ciszternákba terelték, ám nagy valószínűséggel nem közvetlenül ezekből történt a vízkiemelés, hanem a melléjük telepített, a közlekedő edények elve alapján működő aknából, amelyet egy csatorna kötött össze a nagyciszterna aljával. A tervezők arra az eshetőségre is gondoltak, ha túl nagy mennyiségű csapadék árasztaná el a rendszert: a vízemelő akna a tetejénél túlfolyó csatornával volt ellátva, amely a latrinaaknákba vezette a felesleges folyadékot. A padlók felmosására használt és a fürdőkből leeresztett víz, valamint a konyhai mosogatóvíz is mind megjárta, illetve átöblítette a latrinaaknákat, mielőtt a külső várárokba távozhatott volna – így a szennyvíz még használható része nem veszett kárba.
Mivel a johanniták a korszak legnagyobb ingyenes közkórházait üzemeltették, Margatban is kényesen ügyeltek a tisztaságra. A 2010-es nyári ásatások egyik leglátványosabb eredménye az erőd egy hatalmas méretű fürdőházának feltárása volt – amely mellett még négy másik is található a várhegyen. A két vízforraló kemencével ellátott háromhelyiséges és külön latrinahelyiséggel is rendelkező fürdő belsejébe ólomcsöveken érkezett a víz. Az udvaron feltárt fürdő környékének ásatása során a keresztes vízvezetékrendszer egy teljesen ép, a sérült részektől hermetikusan elzárt szakaszát is sikerült megtalálni.
A keresztesek által épített vízgyűjtőrendszer tartósságára jellemző, hogy egy része még mai is kiválóan működik, ezért a régészek a központi ivóvízgyűjtő ciszternába csak napokon át tartó szivattyúzást követően tudtak leereszkedni. Az óriási csarnok felmérését azonban még így is csak gumicsónakkal lehetett véghezvinni a több méter magasan álló víz miatt.
Margat hathektáros területén, a várhegy tetejét kerítő gigantikus falgyűrűn belül a többszintes johannita belsővár és a civil lakosság házainak is helyet adó szuburbium 1:5 arányban osztozkodott. Hatalmas méretének köszönhetően eddig is a Szentföld legméretesebb erődítményei között tarthattuk számon, a 2010 tavaszán folytatott ásatások során azonban fény derült arra, hogy a várhegy meredek nyugati lejtőjén megtalált védőfal és épületmaradványok is keresztes eredetűek, egy külső szuburbium részei voltak – s ezáltal még nagyobb kiterjedéssel kell számolnunk.
Ugyancsak a várfalakon kívül, a bozóttal benőtt magas partfalban, gondos tisztítás végeztével márvánnyal fedett sírok váltak láthatóvá, melyekben a kutatók – sírgödrönként – több emberi maradványt is találtak. A különböző okokból félbehagyott ásatás folytatása a ritka kereszteskori keresztény (esetleg európai telepes) embertani anyag mellett jelentős új információkkal szolgálhatna a várat ellátó vidéki településhálózattal kapcsolatban is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
