Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
2024. április 26. 18:05 Múlt-kor
„Vigyázz, el ne császárosodj, fel ne vedd szokásaikat – mert ez könnyen megesik. Légy csak egyszerű, jó, tiszta, komoly, kendőzetlen, igazságszerető, istenfélő, jóindulatú, szeretetteljes, tántoríthatatlanul kötelességtudó.” Az idézetbe foglalt gondolatok a Kr. u. 121. április 26-án Marcus Annius Catillius Severus néven született Marcus Aurelius császárhoz köthetők, aki az Elmélkedések című művében vetette papírra a fenti sorokat. Ennek köszönhetően a szerzőt az utókor filozófuscsászárnak hívja, bár a magvas gondolatok megalkotója uralkodásának jelentős részében inkább cselekedni, mint „filozofálni” kényszerült, hogy biztosítsa birodalma határait a betörő germánok és pártusok ellen.
Marcus Aurelius császár családja Hispániából származott. Nagyapja többször viselt konzuli tisztséget; édesapja, Marcus Annius Verus korán elhunyt, bár Antoninus Pius császár feleségének fivéreként szintén a római elit köreihez tartozott. A leendő császár nagyapja mellett, Róma egyik előkelő negyedében kiváló nevelésben részesült.
Marcust leginkább a filozófia, a görög nyelv és a jogtudományok érdekelték. A tehetséges, művelt és szorgalmas fiúra Hadrianus császár is felfigyelt. Marcus Róma városának és kikötőinek közigazgatási ügyeivel és vallási ünnepek megszervezésével indította karrierjét, majd később a pénzügyigazgatás terén is bizonyította rátermettségét.
Hadrianus császár halála előtt utódjának, Antoninus Piusnak a lelkére kötötte, hogy a tehetséges Marcust és egy másik arisztokrata ifjút, Lucius Verust adoptálja. Pius császár Hadrianus végakaratának megfelelően 138-ban fogadott fiává tette mindkettőjüket, előbbi neve ekkor lett Marcus Aurelius Verus. Marcus Aurelius többször töltött be konzuli tisztséget, és miután 145-ben nőül vette Antoninus Pius császár lányát, Faustinát, még közelebb került a római uralkodói elithez.
Ezután már apósa mellett dolgozott, és közvetlen tapasztalatokat szerzett a Római Birodalom irányításáról is. Antoninus Pius császár halálát követően, 161-ben zökkenőmentesen zajlott a hatalom átadása. Marcus Aurelius és Lucius Verus mint társuralkodók egymással egyetértésben átvették a birodalom irányítását.
Marcus Aurelius fiatal korától fogva vonzódott a filozófia tudománya és azon belül is a sztoikus filozófia tanai iránt. Bár császári ténykedése a folyamatos háborúskodás jegyében telt, a harcok szünetében gyakran tollat ragadott, és leírta gondolatait, amelyből végül megszületett az Elmélkedések című műve. A sztoicizmus szellemiségét magukon hordozó naplóbejegyzéseinek középpontjában a kötelességteljesítés, a szolgálat, a kicsapongásoktól mentes, józan életvitel hirdetése állt.
„Szerezd (…) meg magadnak azt, ami (…) tőled függ: légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezetet, ne elégedetlenkedj sorsoddal, légy kevéssel beérő, jóindulatú, szabad, komoly, keresetlen, nagylelkű. Nem érzed-e, hogy mennyi mindent meg tudnál szerezni, amire nem hozhatod fel kifogásnak az alkalmatlanságot, a rátermettség hiányát?” – írta a császár az Elmélkedésekben. Aurelius nézetei szerint az életet az értelem és a nyugalom vezérli, amelyben a rossznak és a jónak is megvan a helye.
Eugène Delacroix: Marcus Aurelius utolsó szavai
Nos, a sokat emlegetett sztoikus nyugalomra a császárnak valóban szüksége volt, mivel a Római Birodalom határait keletről és északról sorozatos támadások érték. Ázsiában a Pártus Birodalom ellen 162–166 között a társcsászár, Lucius Verus irányításával folyt a háború, amelyet Verus és hadvezérei, mélyen behatolva Mezopotámiába, megnyertek Rómának.
A győzelem révén sikerült stabilizálni a keleti határokat. A két császár a sikert egy diadalmenettel ünnepelte. Azonban a győztes légiókkal együtt a pestis is megjelent a birodalom kis-ázsiai és európai területein, amely hatalmas pusztítást végzett. A pestisnek 169-ben maga Verus is áldozatul esett.
Verus halálát követően Aurelius egyedül uralkodott. Míg korábban Verus keleten, addig Aurelius északon és a Duna mentén, gyakran Pannóniában hadakozott a birodalom területére betörő germán törzsek ellen. A császárt igazi sztoikushoz hűen szolgálata idején a kvádok és a markomannok ellen indított hadjárat előkészületei során érte a halál Vindobona (ma Bécs) közelében 181 márciusában.
A lelkiismeretes és alkotmánytisztelő Marcus Aurelius császár halálával véget ért a „jó császárok” korszaka. Aurelius utóda, fia, Lucius Aelius Aurelius Commodus nem tudott apja nyomdokaiba lépni. Az öntelt uralkodó, aki Nero császár kolosszális méretű bronzszobrának levágatta a fejét, hogy azt a sajátjára cserélje, nem sokat törődött a kormányzással, és a hivatali munka helyett leginkább a vérgőzös arénákat látogatta. A „Pax Romana” Augustus császár óta fennálló korszaka végérvényesen lezárult.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
