Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Már végrendeletében idő előtti halálára tett rejtélyes utalást Napóleon

Már végrendeletében idő előtti halálára tett rejtélyes utalást Napóleon

2022. május 5. 14:50 Múlt-kor

<

Összeesküvés-elméletek

Egy másik, valóságtól igazán elrugaszkodott elmélet szerint nem Napóleon halt meg a szigeten, hanem valaki egészen más. Az egyik megdöbbentő teória szerint a száműzött soha nem is járt Szent Ilona szigetén.

A vélekedés szerint Napóleont helyettesítették, ő maga valójában Veronában élt visszavonultan, szemüvegeket árulva, egészen addig, amíg fiát meg nem akarta látogatni: a reménytelen kísérlet során a palota őrei lelőtték. Természetesen a történet hitelességét dokumentumokkal nem lehet alátámasztani.

Jean-Baptiste Cipriani, a Longwood-ház komornyikja kiemelt szerepet kapott a rejtélyben. 1818-as haláláig a birtokon dolgozott. majd hepatitisben elhunyt. Az elmélet szerint Napóleont kiásták sírjából és amikor 1840-ben a franciák igényt tartottak a maradványokra – hogy Párizsba szállítsák –, az üres sírba Cipriani testét helyezték el.

A gyanakvás indítéka elsősorban az, hogy a britek csak éjfélkor, lámpafénynél engedték megmutatni Napóleon maradványait. Miért csak két percig maradt nyitva a sír, mielőtt a hajóra szállították volna? A fanatikusok szerint még az sem kizárt, hogy a brit királyi család Westminsterben őrzi a holttestet.

A The Times 1821-ben így tudósított: „A Napóleon halála okozta szenzáció jó hatással lesz országunkra, különösen anyagi szempontból, hiszen az őrizetben tartása Szent Ilonán nem kevesebb, mint éves szinten 400.000 fontot emészt fel” – a tudósítás ugyan részletesen foglalkozik a császár életével és halálával, de az idézett rész inkább arra utal, hogy a britek vállára felesleges teherként nehezedett a háziőrizet fenntartása. 

Teóriák és összeesküvés-elméletek szárnyra kaptak – és fognak is – a császár halálát illetően, de a tudomány mai álláspontja szerint a gyomorrák okozta az uralkodó halálát.

Az eredményeket megerősíti a családi genetika – édesapja és egyik lánytestvére szintén ebben a betegségben hunyt el –, másrészt a korabeli étrend, különösen a gyümölcsök és a zöldségek hiánya szintén növelhették a megbetegedés kockázatát.

Végakarata legalább részben teljesült Napóleonnak, hiszen 1840-ben Lajos Fülöp király és Adolphe Thiers indítványára földi maradványait hazaszállították, és az Invalidusok Palotájában helyezték végső nyugalomra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Már végrendeletében idő előtti halálára tett rejtélyes utalást Napóleon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra