Már kortársai körében is ellentmondásos vélemények születtek a Fekete Hercegről
2024. augusztus 2. 11:10 Múlt-kor
Miből lesz a hős?
A hős-gazember kettősség dinamikája egészen a 19. századig nem került előtérbe. Eddigre Eduárd számos médiumban jelent meg, gyerekeknek szóló kalandregényektől a drámákig. A középkor és a nemzeti hősök iránti érdeklődés Eduárdok változatos sorát szülte, és így ő lett a fókusza a háború és a jellem kérdései fölött zajló vitáknak is.
A gyerekkönyvek jellemzően a herceg vonzóbb tulajdonságait helyezték előtérbe, így nevelve a helyes viselkedésre. A 19. század egyik legnépszerűbb tankönyve, az 1835-ös Little Arthur’s History of England tovább növelte Eduárd erényeinek tárházát, amikor „az akkori világ legbátrabb és legudvariasabb hercege” címen hivatkozott rá.
Az iniciálén III. Eduárd fiának adományozza Aquitánia hercegségét
De Eduárd ekkor már rosszfiúként is szolgált. Limoges kifosztása a kegyetlen, barbár viselkedés iskolapéldájává vált, amelyet a viktoriánus Anglia a közhit szerint végleg hátrahagyott. Meredith Jones gyermekkönyvszerző szerint Limoges-nál Eduárd rémisztő alak volt „dühödten villogó szemekkel”, erőszakos és könyörtelen.
Jones nem az egyetlen szerző volt, aki Limoges-t foltnak tekintette Eduárd amúgy szilárd jellemén. 1852-ben egy nyilvános előadáson a westminteri kanonok, Arthur Penrhyn Stanley Eduárd itt mutatott brutalitását a lovagiasság szélesebb körű kritikájának részeként elemezte, és a szegény néprétegek elleni erőszaknak tekintette. Stanley, bár elismerte, hogy Eduárd a lovagok mintaképe volt, kétségbe vonta, hogy megfelelő példaként szolgálhat a modern fiúk és férfiak számára. Végkövetkeztetése szerint a herceg sikerei jelentősebbek voltak, mint hibái.
Még a korai 20. században is számos ennél kevésbé árnyalt Eduárd-ábrázolás született. Közéjük tartozik például a Leeds főterén emelt szobor, amelyet a város korábbi polgármestere, Thomas Walter Harding állíttatott. Harding más angol hősöket is fontolóra vett – például I. Erzsébet királynőt, Simon de Montfort-ot és V. Henriket –, de végül Eduárd mellett döntött, akit a nép bajnokának és harcos hazafinak tekintett, és ezeket az értékeket szerette volna Leeds lakosaiba plántálni.
Henry Newbolt 1917-es könyve, a Book of the Happy Warrior (A boldog harcos könyve) szintén a nemzetükért boldogan küzdő harcosok sorában helyezte el a Fekete Herceget, akárcsak az 1929-es English Paragon (Angol példakép) című történelmi regény. A herceg canterburyi síremlékének 1930-as restaurálása viszont már történelmi szerepének újraértékelésével járt együtt. Eddigre emlékének a viktoriánus időkben a nyilvános vitákat jellemző fénye némileg megkopott.
Eduárd herceget ábrázoló könyvillusztráció
Az 1950-es évekre Eduárd alakja a háttérbe szorult. A canterburyi katedrális turistáknak szóló útikönyvei azonban életben tartották emlékét, az 1955-ös The Dark Avenger (A sötét bosszúálló) című filmben pedig Errol Flynn Fekete Hercege középkori cowboyként mentette meg a jobbágyokat és szíve hölgyét a kegyetlen francia nemesektől.
A tudományos érdeklődés nem lankadt a Eduárddal kapcsolatban: halálának 1976-os évfordulójára számos könyv és tanulmány jelent meg róla, többek között John Harvey, Barbara Emerson és Richard Barber tollából. Nemrégiben pedig David Green értékelte újra Eduárd életét és pályafutását, hangsúlyozva, hogy a herceg értelmezésének feltétlenül a 14. századi kereteken belül kell zajlania.
A Fekete Herceg ikonikus figurává emelkedése a köztudatban egyértelműen a 18–19. század eredménye. A róla és tetteiről szóló viták azonban mára nem tartanak számot jelentős érdeklődésre, Eduárd pedig sokak számára homályos alakká vált. Bár a mai társadalomban a Fekete Herceg elvesztette kulturális jelentőségét, a György- és Viktória-korabeli érdeklődés iránta még mindig sokat elárulhat arról, miképp fejlődik és változik egy hős figurája a köztudatban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
