Múlt-kor.hu

Már a reformkorban is népszerű korcsolyázóhely volt a Városligeti-tó

2019. november 20. 15:04

– Télen, mikor a tó befagy, új élet pezsdül föl a Városligetben. A korcsolyázók pompás csarnoka benépesül; a városligeti tó nagy jégpályáján kanyarogva iszánkodnak végig a korcsolyázók százai, olykor ezrei, ami este, villanyvilágítás és harsogó zene mellett a közönségnek is tündéri látvány –  nagy íróhoz méltó megjelenítő erővel idézi elénk Jókai Mór a téli Városligeti tó képét. A városligeti korcsolyapálya a kiegyezéstől az I. világháborús évekig tartó, közel fél évszázados „aranykorban” fontos társasági színtérnek számított. Amint a tó jege kellő vastagságúra fagyott és korcsolyázásra alkalmassá vált, a korcsolyaegylet szerte a fővárosban nemzetiszínű zászlócskákat tűzött ki az omnibusz-, villamos- és autóbuszmegállókra, és tájékoztató táblákon adta hírül: megkezdődött a korcsolyaszezon. Ettől kezdve, a tavasz beköszöntéig, a Városligeti tó jege lett a főváros társasági életének legélénkebb központja. 

Ha visszalapozunk a naptárban újabb fél évszázadot, kiderül, hogy a Városligeti tó jegét már a reformkori teleken is megtöltötték a korcsolyázók. Errről tanúskodik Schwindt Károly Tizenkét hónap című képsorozata. Az 1839-ben készült rajzok hónapról hónapra bemutatják a főváros életének jellegzetes helyszíneit. A Pestet és Budát egyaránt jól ismerő művész szerint a januárt a Városligetben, a befagyott tavon korcsolyázva érdemes tölteni. Akkoriban a két városban még gyakori volt a német szó, de már megindult, s meglepően gyors ütemben haladt előre a magyarosodás. A pest-budai polgárok, németek és magyarok, Schwindt képének tanúsága szerint a 19. század első felében nyugodt, derűs életet éltek, amelybe belefért a tél kínálta örömök élvezete, így a korcsolyázás is.

A szabadságharcot követő két évtizedben mindenféle szervezettség nélkül csúszkáltak a befagyott ligeti tavon a mozgásra és jó levegőre vágyó pestiek. A lázadó magyaroktól tartó bécsi udvar árgus szemmel figyelt mindenféle szervezkedést. A sokáig tiltott egyesületalapításra a kiegyezés után nyílt lehetőség. Így alakulhatott meg egy fiatal orvos, Kresz Géza és barátai kezdeményezésére 1869-ben a Pesti Korcsolyázó Egylet. A Városligeti tó jegén kerítették el a jégpályát, s a tóparton egy szerény deszkabódét állítottak fel melegedőnek. Az egyesületi tagok száma gyorsan nőtt, a korcsolyázás megítélése pedig néhány év alatt  gyökeresen megváltozott. Amíg korábban még az orvosok is óvták a nőket a jégen való száguldozástól, a Vasárnapi Újság 1872-ben már így írt: „A nők korcsolyázása el van terjedve mindenütt, hol a téli évszak állandó jéggel jár. Péterváron, Parisban átalános divatú mulatsága az előkelő világnak. Nálunk csak egy pár éve kezdett inkább lábra kapni; de mintha késedelmünket akarnók kipótolni, elég mohón fogtuk mindjárt. Az erős telek is kedveztek az utóbbi egy pár évben s a jégsport egyszerre oly átalános és kedvelt időtöltéssé vált.

Ez az egy, melyben a nők is igazán tevékeny részt vehetnek. Nincs meglepőbb, mint ügyes, gyakorlott s amellett szenvedélyesen korcsolyázó nőt, a jég sima tükrén, milyen kivált az idei, a madár könnyüségével s hajlékonyságával tovasiklani látni. El ne mulasszátok a városerdei jeget meglátogatni; akár vagytok a pesti korcsolyázó egylet tagjai akár nem.”  Miután Rudolf koronaherceg kilátogatott az első, 1870-es szezonnyitóra és Eötvös József bárótól sikerült megszerezni az engedélyt két leánya számára a nyilvános korcsolyázáshoz, az arisztokrácia, s nyomában a tehetős polgári osztály tagjai – főként a nők – egyre növekvő számban kezdték látogatni a jégpályát. A városligeti korcsolyázás népszerű és fontos társasági eseménnyé vált.

De miért is számított olyan fontos társasági színhelynek a ligeti jégpálya? A Vasárnapi Újság 1895-ös cikke szerint a korcsolyapálya volt a fővárosi előkelő köröknek a bálokon kívül úgyszólván egyedüli találkozóhelye: „A fővárosi mindkét nemű  ifjúsága pár év óta nagyszámmal látogatja az egyesület jégpályáját, mely tudvalevőleg a táncztermek előcsarnoka.”  A tó jegén katonazenére fel-alá sikló ifjú hölgyek és urak ugyanis a bálozás fesztelenebb, szabadtéri változatát ismerkedésre használhatták. És persze használták is! A korcsolyaegylet népszerűsége, és ezzel párhuzamosan létszáma, néhány évtized alatt hatalmasat nőtt. Különösen népszerűvé vált a korcsolyázás a hölgyek körében. Ekkoriban a fiatal lányoknak nem volt illendő a fizikai erőkifejtéssel és illetlen mozdulatokkal járó sportolás. A tetőtől talpig felöltözötten űzhető, elegáns korcsolyázás viszont olyan testmozgási lehetőséget nyújtott, amelyet a legkényesebb ízlésű erkölcscsőszök sem kifogásolhattak.

A Vasárnapi Újság hasábjain Várnai B. Sándor így idézte fel az 1884-es korcsolyaszezon ünnepi hangulatát: „A népáradat megindul a főváros két utczáján, a kerepesi és a sugárutakon, s tolongva hullámzik lassú vonalban a liget zúzmarás kopasz fái felé, melyek között már messziről integet a kitűzött zászló. A csöndes téli szél kiveti a műcsarnokig a zene villanyozó ütemeit, s a hód- és kasztorprémes muffokba dugott gömbölyded karokon megcsörren a ráaggatott korcsolya-pár. És kivillannak a szemek, fölgyúlnak az arcok; egy perc, és nyílként röpül tova lovagjával.” A korcsolyapálya volt a korabeli partiszínhely, amely alkalmat nyújtott a randevúzásra. Sok, gyermeke jövőjéért aggódó édesanya áldotta a ligeti jeget, amiért eladósorban lévő leánya itt talált megfelelő párra. A korabeli képesújság szerint egyetlen korcsolyaszezon alatt félszáz házasság jött össze a városligeti jégen.

Természetesen a korcsolyázás közbeni ismerkedésnek megvolt a maga etikettje. Az illemszabályok megengedték, hogy egy fiatal hölgy megkérjen a pályán egy közelben tartózkodó, ismeretlen urat, hogy igazítsa meg a meglazult korcsolyaszíját. A fiatalember letérdelt a jégre, finoman megfogta a hölgy cipőcskéjét, és miközben korcsolyaigazítás ürügyén a bokája körül babrált, ki tudja, mi minden kerülhetett szóba közöttük. Szabó Magda Régimódi történet című regényéből kiderül, miféle trükkökket vetettek be annak idején az ifjú urak a jégen. Egyik regényalakjáról, a Jablonczay fiúról például megtudjuk, hogy „melegházi, méregdrága csokrokat kötözött  a csónakázó tó jegén a fiatal hölgyek korcsolyavasára".

A korcsolyázás sokszínű világáról rengeteg újságcikk született. Már javában tartott az I. világháború, amikor az Érdekes Újság így harangozta be az induló korcsolyaszezont: „Itt a tél! A korcsolya, ez a bűbájos szerszám előkerül nyári rejtekéből, hogy szolgáljon az egészségnek és vidítsa a lelkeket. A korcsolyázás társas sport. A jég, ez a különálló kis ország, otthona a kedélyes mulatozásnak. Nincs ott sem vallási, sem társadalmi különbség. Mindenki egyforma ott, egyformán rab, rabja a legegészségesebb élvezetnek, a korcsolyázásnak. A korcsolya ma már az előkelő társadalom egy fontos tényezője lett.” A városligeti korcsolyapálya valóban demokratikus színtér volt. Amíg ugyanis a külföldi korcsolyázó egyesületek társadalmi osztályok szerint szerveződtek, addig nálunk mágnások, tábornokok, tőkepénzesek, magánosok és hivatalnokok családjai egy egységes társasággá tömörültek, és együtt élvezték a korcsolyázás örömeit. A főváros egyesítése idején nevet változtató Budapesti Korcsolyázó Egylet az 1890-es években elindította az évről évre megrendezett nagy korcsolyaünnepek sorozatát. A jelmezes élőképek és felvonulások a résztvevőket és a nézőközönséget tekintve is tömegeket mozgattak meg.

A Budapesti Korcsolyázó Egylet taglétszáma 1896-ban már meghaladta a 7200-at. A korcsolyázás abban az időben a legnépszerűbb téli szórakozási forma volt. A többség nem sportolási szándékkal érkezett, a zene, a felszabadult hangulat vonzotta a fiatalságot a jégpályára, ahol kisebb-nagyobb csoportokban társasági táncokat gyakoroltak és különféle társasjátékokat űztek. A jégen dívó játékokat az 1890-es években a sportemberként ismert Porzsolt Gyula honosította meg, aki külföldi utazásai során alaposan tanulmányozta a párizsi jégpályákat. A jégpályán űzhető játékokat ismertető újságcikk szerint a legjobb helyet választotta, mivel „Parisban a jégen való társas játékokban rendkívüli ügyességet fejtenek ki, mert a korcsolyázást ott a társadalom minden osztályának tagjai, úgy a legegyszerűbb polgárok, mint az arisztokraták ős időktől fogva buzgón gyakorolják.”

A téli Városligetben nem egyetlen jégpálya működött. A legnagyobb és legnépesebb természetesen a Városligeti tó jege volt a Budapesti Korcsolyázó Egylet kezelésében. A nagy jégpálya mellett kialakítottak egy Fröbel-kertnek nevezett, elkerített részt is a gyerekek és a jégen nehezebben mozgó felnőttek számára. Sokan öregségükre kezdtek el korcsolyázni, orvosi tanácsra. A tavon a hatóság csak akkor engedélyezte a korcsolyázást, ha a jég vastagsága elérte a 10 centimétert, így a téli szezon hossza kiszámíthatatlan volt. A korcsolyázó egylet kialakított egy locsolt tartalék-jégpályát is. A Stefánia út melletti, szilárd alapú jégpályának saját, fából készült melegedő pavilonja is volt. Ebben az időben az Állatkertben is lehetett korcsolyázni a 8800 négyzetméteres állatkerti tavon. A befagyott tó jegét esténként villamos ívlámpákkal világították meg, vasárnap és ünnepnapokon katonazene szórakoztatta a közönséget.

Visszatérve Jókai Mórnak a cikk kezdetén közölt, 1893-as leírásához, szerinte ekkoriban a korcsolyapályák környékén a néphumor is érvényesült: „A hóhalmazokból építészeti csodákat raknak össze és nagyszerű szobrokat faragnak ki magukat meg nem nevező művészek; a hópalotákat elnevezik főconsuli kvártélyoknak, a hóbálványokat népszerű nagy embereknek, s azok ott pompáznak, míg a tavaszi nap véget nem vet a dicsőségüknek.” Idővel rangos művészek is bekapcsolódtak a hószobrok faragásába. A Budapesti Korcsolyázó Egylet fennállásának 40. évfordulóján, 1909-ben a jégünnepély hószobrait az egyik legismertebb szobrászművészünk, Stróbl Alajos tervezte, aki személyesen irányította a kivitelezést is.

Harsogó, vidám katonazene kísérte a téli mulatságokat, fiatalos jókedv, kedélyes hangulat jellemezte a Városligeti tavon korcsolyázó, népes társaságot. A jégpályán kavargó színes látvány természetesen a művészeket is megihlette. A dokumentum értékű, korabeli fotók mellett jobbnál jobb rajzok, festmények is születtek a városligeti korcsolyapályáról.

Lovas Dániel teljes cikke, valamint a képek forrásai itt találhatók meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Már a reformkorban is népszerű korcsolyázóhely volt a Városligeti-tó

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. nyár: Mesebeli menyegzők

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra