Magyar protestánsokat is mentett a holland tengernagy, Michiel de Ruyter
2024. április 29. 16:05 Múlt-kor
A protestáns gályarabok felszabadítója
A vitathatatlanul tehetséges tengerészt és a magyar gályarabokat a Magyar Királyságban erőszakosan terjedő ellenreformációs mozgalom és a véletlenek láncolata kötötte össze.
Az 1670-es években a rekatolizácó egyesült frontja – a katolikus egyház, a főurak és I. Lipót – nyílt támadást indítottak a protestánsok ellen. 1673-tól rendkívüli bíróságok vagy vésztörvényszékek elé idézték azokat a lelkészeket és tanítókat, akik nem vetették el a protestáns tanokat.
A pozsonyi ítélkezés során eredetileg halálos ítélet várt volna azokra, akik nem tértek vissza a katolikus hitre, vagy fejezték be egyházi szolgálatukat. Azt azonban az ellenreformáció vezetői is belátták, hogy 300 fő kivégzése éppen a célt, a birodalom egységének megőrzését fenyegette volna, így a halálbüntetés helyett nagyrészt börtönbüntetéseket szabtak ki.
1675-ben Kollonich Lipót, későbbi esztergomi érsek vezetésével 42 bebörtönzöttet indítottak el Nápoly felé, hogy ott gályarabként adják el őket. A kiválasztottakat embertelen körülmények között kényszerítették az előrehaladásra, az időközben elmaradókat temetetlenül hagyták az út szélén.
Azokat a szerencséseket, akik eljutottak a végállomásig, 50 arany értékben gályarabként adták el, így további fizikai megpróbáltatások vártak rájuk.
Gerard Hamel Bruyninx, bécsi holland követ vizsgálatot indított a gályarabok és az elítéltek ügyében. Hollandia a protestánsok védőszentjeként érdekelt volt az igazság kiderítésében: valóban felbujtók, vagy vallási üldözöttek voltak a prédikátorok és a tanítók?
Ruyter kapitány a felszabadított gályarabokat fogadja (Tamássy Miklós festménye)
Jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy ártatlan áldozatokat követelt az ellenreformáció a Magyar Királyságban. A hollandok pénzgyűjtésbe fogtak, és amint a szükséges összeg megérkezett, a németalföldi államtanács utasítást adott de Ruyternek, hogy hajóit Nápoly felé irányítsa.
A rabok 1676. február 11-én szabadultak. A holland adományoknak és a gyorsan odaérkező de Ruyternek hála sikerült még 26 életben maradt gályarabot megmenteni, akiknek felépüléséről a kapitány egészen március végéig gondoskodott. Ezt követően protestáns területen leltek menedéket, mielőtt visszatértek volna a Magyar Királyságba.
De Ruyter nem elsősorban a magyar ügy miatt tartózkodott a Földközi-tengeren, ezzel egyidejűleg a hollandok háborúban álltak a francia tengeri erőkkel. 1676. április 22-én egy tengeri ütközet során egy ágyúgolyó mindkét lábszárát összezúzta, és néhány nappal később, április 29-én belehalt sérüléseibe, holttestét hajón szállították Amszterdamba. Tekintélyét mi sem tanúsítja jobban, hogy az ellenséges XIV. Lajos király elrendelte, hogy minden kikötőben, ahol holttestével áthaladnak, ünnepélyes díszsortüzet adjanak le.
Azon kevesek közé tartozott, aki már életében legendává vált. Minden tanonc tőle szerette volna eltanulni a tengerész szakma alapjait, a tengeri manőverezés, a kiszámíthatatlan szélirány, apály-dagály vagy akár az ellenfél tanulmányozásának művészetét. Hollandiában számtalan hajót neveztek el róla, de neve Magyarországon is fennmaradt, ma is két emlékműve áll Debrecenben és Budapesten.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
