Levágott kezek, megcsonkított ország – így változtatta II. Lipót egész Kongót gyilkos munkatáborrá
2020. április 2. 11:04 Czókos Gergő
Tabu és titkosítás
Miután a király lemondott Kongóról, katonai segédjének kijelentette: „Átadom nekik Kongót, de nincs joguk megtudni, hogy mit tettem ott.” Ennek a szemléletnek a jegyében a kérdést érintő állami iratokat megsemmisítették, vagy titkosan kezelték, ami hozzájárult ahhoz, hogy a belga közvéleményt az elmúlt több mint száz évben az elhallgatás, a történések elbagatellizálása és tabusítása jellemezte.
A kérdés tisztázását az is nehezíti, hogy a rémuralom áldozatai számának tekintetében megoszlik a szakértők véleménye. Adam Hochschild több korabeli becslésre alapozva, valamint Jan Vansina professzor, a Kongó-medence egyik legnagyobb szakértőjének számításaival egyetértve úgy véli, az éhezés, az európaiak és az arab rabszolga-kereskedők által behozott fertőző betegségek (főként az álomkór és a himlő), a katonák által elkövetett gyilkosságok és a csökkenő születési arányszámok következményeként Kongó népessége az 1880 és 1920 közötti négy évtizedben nagyjából a felére csökkent, ami mintegy 10 millió áldozatot jelent.
Búr Gábor Afrika-kutató szerint azonban a korabeli, jelentős népességfogyásról tudósító statisztikák megbízhatatlanok, mivel elsődleges céljuk az adózók összeírása volt, akik persze igyekeztek elkerülni, hogy ilyesfajta listákra felkerüljön a nevük. Guy Vanthemsche, az elismert belga történész is hasonló következtetésre jut. Szerinte sem létezik megbízható forrás arra nézve, hányan éltek a XIX. század végén Afrika középső területein, ráadásul a fent idézett becslését később maga Vansina is kétségbe vonta. Vanthemsche azonban hozzáteszi: azt senki nem vitatja, hogy az áldozatok száma több százezerre, de akár több millióra is rúghatott.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
