Lenyűgözte európai és mexikói vendéglátóit a világjáró szamuráj, Haszekura Cunenaga
2020. július 28. 15:41 Múlt-kor
Az elfeledett világjáró
Mire Haszekura hazatért, Japánban sok minden megváltozott 1613 óta. Az 1614-es, keresztényekkel szemben hozott tilalmakat tovább súlyosbította, hogy 1616-ban Tokugava Iejaszu elhunyt, és nála is gyanakvóbb és xenofóbabb fia, Tokugava Hidetada lett a sógun.
Szendaiba érkezve a követ egy V. Pál pápáról készült festményt, illetve egy saját magát ima közben ábrázoló festményt is átadott Date Maszamunénak, két, a Fülöp-szigeteken vásárolt tőrrel együtt. Ezek a mai napig megtekinthetők a város múzeumában.
Bár nem tudni, hogy éppen Haszekura miatt, vagy tőle függetlenül, de tény, hogy hazaérkezése után néhány nappal Szendaiban külön tilalmat helyeztek a kereszténység gyakorlására – az áttért nemeseket száműzetésre, a közrendűeket halálra ítélték, ha nem tagadták meg hitüket.
A legtöbb elmélet szerint nyilvánvalóan kereszténnyé vált követe visszatérte után Date Maszamune el kívánt határolódni Haszekurától mind vallási, mind politikai tekintetben, intézkedéseivel pedig a sógun kedvében igyekezett járni. Tény mindazonáltal, hogy sem Haszekura, sem családja nem hagyott fel a kereszténység gyakorlásával.
Az elkövetkező évtizedek során a Tokugava sógunok uralma alatt Japán egyre jobban elzárkózott a külvilágtól – ez volt a „szakoku” (zárt ország) időszaka, amely egészen az 1854-es kanagavai egyezményig tartott.
A források alapján Haszekura Cunenaga mindössze két évvel hazaérkezése után, 1622-ben hunyt el, rejtélyes betegségben. A fokozódó keresztényüldözés később elérte családját is: 1637-ben feleségét, fiát, valamint annak fiát a curusinak vagy ana-curusinak nevezett kínzásnak vetették alá. Az eljárás során fejjel lefelé lógatták az áldozatot, lábait és egyik kezét a kötélhez erősítették, egyik keze azonban szabadon maradt, hogy jelezhesse, ha hajlandóvá vált megtagadni hitét.
A leírások szerint gyakran egy földbe ásott járatba, nagy mennyiségű émelyítő bűzű ürülék fölé lógatták az áldozatokat, és egy lyukat is vágtak homlokukba, hogy a fejjel lefelé lógás során csökkenhessen a fejben a vérnyomás.
Haszekura családtagjai a feljegyzések szerint vagy belehaltak a kínzásba, vagy azt követően kivégezték őket, ami azt jelenti, nem tagadták meg hitüket. Az eljárás hatékonyságát bizonyítja, hogy a Tokugava-korszak során a kereszténység teljességgel eltűnt a szigetországból.
Összességében Haszekura meglehetősen elárulva érezhette magát: küldetése nem csupán szinte eredménytelen volt, de már részvételéért is megbüntették később családját, hazája pedig éppen az ellenkező utat választotta, mint amelyre ő próbálta terelni.
Japánban Haszekura alakja hamar feledésbe merült: a szigetország későbbi lakói csupán 1873-ban, az Egyesült Államokba és Európába látogató Ivakura-követség révén értesültek létezéséről, amikor a japán követeknek Velencében több dokumentumot is megmutattak, amelyek bizonyították ottjártát.
Napjainkban már a világ számos pontján ápolják emlékét: az olaszországi Porto di Livornótól a kubai Havannáig megtalálhatók köztéri szobrai, és vélhetően az ő látogatásainak köszönhetően honosodott meg Mexikóban az úgynevezett biombo papírparaván, amely a japán biobu helyi változata. A becsületéért küzdő szamurájból római polgárrá vált Haszekura Cunenaga joggal nevezhető tehát a „japán Marco Polónak”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
