Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Legalább tíz fel nem robbant második világháborús bomba hever Pompeji romjai közt

2019. július 9. 17:48 Múlt-kor

Habár jövőre lesz 75 éve, hogy véget ért a történelem legpusztítóbb háborúja, a világ minden táján megtalálhatók a mai napig e véres konfliktus emlékei. Európában ez sokszor fel nem robbant bombákat jelent, amelyeket a harcoló felek légierői dobtak le. Ott hevernek erdők és mezők alatt, de sokszor a háború után emelt épületek és utcák alatt is – és a jelek szerint még egyes ókori romok közt is megbújhatnak.

<

Ahogy az Il Fatto Quotidiano című olasz lap beszámolt róla, a szövetséges légierők mintegy 165 bombát dobtak le Pompeji felett kilenc küldetés során, amelyek mind 1943 augusztusában történtek.

Az azóta eltelt idő során ezek közül 96-ot megtaláltak és hatástalanítottak, míg mások a régészeti lelőhely eddig feltáratlan részeire estek. Pompeji területe mintegy 170 holdat tesz ki, ennek még csak kétharmada került feltárásra.

E fel nem tárt részeken is találtak már meg néhány bombát, amelyek vagy már korábban felrobbantak, vagy megtalálásuk után hatástalanították őket. Van azonban legalább tíz robbanószerkezet, amelynek eddig nem lelték nyomát a szakértők, és csak találgatni lehet, hol vannak, illetve veszélyesek-e még.

Antonio De Simone, a nápolyi Suor Orsola Benincasa Egyetem régészprofesszora maga is találkozott bombákkal egy 1986-os feltárás során.

„Ott voltunk vésőkkel és ásókkal, lassan emeltünk ki egyesével egy-egy maréknyi földet, amikor hirtelen ott találtuk a bombákat a lábunk alatt” – mondta el a professzor. „Kettő volt. Az egyik már korábban felrobbant, és darabokban volt. A másik sajnos még nem. Teljesen ép volt.”

Pompeji a római korban nyüzsgő város volt a Nápolyi-öböl partján, a Vezúv lábánál. Sok szempontból tipikus római városnak mondható – volt amfiteátruma, Apolló- és Vénusz-temploma, és számos thermopoliája, azaz gyorsétterme is.

Kr. u. 79-ben mindez egyetlen hirtelen tragédiával véget ért: a Vezúv kitört, és az égbe lövellt vulkáni hamu mellett a hegy oldalán úgynevezett piroklaszt ár zúdult le, amely hamuból és más törmelékből, valamint többféle mérges gázból állt, és pokoli forróságával is képes volt ölni.

Azoknak, akik a fortyogó vulkán lábánál lévő városból nem álltak tovább az előző napok során, már nem volt idejük a menekülésre: a hullám maga alá temette őket, az embereket, állatokat és épületeket is megőrizve az utókornak.

A gyermekét hiába védelmezni igyekvő anya, a számtalan magzatpózban arcát eltakaró ember csaknem két évezreden át a hamu alatt feküdt. A szörnyű természeti katasztrófa helyszínét a 18. században, VII. Károly nápolyi király új palotájának építése során fedezték fel.

A kitörés időpontját a történészek eredetileg 79. augusztus 24-ére tették, egy levél alapján, amelyet a katasztrófa egyik szemtanúja, ifjabb Plinius írt mintegy 25 évvel az eset után. Az újabb régészeti jelek azonban afelé mutatnak, hogy valamikor az év októberében történhetett a kitörés.

Az Il Fatto összeállításában a szakértőkkel és régészekkel készült interjúkon kívül számos dokumentum is található, például a bombázásokról készült térképek. Arra vonatkozóan azonban nem sikerült információhoz jutniuk az újságíróknak, hogy Pompeji alatt pontosan hol helyezkedhetnek el a ledobott robbanószerkezetek.

Nehéz elképzelni, hogy a hatóságok miként tudják elzárni az esetlegesen veszélyes területeket anélkül, hogy ismernék a bombák pontos helyét. A Pompeji Régészeti Múzeum képviselői azt közölték a lappal, hogy a népszerű turistaattrakció teljesen biztonságos.

„Semmilyen veszély nem fenyegeti a látogatókat. A helyszínt rendszeresen feltérképezik a visszavételi projekt számára, amelyet a hadsereg végez el. A visszavételi projektet méterről méterre végzik” – áll a múzeum közleményében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Legalább tíz fel nem robbant második világháborús bomba hever Pompeji romjai közt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra