Különös kiskaput nyújtott a női betörők számára a viktoriánus Nagy-Britannia értékrendje
2019. július 22. 17:39 Múlt-kor
A helyzet haszonélvezői
A női betörők ráadásul tökéletesen tisztában voltak a törvény előtti helyzetükkel, és a bíróságon nem egyszer igyekeztek rá is erősíteni arra a feltételezésre, hogy egy erkölcstelen férfi „csalta bele” őket a bűnelkövetésbe.
Sarah Hooper, akit 1882-ben egy, a kelet-londoni Leytonban lévő házba való betörésért állítottak elő férjével együtt, azt mondta a bírónak: „minden, amit tettem, férjem utasítására tettem.” A nőt hat hónap kényszermunkára ítélték, míg férjét, Charlest öt évre.
E nemi alapon megkülönböztetett ítélkezési gyakorlat jól mutatja azt, hogy a nők változóban lévő társadalmi, politikai és kulturális szerepével kapcsolatos szélesebb körű félelmek miként folytak át még abba is, hogy nem engedték őket a „tolvajok elitjébe” sem emelkedni.
A lakosság irtózott attól, hogy a női betörők semmibe veszik a „házam a váram” gondolatát, és álkulccsal-feszítővassal bárki otthonába behatolnak.
Tény az is, hogy Pheby esetében elfogása előtt semmiféle jele nem volt annak, hogy e tolvajok közé tartozik. Munkáltatói a „csendes” és „keményen dolgozó” jelzőkkel illették, bűneit pedig hatékonyan rejtette el a világ elől, más sikeres korabeli betörőkhöz hasonlóan.
A viktoriánus kor egyik legsikeresebb bűnözője volt az 1879-ben kivégzett Charles Peace, aki kettős életet élt: a dél-londoni Peckhamben hegedűkkel kereskedett, miközben több tucat betörést (és egy gyilkosságot) követett el több mint tíz évig tartó pályafutása során.
Peace tettei legendák tárgyává váltak, a „penny dreadful” névvel illetett korabeli ponyvaregények, színdarabok, de még filmek népszerű témái is voltak. A kivégzett bűnözőt még Madame Tussaud is megörökítette panoptikumában – a figura olyannyira népszerű volt, hogy miután 1925-ben egy tűz elpusztította, 1928-ban új mását állították ki, amely a kiállítás szövege szerint „számos agyafúrt álcája egyikét” viselte.
Peace életútjának számos újramesélése romantikus hősként állította be a notórius betörőt, aki az élet élvezetét hajszolta: szegénységbe született, de bűnözői géniuszának köszönhetően az úriemberek életét élhette.
Az ilyesfajta történetek tovább éltették a betörők azon – szintén csak férfiakhoz kapcsolható – imázsát, amelyben a sármos, fiatal bűnöző egyfajta művészetet gyakorolva előbb elorozza a gazdag nők ékszereit, majd őket is meghódítja.
Ezek a mesék párhuzamosan kötötték le a lakosság figyelmét a hatóságok által egészen a 20. század közepéig kiadott, betöréssel kapcsolatos figyelmeztetéseivel.
A betörők hősökként való feltüntetése tetten érhető például A.J. Raffles karakterének sikerében: a Sir Arthur Conan Doyle sógora, E.W. Hornung által Sherlock Holmes ellentétpárjaként létrehozott „úriember” betörő 11 filmben szerepelt 1907-től 1939-ig (utóbbiban David Niven játszotta a főszerepet).
Érdekesség, hogy a gazdaságilag nehezebb időkben nőtt meg az ilyen filmek bevétele a jegyirodáknál – a „jó”, ráadásul elegáns és vonzó betörő képe jól mutatja, mennyire alakítható valójában a társadalom hozzáállása a bűnözéshez.
Mi lett viszont végül Minnie Phebyvel? 1896-os első elítélése és büntetése nem szegte kedvét – csupán hat héttel 1897-es szabadon bocsátását követően ismét Shepherd's Bush-ban kapták el, amint egy ruhakészítő házából vett magához ruhákat és ékszereket. Itt ismét Knott nyomozó őrmester fogta el, aki vélhetően úgy döntött, szemmel tartja Phebyt.
Újabb tárgyalása során a sajtó ismét a „különös” és „ritka” női betörő képét festette le róla, és 12 hónapos börtönbüntetése ismét csak rövid szünetnek bizonyult.
1900-ban két házba is betört fényes nappal ugyanazon negyedben, bár a tárgyaláson a meglehetősen felbőszült Knott megpróbálta felhívni a figyelmet arra, hogy „a közelmúltban nem kevesebb, mint 15 házba törtek be Shepherd's Bush-ban és Hammersmith-ben, és mind ugyanúgy történt, azon a különös módon, amelyet Phebytől megszokhattunk.”
Úgy tűnik azonban, a bíró továbbra sem volt hajlandó hitelt adni a nő képességeinek, így 18 havi kényszermunkára ítélte, demonstrálva a nőket szelídnek és egyszerűnek tekintő sztereotípia erejét, amely jócskán továbbélt a 20. században is. A feltételezés haszonélvezőjeként Phebyben ez a beszámolók szerint megvetést is ébresztett. Az ítélet hallatán a jelenlévők felé fordulva azt kérdezte: „Ennyi?”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
