Rostpénz, sajtguriga és rézkereszt: egykori bizarr fizetőeszközök
2020. december 15. 10:46 Múlt-kor
Szükségből pénz
Az első világháború okozta gazdasági visszaesés során az aprópénz nyomása sok esetben felesleges „luxusnak” tűnt a Német Birodalomban, így a Reichsbank döntése nyomán 1916-tól kezdve fokozatosan eltűntek a kis címletek. A mindennapi élet, a kereskedelem, a gazdaság folyamatos működéséhez azonban szükségesnek bizonyult a kis címletű pénz, így a német helyhatóságok, olykor a bankok vagy egyéb állami vagy magántulajdonú cégek vették a saját kezükbe a bankjegykibocsátás ezen részét.
Ekkor kezdtek nagy mennyiségben megjelenni a néhány pfennigtől az egy-két márkás címletekig tartó, egyébként már több évszázados európai múltra visszatekintő Notgeldek (Kriegsnotgeldek), vagyis a szükségpénzek. Érdekesség, hogy a német szükségpénzek ideiglenesen már 1914 júliusában megjelentek Brémában, ugyanis a helyi lakosság igyekezett minél több érmét felhalmozni az egyre biztosabbnak tűnő háború miatt, így egy időre kifogytak belőlük.
Gyakran a Notgeldre nyomtatott szövegen is megjegyezték, hogy a háborús események elmúltával vissza lehet majd váltani törvényes fizetőeszközre, illetve azt az információt is, hogy meddig érvényes. Többnyire az adott térség történelmi múltja, a világégés nehézségei vagy valamilyen politikai propaganda jelent meg rajtuk. Ma a gyűjtők becses kincsei.
Nem csupán német földön (hanem az Osztrák–Magyar Monarchiában vagy Belgiumban is) adtak ki szükségpénzeket a háború idején, de kétségkívül Németországban állították őket elő a legnagyobb mennyiségben. A Notgeldek általában papírpénzek voltak, de tudunk olyanról is, hogy bőr, különféle szövetek, fa, postabélyeg, porcelán vagy alumíniumfólia volt az alapanyaguk. A szükségpénzek pályafutása nem ért véget a háborúval, a hatalmas németországi infláció során ismét virágkorukat élték az akkor már több száz, majd ezer márkás címletű pénzek.
Az első világháborút követően különleges helyzet állt elő a felbomló Osztrák–Magyar Monarchiában: a korábbi hivatalos pénzből, az 1892-ben bevezetett koronából lett egyfajta szükségpénz az utódállamok területén, ki-ki a saját hivatalos pecsétjével látta el a területén forgalomban lévő bankjegyeket.
Mandzsukuói rost
Miután a Japán Birodalom 1931-ben elfoglalta a közel 1,2 millió négyzetkilométernyi területű Mandzsúriát, kezdetben a japán jen lett a hivatalos fizetőeszköz. A következő évben azonban megalapították Hszinking (a mai Csangcsun) városában a Mandzsu Központi Bankot, amely a térség egyedüli pénzintézeteként megszerezte a bankjegykiadás jogát. A következő években fokozatosan lecserélték a forgalomban lévő, legalább 15 típusú valutát.
Kezdetben beaprították őket, majd elégették, de olyan mennyiségben került elő a régi papírpénz, hogy új „kohókat” kellett hozzá építeni. A japán bábállam hivatalos pénzneme a mandzsukuói jüan lett. Értékét kezdetben az ezüsthöz, majd a japán jenhez kötötték, ám az infláció a háborúban évről évre megtépázta. 1944-1945-ben már annyira nem állt rendelkezésre fém, hogy az egyik váltópénze, a „fen” egyes és ötös címletei vörös és barna rostszövetből készültek.
Ám most következik az igazi becsapós kérdés: te tudod, mi valójában a pénz? Hol és mikor állították elő az első nemesfém tartalmú pénzérmét? Hogyan alakultak ki a papírpénzek, és miért használjuk őket egyáltalán? Miért nem nyomtathat csak úgy magának pénzt egy állam? A válaszokért látogass el az OTPédia oldalára! (x)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
