Kulcsszerepet játszott az erdélyi irodalom újjászervezésében Kuncz Aladár

2020. december 31. 08:38 MTI

Aradon született 1885. december 31-én, gyermekéveit Kolozsvárott töltötte. A helyi piarista gimnázium befejezése után 1903-tól a budapesti egyetemen tanult tovább magyar-latin-görög szakon, az Eötvös Kollégium tagja is volt. 1907-ben bölcsészdoktori címet szerzett, majd a VI. kerületi főgimnázium latin és magyar szakos tanára lett.

Azokban az években csatlakozott az oktatás megreformálását célul tűző tanármozgalomhoz, belépett a Jászi Oszkár vezette Országos Radikális Pártba.

Emellett kritikái, elbeszélései jelentek meg az induló Nyugat című lapban, amelynek munkatársaként Ady Endrével is megismerkedett, akinek párizsi tudósításait még kollégista korában nagy érdeklődéssel olvasgatta, és akinek eszméit, költészetét tanártársaival is próbálta elfogadtatni.

A francia kultúra rajongójaként 1909-től minden évben hosszabb-rövidebb időt Párizsban vagy Bretagne-ban töltött.

1914-ben, az első világháború kitörésekor is Franciaországban tartózkodott, a hatóságok ellenséges állam polgáraként internálták.

Öt évig volt fogoly az Atlanti-óceánban lévő Noirmoutier-, majd Yeu-szigeten. 1919 tavaszán engedték szabadon, visszatért Budapestre.

A IX. kerületi főgimnáziumban tanított, továbbá az Új Magyar Szemle és az Auróra című folyóiratok irodalmi szerkesztője volt, de párhuzamosan a Nyugatban is publikált.

Egy reménytelen szerelem után 1923-ban hazatért Kolozsvárra, ahol az Ellenzék című lap mellékletét szerkesztette.

Az erdélyi költők, írók munkái mellett Móricz, Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Nagy Lajos, Karinthy Frigyes írásait olvashatták az érdeklődők.

Emellett novellapályázatokat, Janovics Jenő színigazgatóval pedig úgynevezett írói olimpiászokat szervezett. 1926-ban Marosvécsen az egykori külügyminiszterrel, Bánffy Miklós gróf és az író, irodalomszervező Kemény Jánossal együtt elindította az erdélyi írók nyári Helikonát, majd 1928-ban megalapította az Erdélyi Helikon című folyóiratot, amelyet 1929-től szerkesztett is.

Az erdélyi irodalom újjászervezésében a Nyugat hagyományait követve a minőség elvét tartotta a legfontosabb szempontnak.

Irodalomkritikusként az erdélyi magyar irodalom európai szellemiségének megerősítésén, az erdélyi magyar, szász és román írók együttműködésének megteremtésén fáradozott.

Sokoldalú tevékenysége mellett francia fogságáról szóló regényén dolgozott. 1931-ben fejezte be a Fekete kolostort, amelyben tárgyilagos hangnemben, rendkívüli pontossággal elevenítette fel a fogolytábor, a kényszerűségből összezárt emberek sokszínű világát.

A mű sikerét már nem érte meg, de halálos ágyán még olvashatta Babits Mihály méltató kritikáját. Egy budapesti klinikán halt meg májrákban 1931. június 24-én. Halála után jelent meg második regénye, a Felleg a város felett, amelyet a kritika kedvezőtlenül fogadott.

A Fekete kolostort 1937-ben franciául is kiadták, majd hamarosan angol, olasz, török és román nyelvre is lefordították. Hetven évvel a halála után, 2001 októberében fogságának egykori helyszínén, a Noirmoutier-szigetén lévő vár falán felavatták emléktábláját.