Középkori trónok harca: II. András és IV. Béla konfliktusai
2022. augusztus 9. 14:50 Lados Tamás
A húzódozó örökös, aki beteljesítette apja politikáját
Amikor II. András 1235-ben elhunyt, Béla azonnal nekilátott apja politikai hagyatékának szisztematikus lerombolásához. András kipróbált hívei közül Dénes nádort megvakíttatta, a Kán nembéli Gyulát pedig tömlöcbe vetette, ahol haláláig raboskodott.
Az özvegy királynét, Estei Beatrixot szintén bezáratta, mert azt feltételezte róla, hogy nem a királytól, hanem a már említett Dénes nádortól várandós. A királynénak végül csellel sikerült megszöknie, és idegenben hozta világra Istvánt, a későbbi III. András apját.
A tatárjárás
Béla politikája annyiféle érdeket sértett, hogy néhány év alatt megbukott. Mind az előkelők, mi több, már az egyház is ellenezte a birtokvisszavételeket. A király politikájának megváltozását elősegítette az 1241–42-es tatárjárás, amely után IV. Béla kővárak építését rendelte el. Ezek a várak azonban olyan birtokosi hátteret igényeltek, amelyre csak II. András politikájának követése révén tehettek szert a kedvezményezettek.
Habár Béla szívből utálta édesapja politikáját, a tatárjárást követően ő is birtokadományozásba fogott, hogy ezáltal újjáépítse az országot
IV. Béla így tulajdonképpen nem tett mást, mint folytatta az általa annyira ellenzett politikát, amely végső soron elvezetett a XIII. század második felében az oligarchák megerősödéséhez, amelyek utóbb döntő szerepet játszottak a korszak trón körüli bonyodalmaiban.
A fiú és az unoka „családi ügye”
A sors furcsa fintora, hogy IV. Béla sem úszta meg a családi perpatvarokat. István herceg, a későbbi V. István király (1270–1272) nagyapjához hasonló becsvággyal bíró, ám apjával szemben rátermett hadvezérnek bizonyuló férfi volt. Vélhetően az osztrák területekért vívott háború elvesztése jelenthetett törést közöttük, a korábban meghódított területeket kormányzó István ugyanis nem kapta vissza Szlavóniát hercegként.
1262-ben robbant ki az első konfliktus, amelynek végén megbékéltek, és István felvette az ifjabb királyi címet. 1264 decemberében azonban Béla serege megtámadta a fia országát, foglyul ejtve annak családját is, ám István a szorongatott helyzetéből kitört, és 1265 márciusában Isaszegnél fényes győzelmet aratott apja felett.
Vélhetően István és az apja viszálya mögött az a félelem állhatott, hogy a király nem őt, hanem öccsét, Béla herceget szánta utódjának. A viszályt táplálta István nővére, Anna macsói hercegné is, aki még az apjánál is engesztelhetetlenebbül szállt szembe az öccsével, és amikor az király lett, elmenekült az országból.
Az ellenségeskedést végül az ifjabbik Béla halála „oldotta meg”, nem hagyva más választást a magyar trónra. IV. Béla abban a tudatban hunyhatott el, hogy saját magához hasonlóan egy olyan örökös követi majd a trónon, aki csaknem végig szemben állt az apjával.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
