Kolumbuszt is megelőzték a velencei üveggyöngyök az Újvilágba

2021. február 16. 14:06 Múlt-kor

A történelem telis-tele van problematikus – és néha még tárgyi tévedéseket is tartalmazó – narratívákkal. Ezek egyike az, miszerint Kolumbusz Kristóf fedezte fel az amerikai kontinenst. Ha el is tekintünk attól, hogy miként lehet „felfedezni” egy olyan helyet, ahol már emberek milliói élnek, Kolumbusz még csak nem is tekinthető az első európainak, aki az Újvilágban partra lépett: a régészeti bizonyítékok már Kr. u. 1000 környékén kimutatják a Grönland felől érkezett skandináv telepesek jelenlétét a mai Kanada területén.

Ahogy a történelemkönyvek lassacskán továbblépnek az „Európa felfedezte Amerikát” jellegű leegyszerűsített narratívákon, az új és izgalmas régészeti felfedezések további csavarokat helyeznek el a történetben – például annak egyértelmű bizonyítékát, hogy a globális kereskedelmi hálók már jóval Kolumbusz 1492-es megérkezése előtt érintették az amerikai kontinenst is. Az American Antiquity című régészeti szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint velencei eredetű, a 15. század közepén készült üveggyöngyök kerültek elő Alaszkában folytatott ásatásokon.

A Michael L. Kunz és Robert O. Mills régészek által jegyzett tanulmány arról számol be, velencei kék üvegből készült „kereskedőgyöngyökre” bukkantak három, az Északi-sarkkörön belüli őslakos településen. Az úgynevezett „kereskedőgyöngyök” egyszerű üveggyöngyök voltak, amelyeket az európai kereskedők gyakorta használtak fizetőeszközként az Újvilágban a 16-18. században is.

Mivel a kontinens őslakosai körében nem létezett az üveggyártás technológiája, a gyöngyök számukra igen értékesnek számítottak. A legtöbb ilyen gyöngy Európa üveggyártó központjában, Velencében készült a jellegzetes muránói üvegből. Habár a régészek eleve izgalmas felfedezésnek tartották az Északi-sarkkörön belül előkerült velencei üveggyöngyöket, igazi jelentőségük csak a datálásukkal kapcsolatos tesztek után derült ki.

A gyöngyökre számos egyéb tárgyi lelet, például vörösrézből készült ékszerek közt bukkantak. A tárgyak közt volt továbbá némi fonal, amely szerves anyagból – vélhetően fűzfakéregből – készült. Ez a zsineg egyedi lehetőséget rejtett magában: a kutatók korábban már hallottak hasonló gyöngyök felfedezéséről a szóban forgó lelőhelyeken, azonban a korábbi tudósoknak nem álltak rendelkezésére a szerves anyagok pontos datálására képes mai eszközök.

Az újonnan előkerült fonalat gyorsításos tömegspektrográfiás szénizotóp-vizsgálatnak vetették alá, amely a szén-14 jelű radioaktív izotóp lebomlásának mértékével adja meg az adott szerves anyag korát. Az eredmények valósággal sokkolták a tudósokat: az anyag valamikor 1440 és 1480 közt fogta össze az ékszereket. Mivel Kolumbusz csak 1492-ben érkezett meg a Bahamákra, ez a felfedezés egy ezelőtt is létező kereskedelmi összeköttetésre utal Európa és az amerikai kontinens között.

Az Alaszka északnyugati vidékén talált gyöngyök az egyetlen előfordulását jelentik e tárgyaknak a Sziklás-hegységtől nyugatra. Ez a tény, illetve elhelyezésük korai dátuma arra engedte következtetni a kutatókat, hogy „a legvalószínűbb útvonal, amelyet bejárhattak Európától Északnyugat-Alaszkáig, Eurázsián keresztül és a Bering-szoroson át vezetett. Az Alaszkai Egyetem fairbanksi kampuszának kutatói egy közleményben körvonalazták pontosabban is a feltételezett útvonalat.

Eszerint a Földközi-tenger késő középkori itáliai kereskedői gyakran üzleteltek a késői Bizánc, majd az Oszmán Birodalom kereskedőivel, akik jellemzően kelet felé továbbították az európai árukat. Tőlük a híres selyemúton kerülhettek aztán Kelet-Ázsiába, nagy valószínűséggel Kínába a gyöngyök, ahonnan idővel a mai Oroszország Csukcs Autonóm Területén élő népekhez kerültek. Innen hajóval kellett átkelniük a Bering-szoroson – a két kontinens szárazföldje közötti legkisebb távolság alig 90 kilométer, a különböző szigetek pedig ennél is rövidebb hajóutakat tesznek lehetővé.

Az, hogy az üveggyöngyök valahogyan eljutottak Velencéből Alaszkába arra utal tehát, hogy egyfelől a Bering-szoroson keresztül is létezett kereskedelem a két kontinens északi területeinek őslakossága között, másfelől pedig arra, hogy – ha sokszorosan áttételesen is – létezett kereskedelmi összeköttetés Európa és az Újvilág között a késő középkorban. E kérdések feltárásához még rengeteg kutatásra van szükség, egy tény azonban biztosnak látszik: már az a nézet sem állja meg a helyét, hogy Kolumbusz 1492-ben egy, a külvilágtól „elszigetelt” lakosságú kontinenst „fedezett fel”.