Kokainnal növelték a katonák harci morálját az első világháborúban
2023. március 28. 14:20 Múlt-kor
A semleges Hollandia színre lép
Ezzel egy időben, paradox módon, az első világháború egyre nagyobb keresletet teremtett a kokainra, és megágyazott egy arra specializálódott gyógyszeripari cég gyors fejlődésének: ez volt a Nederlandsche Cocaïnefabriek (NCF), amelyet 1900 márciusában alapítottak Amszterdamban a Koloniale Bank és a Holland Kelet-Indiák kokacserjeültetvény-tulajdonosainak közös vállalkozásaként.
A háború alatt az NCF, amely lelkesen adott el kiváló minőségű kokaint mind az antantnak, mind a központi hatalmaknak, a drog első számú gyártójává vált a világon, évente átlagosan 14 ezer kilogrammot előállítva. A háború tökéletes alkalom volt a cég számára, hogy elfojtsa konkurenciáját, és hatalmas profitot termeljen. Ahogy nőtt a termelés, a gyárat modernizálták, és méretét csaknem kétszeresére növelték.
A hadseregek igényeinek jelentős növekedése meredek emelkedést eredményezett a termelésben, évi 20–30 ezer kilogramm közötti szintre nőtt. Ez a hatalmas mennyiség azonban óhatatlanul a kokain árának eséséhez vezetett, az 1885-ös unciánkénti (28,34 gramm) 280 amerikai dollárról az 1914-es unciánkénti 3 dollárra.
Az NCF-nek óriási haszna volt Hollandia semlegességéből. A háború ugyanis súlyos csapást mért a konkurenciára, mivel elvágta számukra a kokalevelek importját, miközben a Holland Kelet-Indiákról akadálytalanul áramlott az alapanyag az NCF-hez.
Ennek következtében Európa hadviselő országai a holland kokain beszerzésére kényszerültek. Az amszterdami gyár viszonylag közel is volt a nyugati fronthoz, ily módon akár rövid időn belül nagy mennyiségű kokaint tudott szállítani szinte közvetlenül a harcvonalba, ahol a legnagyobb volt a kereslet a drog iránt.
Ébren és fájdalommentesen
A katonák kokainhasználatának aránya napjainkban is ismeretlen. Annyi azonban bizonyos, hogy soha korábban és soha többé nem fogyasztottak a hadseregek annyi ilyen szert, mint 1914 és 1918 között, nem csupán orvosi célra, de teljesítménynövelőként is. A hadviselő felek azért állították hadrendbe a kokaint, hogy katonáikat felvillanyozzák, és növeljék harci kedvüket. A szer még az idegösszeomlás szélére került férfiak lenyugtatására is alkalmas volt, az ő teljesítményüket is fokozta.
A német pilóták a hosszú repülőutakon fogyasztották a szert, és a francia feljegyzések szerint az ő repülőseik is igencsak kedvelték: „A kokain beletöltötte a kevés légi párbajozóba azt a hideg és teljességgel tudatos felemelkedettséget, amelyre – egyedül a drogok között – képes. […] Ugyanakkor épen hagyta cselekedeteik feletti irányításukat. Megerősítette őket, mondhatnánk, a kockázat gondolatának megszüntetésével.”
A kokain azonban minden bizonnyal sokkal népszerűbb volt a gyalogság, mint a pilóták körében. Nem sokkal a gallipoli csata (1915. április – 1916. január) egyik támadása előtt például az ausztrál katonák jelentős mennyiséget kaptak a drogból. Továbbá az Ausztrál és Új-zélandi Hadtest (ANZAC) sebesültjeinek és betegeinek rendszerint a legkönnyebb és leghatékonyabb kezelést írták elő: a két erős fájdalomcsillapítót, a morfiumot és a kokaint. Nem meglepő módon sokan szoktak rá ezekre a szerekre, és maradtak függők a felépülésük után is. Ez volt az európai nagyhatalmak hadseregeiben a szörnyű valóság.
A brit hadsereg olyan termékre hagyatkozott, amely már bizonyította hatékonyságát a hosszú és fárasztó sarkkutató expedíciókon 1907-ben és 1912-ben. A Tabloid vagy Forced March (Erőltetett Menet) márkanév alatt forgalmazott készítmény kokaint és kóladió-kivonatot tartalmazott, és a londoni Burroughs Wellcome & Co. gyártotta. Ez a cég indította el később a kokain gyártását tabletta formájában.
E fejlesztés megnövelte a drog szavatossági idejét, praktikusabb tárolását és fogyasztását tette lehetővé, és higiénikusabbá tette fogyasztását. A javasolt dózis egy tabletta volt „a szájban feloldva minden órában, amikor folyamatos szellemi megerőltetésnek vagy fizikai erőfeszítésnek van kitéve.” A Tabloid hirdetései azt állították: „Elnyomja az éhséget, és meghosszabbítja az erőálló képességet.” Aligha meglepő tehát, hogy a brit hadsereg parancsnoksága úgy döntött, kipróbálja az Európában szolgáló katonákon.
Az első világháború veteránjai körében megjelent járványszerű függőséget tekintve jogosan feltételezhető, hogy számuk több százezerre taksálható. A harcoló katonák, különösen a nyugati fronton valószínűleg az esetek többségében észre sem vették, amikor fehér, „löketet adó” port juttattak az ételükbe vagy az italukba. Széles körben ismert tény, hogy a brit katonák rendszeresen kaptak rumot, főleg a pszichikailag megterhelő cselekedetek, például a lövészárkok közötti „senki földjén” történő rohamok előtt. Szakértők napjainkban arra következtetnek, jó eséllyel lehetett kokain a rumban is, mivel a szer az alkohollal kombinálva kétszeres hatásfokkal működik.
Az első világháború kokainhasználatának pontos mértéke továbbra is felfedezetlen terület, mivel a katonák közül rengetegen meghaltak még a háború során, így a függőségben szenvedők száma lényegében megbecsülhetetlen, nem beszélve arról, hogy akkoriban az ilyen típusú addikcióval kapcsolatban nem volt olyan mértékű ismeret és tudás, mint napjainkban. Ugyanakkor a hadviselő felek hivatalos hadtörténészei is nehezen vehetők rá az együttműködésre, mivel a „bedrogozott” katonák gondolata sok hagyományos elképzelést felrúg a „nagy háborúval” kapcsolatban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
