Kivel, mikor, hogyan – a középkori szexualitás mindennapjai
2023. november 12. 17:05 Múlt-kor
A középkorban az emberek szexualitáshoz való viszonyát elsősorban az egyház alakította. A klerikusok és teológusok meglehetősen sok írást szenteltek e témának, ezekből egyöntetűen kiolvasható véleményük: a szex kizárólag két házastárs között, és kizárólag gyermeknemzési céllal megengedett. E szigorú nézetek gyakran állnak ellentétben a középkori irodalommal, amelynek szerzői gyakran örömtelibb, spontánabb képet festettek a szexualitásról.
Kivel és milyen céllal?
Mindazonáltal az információ nagy része, amellyel a történészek rendelkeznek a középkori szexuális normákról legnagyobbrészt az egyház által létrehozott normatív keretekből származik, továbbá ezek perek és más hivatalos viták keretében való betartatásával kapcsolatos írott forrásokból. Az egyház szexualitással kapcsolatos nézetei ennek ellenére nem voltak kőbe vésve, és változtak is az idők során: közvetlenül inkább a 12-13. századi vallásmegújítók kezdtek foglalkozni vele, akik lefektették a tágabb kereteket, amelyek követését elvárták a világi lakosságtól.
A szexualitás célja kizárólag a szaporodás lehetett, és csak házastársak között volt megengedett. Ennélfogva mind a házasságon kívüli, mind a nem gyermeknemzési céllal „elkövetett” aktus az egyház szemében bűnnek számított.
Csak a 10. és 11. század folyamán kezdte el az egyház kizárólagos felségterületének tekinteni a házasság ügyét. A 12. és 13. században a kánonjogászok lefektették a keresztény házasság alapvető meghatározását, amely aztán hosszú évszázadokon át változatlan maradt. Innentől nyugszik a házasság érvényessége azon, hogy a vőlegény és a menyasszony szabad akaratából mondja-e ki a boldogító igent (illetve azon, hogy korukat tekintve törvényes-e egybekelésük).
Az egyház kétféle elköteleződést különböztetett meg a házasság vonatkozásában: az eljegyzést, amellyel a pár a jövőbeni összeházasodásra tesz ígéretet egymásnak (házasság „per verba de futuro”), illetve a templomi szertartás keretében tett, jelenidejű esküt („per verba de praesenti”).
A jövőbeni házasságra tett ígéret megszeghető volt, hacsaknem a pár szexuális kapcsolatot létesített. Ha az eljegyzést követően ez megtörtént, azzal elhálták a házasságot, tehát egyházjogi értelemben házaspárnak számítottak, e kötelék pedig halálig szólt. A középkori forrásokból kiderül, ez rengeteg félreértéshez vezetett, az egyházjogi bíróságok által meghallgatott esetek közt igen nagy számban találhatók meg olyan párok, akik nem értettek egyet a történtek pontos jelentőségében: szót váltottak és paráználkodnak, avagy eljegyezték egymást, majd elhálták a házasságot?
Közösülő pár egy 14. századi itáliai illusztráción (kép forrása: Wikimedia Commons)
Azután, hogy III. Sándor pápa (ur. 1159-1181) a házasság érvényességét kizárólag a beleegyezéssel tett eskühöz kötötte, a jelenidejű esküvel egybekelt pár számára nem volt szükséges a szexuális kapcsolat létrejötte ahhoz, hogy a házasság érvényesnek számítson. Ahhoz azonban, hogy a továbbiakban is felbonthatatlan kötelék maradjon, a testiségtől mindkét félnek önnön akaratából kellett tartózkodnia – például ha mindketten szüzességi fogadalmat tettek. Az efféle „szűzi”, avagy „tiszta házasságok” gyakori elemei a laikus szentek életrajzainak.
Ha azonban a házaspár valamely tagja képtelen volt a közösülésre, a házasság felbonthatóvá vált. Mind a férfi, mind a női impotencia a sikeres házasság akadályának számított, így – peres úton – a házasság érvénytelenítésére adhatott okot. Sok korabeli írott forrás számol be arról, hogy az impotencia valójában milyen nehezen felmérhető, és hogy rengetegen használták fel házasságuk felbontására, hogy aztán új párjukkal „varázslatosan” kigyógyuljanak belőle.
A házasság impotencia okán történő érvénytelenítéséhez megfelelő mennyiségű bizonyítékra volt szükség (legfőképpen tanúk vallomásaira), és a házaspárnak legalább három éven át kellett sikertelenül próbálkoznia a közösüléssel.
Az eljegyzett, illetve házasságot kötött párokon kívül tehát bárki, aki szexuális kapcsolatot létesített egy másik személlyel, az egyház szemében bűnt követett el, e bűn súlyosságát és következményeit pedig bizonyos körülmények határozták meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
