Kik keresték fel a boldog békeidőkben a régi Városliget pavilonjait és korzóit?

2021. április 12. 10:59

A Stefánia út megnyitását követően, az 1880-as évektől a Városliget nevezetes látványosságának számított délutánonként a lovas és kocsikorzó.

A Fővárosi Lapokban, 1893-ban megjelent írásában Adorján Sándor így festette le a Stefánia-korzót: „A „társaság” itt van mind. Gyönyörű lovak, ezüstös szerszámok, csillogó fényességű hintók egymásután karikáznak előttünk, mutatva, hogy minő méltósággal és elfojtott ásítással hurcoltatják magukat gazdáik a fasor egyik végétől a másikig. Kiváló figyelmet csupán arra fordítanak, hogy minél több ösmerőst fedezhessenek föl, akiknek köszönését kiváló nyájasságú leereszkedéssel fogadhassák.”

A korzó népe kocsizott, gyalogolt vagy az út menti székeken ült és bámulta egymást. A Stefánián az egyik fő elfoglaltság a többiek megnézése és kritizálása volt. Ez számított a legfontosabb témának a hosszú Buchwald-széksoron üldögélve vagy séta közben.

Mikor azután a hölgyek elfáradtak, a családokat, baráti társaságokat Kolegerszky Viktor elegáns kioszkja várta, ahol minden délután katonazene szólt, és kávézás közben folytathatták a korzó izgalmas eseményeinek megbeszélését.

A hétköznapokat munkával töltő alsóbb rétegek – bakák, cselédek, kétkezi munkások – a ritka kivételektől eltekintve vasárnaponként és az ünnepnapokon jutottak el a Ligetbe. Ők elsősorban szórakozni akartak, kikapcsolódni a hétköznapok egyhangúságából.

A mutatványos bódék vasárnaponként már kora hajnalban kinyitottak. Az úri közönségtől elkülönülve, a vurstli környékén hajnaltól késő estig folyt a felszabadult szórakozás, mely sokszor féktelen mulatozásba csapott át.

A Ligetnek ez a tömegek által látogatott, északi része kevésbé volt parkosított és rendezett, de a látványos homlokzatú mulatóbódék valóságos mesevilágot varázsoltak a szórakozni vágyók köré.

Természetesen akadt a mulató bódék között néhány igényesebb kivitelű építmény is. Az alábbi képeslap bal oldalán a Scheffner-féle körhinta pavilonja látható, mögötte a Feszty-körkép második épületének tetőzete. A 2. világháborúban az utóbbi megsemmisült, a körhinta azonban túlélte a háborút, s a vurstli mulató bódéi közül egyetlenként, napjainkig fennmaradt.

1950-2013 között a Vidámpark üzemeltette, azóta pedig az Állatkert működteti a műemlékké nyilvánított pavilont, melynek 1997-es rekonstrukciója kiérdemelte a rangos Europa Nostra-díjat. Az Állatkeri körút mentén álló régi körhintaház nyolcszögletes alaprajzú, szecessziós stílusú épület.

Belül barokkos-rokokós falfestmények díszítik. Sátortető fedi, a tetején nyolcszögletű laternával. Belsejében, a mesébe illő, vidám hangulatú körhintán, faragott falovacskák, csónakok, forgó gondolák és tükrös hintók kaptak helyet.

A központi korongrészen pedig egy díszes pavilont helyeztek el, mintha ezzel utalnának – pavilon a pavilonban – a környezetre, a többi városligeti pavilonra.

A Városliget életének megvolt a bejáratott, hagyományokon alapuló rendje egészen a 2. világháborúig, amikor a bombázások brutálisan lerombolták a létesítmények jelentős részét. A polgári életforma színtereinek és intézményeinek egész sora tűnt el.

Az enyészeté lett a Gerbeaud Pavilon, a Fővárosi Nagyvendéglő, a Stefánia úti kioszk, az impozáns Iparcsarnok. A szovjet megszállás hátszelével létrejött új rend pedig megpróbálta módszeresen felszámolni a hagyományokon alapuló polgári életforma alapjait is.

Az úrinak minősített Angolparkot a dolgozók Vidámparkjává alakították. Az egykori, elegáns kávézók és kioszkok helyén állami vállalatok igénytelenebb megjelenésű kerthelyiségei fogadták a kicserélődött vendégkört.

Az előző korszak megmaradt építményeit – a Széchenyi Fürdőt, Vajdahunyad várát, a régi Műcsarnokot, a megcsonkított Közlekedési Múzeumot – úgy-ahogy rendbetették, de időtálló új létesítmény a közelmúltig gyakorlatilag nem épült a Liget területén az elmúlt fél évszázadban.

A BNV-k kiállítási pavilonjai között akadt ugyan néhány figyelemre méltó, de ezeket egy kivétellel vagy elbontották vagy a kiállítás bezárása után máshol állították fel. Az 1970-es évek elején kivonuló nemzetközi vásár néhány lepukkant irodaépületet hagyott maga után.

Összességében a szocialista korszak 21. századi hagyatéka egy szedett-vedett, bódékkal tűzdelt épületkavalkád. Ennek az igénytelenségnek vethet véget a Liget megújításának átfogó programja, melynek része a most megnyíló Pavilonkert. Ha a Feszl-féle tervek alapján emelt pavilonokat beillesztjük a Liget vázlatosan bemutatott építménytörténetébe, jobban megérthetjük, mire is szolgálnak.

Az ócska bódékat felváltó új pavilonok egyrészt betöltik azt a kereskedelmi funkciót, melyre valós igény mutatkozik az ide érkezők részéről. A látogatók azonban nem vásárolni jönnek elsősorban a Ligetbe. A számukra igazán fontos szolgáltatást a vendéglátó pavilonok és a felújított villamos-végállomás nyújtják majd.

A kávézó, a cukrászda és étkezde elsődleges feladata a szabadtéri étel- és italfogyasztás kiszolgálása lesz, ezáltal életre kelhet egy új, szabadtéri kioszk.

A múlt ismeretében érdemes minél több asztalt és széket elhelyezni a pavilonok körül, hogy a Városligetbe látogatók a szabadban, a teraszokon vagy a napernyők alá leülve étkezés, kávézás közben nézelődhessenek, beszélgethessenek. Létrejöhet a társasági élet egy újabb színtere a fővárosban,  illeszkedve a hely szelleméhez, az évszázados városligeti hagyományhoz. (x)