Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Képeken a Hindenburg léghajó borzalmas szerencsétlensége 1937-ben

2018. június 7. 17:08

A Hindenburg léghajó 1937. május 6-i tragédiája a New Jersey állambeli Lakehurstnél egy csapásra véget vetett a léghajózás korának. A balesetben 35, a léghajón tartózkodó ember vesztette életét, és egy fő a földi személyzet köréből. Az összesen 97 főnyi utas és legénység közül 62-en csodával határos módon túlélték a szerencsétlenséget.

<

Több mint 30 évnyi kereskedelmi Zeppelineken való utazás után – amely során több tízezer utas több millió kilométert repült több, mint 2000 úton bármiféle sérülés nélkül – a merev építésű léghajós utazás ideje néhány pokoli perc során véget ért. Az eltelt több, mint 80 év kutatásai és tudományos kísérletei továbbra is a közös német–amerikai nyomozás eredményeit támasztják alá: a Hindenburg tragédiáját egy elektromos kisülés (avagy szikra) okozta, amely a szivárgó hidrogént begyújtotta.

A szikrát vélhetően a léghajó és az azt körülvevő levegő elektromos potenciálja közti különbség idézte elő: a léghajó körülbelül 60 méterrel volt a leszállóhely felett, magas elektromos töltöttségű atmoszférában, de a léghajó fém vázát leföldelte a leszálláshoz használt kábel. Az elektromos potenciálbéli különbség miatt vélhetően szikra szállt a léghajó szövetborításáról (amely képes volt töltést megtartani) a hajó vázára (amely le volt földelve). A kevésbé valószínű, de szintén elképzelhető magyarázat szerint koronakisülés (csendes kisülés), a hajósok által „Szent Elmo tüzeként” ismert jelenség okozhatta a szikrát.

A hidrogénszivárgás oka nagyobb rejtély, annyit tudunk, hogy jelentős mennyiségű hidrogén szökött el a léghajóból a szerencsétlenség előtt. Szabotázsra utaló nyomot sohasem találtak, és semmilyen meggyőző elmélet sem született még az esetleges szabotázs indoklására.

Egy dolog biztos: a tűznek nem volt köze a Zeppelin külső borításához. A Hindenburg egyike volt azon tűz által elpusztított léghajóknak, amelyek gyúlékony felhajtógáza lángra kapott. A szövetborítás gyúlékonyságát emlegető elméleteket rendre cáfolták. Az egyszerű igazság az, hogy a Hindenburg azért pusztult el mindössze 32 másodperc alatt, mert hidrogénnel volt feltöltve.

A szerencsétlenségről látványos híradófilm készült, továbbá több fénykép is, valamint a Herbert Morrison által felvett helyszíni rádióadás, amely másnap került sugárzásra. Az eset megsemmisítette a nagyközönség bizalmát az óriási merev építésű léghajókban, mint utasszállító eszközökben, és ez a léghajó korának hirtelen végét jelentette.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Képeken a Hindenburg léghajó borzalmas szerencsétlensége 1937-ben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra