Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kékfogú Haraldé lehetett a Dániában talált viking erőd

2014. november 19. 19:19

A dániai Zealand-szigetén található Vallø-nál idén szeptemberben felfedezett viking kori erőd a radiokarbonos kormeghatározó vizsgálatok szerint a 10. században épült. A jelek egyre inkább arra utalnak, hogy a Borgring Kékfogú Harald uralma idején jöhetett létre.

<

Amint arról itt a Múlt-koron mi is beszámoltunk, dán régészek idén szeptemberben egy viking kori kör alakú erőd maradványaira bukkantak Dánia legnagyobb szigetén, Zealandon, Koppenhágától 45 kilométerre délre. Ez mindössze az ötödik ismert körerőd az észak-európai ország területéről, s az első, amelyet az elmúlt hat évtizedben fedeztek fel. A dán erődöket Trelleborgoknak is nevezik az azonos nevű város után, ahol 1948-ban viking katonai erődítményt találtak.

Elszenesedett tölgyfamaradványok

"Amikor szeptemberben bejelentettük a felfedezést, meg voltunk róla győződve, hogy egy viking körerődöt találtunk, de azóta az interneten és a régészek között is intenzív párbeszéd kezdődött arról, mennyiben helytállóak a megállapításaink. Most már százszázalékosan kijelenthető, hogy egy 10. századból származó erődre leltünk" - mondta el az Aarhusi Egyetem honlapjának adott nyilatkozatában Nanna Holm, a Danish Castle Centre régésze.

A radiokarbonos vizsgálatok minden kételyt eloszlattak. A mintákat az északi kapu elszenesedett maradványaiból vették, és közel azonos eredmény született: a vizsgálatok szerint a fákat 895 és 1017 között vágták ki és használták fel az erőd építésekor. A felfedezés azért is szenzációs, mivel eddig csupán hét olyan körerődöt találtak Dániában és Svédország déli részén, amely egykoron a dán és norvég király, I. Harald Gormsson (Kékfogú Harald, 956-986) által épített erődrendszerből maradt fenn.

A kutatócsapat alapos vizsgálatokat végzett a Borgringnek nevezett erőd területén. A földradar egy 145 méter átmérőjű építményt azonosított a felszín alatt, ami azt jelenti, hogy ez a harmadik legnagyobb a Trelleborgok között. A többi dán körerődhöz hasonlóan a Vallø-Borgring is szinte tökéletes kör alakú, és négy kapuja volt. A dán szakemberek két kapu feltételezett helyén kezdtek ásatásba, s az északinál nagy mennyiségű, elszenesedett tölgyfamaradványra bukkantak - ezeket küldték további vizsgálatokra az Aarhusi Egyetemre és a seattle-i Accium BioSciences laboratóriumába.

Az eddigi ásatások azt is megmutatták, hogy a zealandi erőd szorosan kapcsolódik a Hobro melletti fyrkatihoz, a Limfjord melletti aggersborgihoz és az erődök névadójához, a Trelleborghoz. A legszembetűnőbb hasonlóság az erődfalak vastagsága: ez a Borgringnál 10,6 méter, ami szinte centire megegyezik a fyrkatiéval. "Nehéz nem észrevenni, hogy mindkét erőd megépítése ugyanannak a mesternek a keze munkáját dicséri" - mondta Søren Sindbæk, az Aarhusi Egyetem középkorkutatója.

A Vallø-Borgringot furcsa módon a nyílt tenger közvetlen közelébe építették, vagyis több tonna agyagos talajt kellett megmozgatni az építkezéskor. Az erődök jellemzője, hogy meglepően rövid ideig, legfeljebb néhány évtizedekig használhatták, ugyanis nincs nyoma javításnak, a beomlott falrészek érintetlenül maradtak.

Az északi kapu háromdimenziós rekonstrukciója

Mivel a radiokarbonos vizsgálatokkal nem tudják tovább szűkíteni az erőd építésének korát, a fák évgyűrűin végzett kormeghatározási módszer, a dendrokronológia adhatja meg erre a választ a közeljövőben. Ha ez 980, vagy akörüli évszám, szinte bizonyosnak vehető, hogy Kékfogú Harald egyik Trelleborgjáról van szó, mutatott rá Sindbæk. "Most még nem tudjuk megmondani, hogy tényleg Kékfogú Harald erődjét találtuk-e meg, de forró nyomon járunk. Az erődnél előkerült leletek mind ugyanabba az irányba mutatnak" - tette hozzá a kutató.

A Borgring 3D-s rekonstrukciója filmen

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kékfogú Haraldé lehetett a Dániában talált viking erőd

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra