Múlt-kor.hu

Kegyencek cárnője: Nagy Katalin szerelmei, szeretői és sohasem titkolt kapcsolatai

Kegyencek cárnője: Nagy Katalin szerelmei, szeretői és sohasem titkolt kapcsolatai

2020. július 23. 08:21 Bebesi György

Sok hamis legenda kering az orosz történelem egyik legjelentősebb, német származású, nagy tehetségű uralkodónőjének szerelmi és magánéletéről. Katalin azonban nem volt leszbikus, nem volt szodomita, nem volt nimfomániás, csupán egy asszony volt, korabeli nőideál, aki úgy élt, ahogy akkoriban a felvilágosodás korának uralkodói általában. Nem szervezett orgiákat, sem „gárdapartikat”, egyszerre sohasem volt több férfival kapcsolata. Ha férfi lett volna, akkor az a tény, hogy uralkodóként szeretőket tart, a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Az utókort az hökkentette meg, hogy ezt nőként tette. Nem titkolta szeretőit, és a kortársak nem is tekintették erkölcstelennek a dolgot. Szeretni akart, és arra vágyott, hogy őt is viszontszeressék, ebben olyan volt, mint bármely más ember. Bár kétségtelen, hogy uralkodónői pozíciója ehhez igen kedvező lehetőséget biztosított. Szeretőit egy „Kis-Ermitázsnak” nevezett privát lakosztályban helyezte el, és lényegében velük élt addig, amíg kapcsolatuk valamely okból meg nem romlott, a viszonyra soha nem kényszerítette őket. Orlov kivételével általában egy-két évet töltött aktuális kedvesével. A nagy kivétel Patyomkin volt, akivel kapcsolatuk megszűnése után is alapvetően szoros baráti köteléket tartott fenn egészen annak haláláig. Szerelmeivel bőkezű volt: címekkel, rangokkal, pénzzel, birtokadománnyal halmozta el őket, mert megtehette, de soha nem vásárolta meg a szerelmüket.

Szerelmi élet helyett játék ólomkatonákkal

Amikor Poroszországban, a kicsiny Anhalt-Zerbtsi Hercegség Stettin városában 1729. április 21-én megszületett Sophie Auguste Friderike, kevesen gondolták, hogy a Fiecke hercegnőnek becézett kislányból rövid idő alatt a korszak egyik legnagyobb birodalmának uralkodónője lesz.

Jöttének túlságosan nem örültek, hiszen mindenki fiúgyermeket várt, bár édesapja, a nem túl gazdag Keresztély Ágost nagyon szerette leányát. Édesanyja, Johanna Elisabeth frivol, utazgatós életmódjáról volt nevezetes, a korabeli kalandornőnek a rossz nyelvek szerint valójában II. Frigyes porosz uralkodó volt az édesapja. Ám tegyük hozzá, Keresztély herceg sohasem kételkedett saját apaságában.

Későbbi férjével, Karl-Peter Ulrichhal Sophie először Eitinben találkozott 1739-ben, ahol a Holstein-ház tagjai jöttek össze, hogy az egyik rokon sorsáról tárgyaljanak. Sophie-ra Péter nagyon rossz benyomást tett, a fiú satnya, lobbanékony, részeges, előnytelen külsejű, ellenszenves ember benyomását keltette, s a hercegnő leírta naplójában, reméli, hogy ehhez az emberhez nem lesz soha semmi köze.

A sors nem így akarta. Karl-Petert ugyanis – akiben Nagy Péter vére folyt – az Orosz Birodalom akkori uralkodónője, Oroszországi Erzsébet az országába hívatta, áttérítette pravoszlávvá, és Pjotr Fjodorovics néven az örökösévé tette. A cárevicsnek a trón majdani betöltése érdekében menyasszonyra volt szüksége. Bonyolult diplomáciai játszmák után a választás Sophie hercegnőre esett. 1744. január elsején érkezett meg a „visszautasíthatatlan ajánlat”, az a bizonyos levél, amelyben az orosz uralkodónő felszólítja Johanna Elisabethet, hogy lányával együtt haladéktalanul induljon Szentpétervárra.

A kiszemelt menyasszonyt óriási pompával fogadták az orosz fővárosban, és eleinte úgy tűnt, jó döntés volt elfogadni az uralkodónő invitációját. Innentől sorsa Erzsébet cárnő kezében volt, jövőjét pedig az immáron Pjotr névre keresztelt leendő férje jelentette.

Sophie gyorsan tanult, és kitűnően alkalmazkodott, olyan jól beszélt oroszul, hogy amikor felvette a Jekatyerina Alekszejevna néven a pravoszláv keresztséget – s így házassága érdekében atyja tanácsa ellenére szakított lutheránus hitével –, az áttérés szövegét akcentus nélkül s fejből mondta. Az 1745. augusztus 21-én kötött frigyet 10 napig tartó lakodalom és ünnepségsorozat követte Oroszország-szerte.

A gondok valójában csak ekkor kezdődtek. Péter elkapta a himlőt, s addig is előnytelen külseje még rútabbá vált. Katalin anyja leveleiben túlságosan részletesen számolt be Frigyesnek az oroszországi állapotokról, kémkedéssel vádolták, s hamarosan kiutasították. Katalin rajongott az ékszerekért s a szép tárgyakért, ezért, bár jelentős apanázsa volt, rendre túlköltekezett, ilyenkor Erzsébet cárnő előtt kellett megjelennie „raportra”, de ő nagyon tehetségesen ilyenkor a lábai elé vetette magát, és a „bűnös vagyok anyácska” formulával mindig elérte a megbocsátást.

Jóval nagyobb probléma volt, hogy házasságkötés után 5 évvel még mindig nem született meg a várva várt trónörökös. Amikor ez ügyben Katalint kérdőre vonták, közölte, hogy nem is születhetett, mert öt évvel az esküvő után még mindig szűz, amit orvosi vizsgálat során szerzett igazolással bizonyított. Erzsébet cárnő ekkor megbízta Csoglokova grófnőt, kémlelje ki, mivel foglalatoskodik éjszakánként az ifjú pár. A hitvesi ágy alatt elrejtőző udvarhölgy azt jelentette, hogy Péter ólomkatonáival játszanak.

Péter impotenciájának veleszületett fitymaszűkülete volt az oka. Amikor ez kiderült, tiszttársai leitatták, s végrehajtották a már abban a korban sem jelentős műtétet. Ez után már nem volt akadálya a házasság elhálásának: 1754. szeptember 20-án pedig Katalin egészséges fiút szült, akit Pávelnek (Pál) neveztek el. A kortársak körében persze rögvest szárnyra kelt a pletyka arról, hogy a fiú tulajdonképpeni apja Szergej Szaltikov gárdatiszt. Így kezdődött Katalin legendássá vált, s oly sok történészt, írót, filmrendezőt megihlető gazdag szerelmi élete.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kegyencek cárnője: Nagy Katalin szerelmei, szeretői és sohasem titkolt kapcsolatai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra