Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kecskemét az első világháború éveiben

2014. október 27. 19:08

Az immár tizenötödik Bács-Kiskun Megyei Levéltári Napon a „Hátországban. Kecskemét az I. világháború éveiben” átfogó cím alatt hét előadást hallhattak az érdeklődők múlt héten a sorozástól a hadi tudósításokon vagy a helyi rendelkezés- és gazdaságtörténeteken át a hadifoglyok ellátásáig, illetve a Kecskemét múltjából kevésbé ismert román megszállásig.

<

A Nemzeti Kulturális Alap, valamint Kecskemét Megyei Jogú Város anyagi támogatásával és jelentős intézményi önerőkből valósult meg múlt héten a „Megtizedelt Évek” című konferencia. Két Duna-Tisza közi tudományos műhely: a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára és a Kecskeméti Katona József Múzeum tematikus konferencia-napjai az I. világháború első centenáriumi évében a helyi hátország, illetve a hadviselt Monarchia írott, szellemi és tárgyi hagyatékvilágának új kutatási eredményeit mutatták be – nem csak a szakmai közösség számára.

Az immár tizenötödik Levéltári Napon „Hátországban. Kecskemét az I. világháború éveiben” átfogó cím alatt hét előadást hallgathattak az érdeklődők a sorozástól a hadi tudósításokon vagy a helyi rendelkezés- és gazdaságtörténeteken át a hadifoglyok és a rokkantak ellátásáig, illetve a  Kecskemét múltjából kevésbé ismert román megszállásig. 

A „Hazatérnek… 1914-2014” című tárlat megvalósításában nagy érdemeket szerzett Meritum Egyesület mellett a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület, valamint a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány prominensei mutatták be a küldetésük során eddig végzett munkájukat és szóltak az elkövetkező évek, évtized tervezett feladatairól.

A nemrég szintén Kecskemétre érkezett további társ-kiállítások (Négy év vérben és vasban; 70 könnycsepp…) mellett bemutatásra került a SYMBEL 2014-2018 nevű izgalmas látványprojekt. A levéltáros, hadtörténeti és múzeumszakmai, valamint a fenntartói figyelmet reprezentáló személyek részvételével zajló konferenciák előadásainak bővített anyagai a tervek szerint kötet formájában is rendelkezésre állnak majd; a kecskeméti – később Szegeden, majd Pécsett is látható – kiállításról a közejövőben képes album jelenik meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kecskemét az első világháború éveiben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra