Kassa bombázásával szertefoszlottak a háborús semlegességről szőtt magyar álmok
2021. június 27. 10:02 Múlt-kor
Vita nincs: Magyarország hadbalépése
Ugyan a kassai bombázás rejtélye a mai napig nem tisztázott, azt bizonyosan tudjuk, hogy a minisztertanács még aznap, két órával az eset után összeült és döntött: a háborúba be kell lépni. Tudatos provokáció gondolata maximum a színfalak mögött merült fel. Már a június 27-i lapszámok tudósításai is tanulságosak. A Magyar Nemzet felháborító támadásról írt, a berlini tudósító jelentése pedig már a német győzelem biztos kilátásait mondta tollba: „Ennek a hadjáratnak adottságai semmiképpen sem állíthatóak párhuzamba a Napoleon korában, sőt a világháborúi idején fennállt viszonyokkal, miután Németország ebben a háborúban teljesen forradalmasította a hadviselés elveit, módszereit és tárgyi körülményeit, ennélfogva minden emberi előrelátás szerint ebben az esetben is teljes győzelmet arat.”
A kormány döntéseit a legtöbb esetben ellenző szociáldemokrata Népszava látszólag tényszerűen számolt be Kassa bombázásáról. Noha nem német perspektívából írták le az eseményeket, a szovjetek tettét mélységesen elítélték aznapi számukban: „A támadás a gyász mellett, amelyet becsületes, dolgozó emberek életéért érzünk, a legerősebb tiltakozás szavát váltja ki belőlünk. Ne bántsák Magyarországot és népét, mert Magyarország és népe sem bánt senkit.”
Érdemes még kiemelni az Esti Ujság tudósítását, amelyben olvasóikat az esetleges szovjet invázióra készítik fel, és tanácsokkal látják el őket, hogy mit kell tenni egy ejtőenyős támadás esetén. A háborús propaganda ékes példája a következő mondat: „Nagyobb légi erőkkel rendelkező nagyhatalmak, de kiváltképpen a Szovjetunió, amely ejtőernyős szervezetének kiépítését különösen szorgalmazta, bizonyára élni fognak e szervezetben rejlő katonai előnyök kihasználásával. Megvan a lehetősége annak, hogy különleges feladatokat megoldó ejtőernyős osztagaik területeinken is megjelenhetnek.”
Az újságok 28-i számai már Magyarország hadba lépéséről is beszámoltak. A Magyar Nemzet magától értetődő és helyes lépésnek tartotta a kormány döntését. A hadiállapot megállapításának tényén túl hozzátette azt is, hogy ezzel vált következetessé a magyar külpolitika: „A magyar kormánynak ez a megállapítása nemcsak az előzményekre támaszkodik, hanem megfelel a Magyarország s a tengely között fennálló szövetségnek, valamint Magyarország régi antibolsevista politikájának is.”
Az előző napi tájékoztatás után talán az sem meglepő, hogy a Népszava sem tiltakozott a döntés ellen, az – ismert – tények fényében ellenvetéseket nem tudtak megfogalmazni, kritika és irónia nélkül jegyezték a következő sorokat: „A magyar kormány a pénteken bejelentett legújabb lépésével ismét leszögezte magát a tengelyhatalmak oldalán és tanúbizonyságát adta teljes szolidaritásának szövetségesei iránt.”
Az Esti Ujság hasábjai már „bulvárosabb” hangvételt ütöttek meg, a főcimükben az egész eseménysorozatot úgy határozták meg, hogy Európa összefogott a bolsevizmus ellen, továbbá azt taglalták, hogy az olasz és a német sajtó is ünnepelte Magyarország hadba lépését. Mellékesnek tartották az Egyesült Államok véleményét, sőt, Angliát egyenesen Európa ellenségének nevezték. Szentimentalizmussal értekeztek a honvédekről, akik kötelességüket fogják teljesíteni: „A honvéd-nap ünnepségei elmaradtak ugyan, de a nemzet azért ünnepi lélekkel emlékezik meg hős fiairól, akik ezekben az órákban újra teljesítik ezeréves magyar kötelességüket. Állnak a kárpáti határon, ugyanott,ahol hétszáz évvel ezelőtt a nádor vitézei néztek szembe a tatár hordákkal.”
A korabeli sajtó, és az ország jelentős része támogatta tehát a hadba lépést, melynek körülményeit jótékony homály fedte. Mindenekelőtt az volt fontos, hogy a bolsevizmus ellen, a magyarság sorsának jobbra fordításáért indultak útnak a magyar katonák.
Akkor még persze nem tudhatták, hogy hosszútávon ezzel a lépéssel rossz irányba fordították Magyarország sorsát. Hiába a győri fegyverkezési program, valamint az 50 ezer főt számláló Gyorshadtest, Magyarország nem rendelkezett olyan fegyverarzenállal, amellyel valóban aktív szereplője lehetett volna a nagyhatalmak véres háborújának.
Ugyan Kállay Miklós 1942-ben leváltotta Bárdossyt, valódi kiugrási lehetőség a hintapolitikában nem adatott, így az 1943-as doni katasztrófa, majd Magyarország német megszállása már csak törvényszerű következményei voltak a sorozatos rossz döntéseknek. A kockát elvetették, noha 1941 júniusában a II. világháború kimenetelét még senki sem tudta megjósolni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
