Joseph McCarthy komunistellenes „kereszteshadjárata” számtalan ember életét tette tönkre

2017. május 2. 16:27 MTI

McCarthy 1908. november 14-én született Wisconsin államban ír és német származású szülők hét gyermeke közül ötödikként. Tanulmányait tizennégy évesen megszakította, hogy a családi farmon dolgozhasson, de amikor húszévesen visszaült az iskolapadba, egy év alatt eljutott az érettségiig. Jogi diplomájának megszerzése után, alig harmincévesen az ekkor még demokrata érzelmű ifjú Wisconsin állam legfiatalabb kerületi bírója lett. Amerika hadba lépése után, 1942-ben bevonult a haditengerészethez, több bevetésen is részt vett, de állításával ellentétben soha nem sebesült meg. Leszerelése után, 1946-ban republikánus jelöltként lett az Egyesült Államok legfiatalabb szenátora.

Három eseménytelen washingtoni év után, fél szemmel már újraválasztására sandítva látta elérkezettnek az időt arra, hogy kilépjen a nyilvánosság elé. 1950. február 9-én a nyugat-virginiai Wheelingben, a helyi republikánus nőklub Lincoln-napi megemlékezésén azzal állt elő, hogy a külügyminisztérium dolgozói közül 205-en a kommunista párt tagjai, és még a listát is meglobogtatta. A hidegháború első éveiben, amikor valódi szovjet kémeket is lelepleztek, állításának sokan hitelt adtak, jóllehet az ügyet kivizsgáló szenátusi albizottság mindent kacsának minősített, és McCarthyt ítélte el az amerikai nép megosztásáért és összezavarásáért.

A vádjait ennek ellenére tovább hangoztató szenátor országosan ismert lett, és 1952-ben újraválasztották. A voksoláson a nagy gazdasági világválság óta először a republikánusok nemcsak a Kongresszus két házában jutottak többséghez, de az elnökválasztáson is az ő jelöltjük, Dwight D. Eisenhower győzött. Párttársai a vehemens McCarthyt a szenátus kormányzati ügyekkel foglalkozó bizottságának élére nevezték ki, ahol "nem csinálhat bajt". Ennek a bizottságnak azonban volt egy kivizsgálásokkal foglalkozó állandó albizottsága is, amelynek homályos jogköre alkalmat adott McCarthynak, hogy folytassa "keresztes hadjáratát". A testület látványos, országosan közvetített meghallgatásain abból indult ki, hogy a kormányzat hemzseg a beszivárgott kommunista ügynököktől, McCarthy pedig magát hazafiként, az amerikai értékek rendíthetetlen védelmezőjeként tüntethette fel. (A kommunisták üldözésének másik terepe a Képviselőház 1938-ban létrehozott, az 1970-es évekig működő Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottsága volt.)

McCarthy alaptalan vádaskodásaival számtalan ártatlan ember életét tette tönkre, ehhez sokszor már az is elég volt, ha valakit beidézett. Legerősebb támasza a lakosság ötödét kitevő katolikus közösség és a szintén katolikus Kennedy család volt; a későbbi elnök, John F. Kennedy, aki 1953-ban lett szenátor, nyilvánosan soha nem támadta McCarthyt. (Annak leváltásakor sem szavazott, mert kórházban feküdt, azt sohasem árulta el, hogy ha jelen van, miként voksolt volna.)

McCarthy elsőként Eisenhower új moszkvai nagykövetének kinevezését próbálta megakadályozni, ezután - saját szempontjából sikeresen - kémek sorát "leplezte le" a legkülönfélébb kormányintézményekben, Hollywoodban és a tudományos intézetekben. 1954 januárjában célkeresztjébe került a hadsereg is, de ezúttal túl nagy fába vágta a fejszéjét. Kiszemelt áldozata az eredetileg fogorvos Irving Peress őrnagy volt, akit leszereltetnie ugyan sikerült, de hadbíróság elé állíttatnia már nem. A katonák visszatámadtak, azzal vádolták meg a szenátort, hogy egyik közlegénynek besorozott munkatársának kiemelt bánásmódot követelt. Ezeket a meghallgatásokat a tévé is közvetítette és McCarthy agresszív hangneme ellene hangolta a közvéleményt, a CBS televízió külön adásban szedte ízekre megkérdőjelezhető módszereit.

McCarthy karrierje szinte hetek alatt tört derékba. Párttársai is ellene fordultak, politikai koporsójába az utolsó szöget Richard Nixon alelnök verte be, aki nyilatkozatban ítélte el rágalmazás és a szenátushoz nem illő viselkedés miatt. 1954. december elején az immár demokrata többségű szenátus is elmarasztalta, s 1955 januárjában elvesztette bizottsági elnöki tisztségét.

A McCarthy keltette hisztéria számos neves művész, író, filmes, tudós meghurcolásához vezetett, köztük volt az író Arthur Miller, az atombomba kifejlesztését irányító Robert Oppenheimer fizikus, feketelistára kerülése miatt távozott az Egyesült Államokból mások mellett a John S. Toldy néven Oscar-díjat nyert Székely János forgatókönyvíró és Charlie Chaplin. A fizikus Teller Ede és a rendező Elia Kazan megítélését máig beárnyékolja, hogy meghallgatásukon mindketten terhelő nyilatkozatot tettek meggyanúsított kollégáik ellen.

A mccarthyzmus korszakával számos művészeti alkotás foglalkozik. A meghurcolt Arthur Miller 1953-ban írta Salemi boszorkányok című darabját, a "vörös veszedelem" keltette hisztéria a témája Philip Roth 1998-as Kommunistához mentem feleségül című regényének, a McCarthy életéről forgatott Tail Gunner Joe című tévéfilm 1977-ben Emmy-díjat nyert. George Clooney 2005-ben rendezte a Jó éjt, jó szerencsét! című fekete-fehér filmdrámát arról a tévés újságíróról, aki először bírálta nyilvánosan McCarthy módszereit, s aki műsorát mindig ezekkel a szavakkal fejezte be.

McCarthy bukása után egyre gyakrabban nyúlt a pohár után. Még szenátor volt, amikor 1957. május 2-án, negyvennyolc éves korában májgyulladásban elhunyt.