Jegesmedve-vacsora, skorbut és egérinvázió – az osztrák-magyar északi sarki expedíció kínszenvedései

2019. június 13. 15:04 MTI

Az expedíciót jórészt gróf Johann Wilczek, a bécsi Földrajzi Társaság elnöke és Zichy Ödön gróf költségén szervezték, de az Osztrák–magyar Monarchia kormányának támogatását is sikerült hozzá megszerezni. Az út célja a Távol-Keletre vezető északkeleti átjáró felkutatása volt –  azaz az Atlanti-óceánról Szibéria partjai mellett a Csendes-óceánra vezető és hajózható útvonalat kerestek. Az átjárót azonban az év legnagyobb részében jég borítja, és csak a múlt század közepétől használták rendszeresen kereskedelmi, katonai célokra.

Az expedíciót a közös hadsereg tisztjei irányították: a parancsnok Karl Weyprecht kapitány, helyettese, egyben a tudományos vezető Julius Payer főhadnagy volt. A 24 fős személyzet fele dalmát tengerész, a tisztek osztrákok voltak, egyetlen magyarként Kepes Gyula hajóorvos indult útnak, aki az élelmezésért és a vitaminellátásért is felelt.

A felfedezőket szállító hajó, a 220 bruttóregisztertonna vízkiszorítású, megerősített falú, háromárbocos, kisegítő gőzgéppel is ellátott Admiral Tegetthoff 1872. június 13-án futott ki Bréma kikötőjéből. A tervek szerint jutottak el Novaja Zemlja szigetig, de attól nem sokkal északra a hajó a jég fogságába került. A jégtáblák közé zárt Tegetthoff 372 napig sodródott észak felé, eközben a személyzet méréseket végzett, kutyaszánnal felderítő és vadászutakat tett. A nyomott hangulat csak akkor engedett fel, amikor 1873. augusztus 30-án az északi szélesség 80. foka közelében egy, a térképen addig nem jelölt szárazföldet pillantottak meg. A szigetcsoport partjainak közelébe csak két hónappal később jutottak el, és partra lépve uralkodójuk tiszteletére Ferenc József-földnek nevezték azt el.

A második sarkvidéki telet a sziget közelében töltötték, jobbára elejtett jegesmedvéket ettek, skorbut és egérinvázió gyötörte őket. A hajógépész később bele is halt a nélkülözésekbe. Az első kutyaszános csapat csak 1874 márciusában indulhatott az ismeretlen földre Payer vezetésével. Viszontagságos útjuk során a 82. fokig hatoltak északra, megállapítva, hogy a szigetek zöme 200-400 méter magas fennsík. Az expedíció kezdeményezői nevét megörökítendő a nyugati nagy szigetet Wilczekről, a keletit Zichyről nevezték el, hegyfok kapta Bécs és Pest (később Budapest) nevét.

Mivel a hajóval már nem juthattak haza, 1874 májusának végén sorsára hagyták a Tegetthoffot, benne egyebek között Kepes állat- és növénygyűjteményével. A felszerelést, élelmet szánokra rakva a jégmezőn dél felé indultak, magukkal cipeltek három, sítalppal ellátott csónakot is. Három hónap küszködés után érték el a Novaja Zemljától északra húzódó nyílt tengert, és csónakba szállva a szigethez eveztek. Augusztus 24-én összetalálkoztak egy orosz bálnavadász hajóval, amely a norvégiai Vardø kikötőjébe vitte az elcsigázott embereket. Bécsbe hazatérve a felfedezőket hősként ünnepelték, Weyprecht és Payer kitüntetésben is részesült.

Az expedíció történetét Payer írta meg 1876-ban, Kepes doktor hazatérése után nem sokkal tartott előadást a Magyar Földrajzi Társaságban útjukról. A 191, csaknem állandóan jéggel borított szigetből álló, 16 191 négyzetkilométernyi terület nem lett Ausztria-Magyarország része. A Ferenc József-földet 1926-ban annektálta a Szovjetunió, ma Oroszországhoz tartozik. Itt működik a világ legészakibb meteorológiai állomása, és 2009 óta az Orosz Sarkvidéki Nemzeti Park része.