A 44 oldalas kéziratot François-Pierre Goy, a Francia Nemzeti Könyvtár zenei részlegének restaurátora fedezte fel, amikor nyugdíjazása előtt több, korábban feldolgozatlan kéziratos füzetet is részletes vizsgálatnak vetett alá, és egy cím nélküli, jelentéktelennek tűnő dokumentum írásképében Mozart jellegzetes kézírására utaló sajátosságokat ismert fel. A szakember megfigyeléseit később a salzburgi Mozarteum Egyetem szakértői is megerősítették, így hivatalosan is hitelesnek nyilvánították a kéziratot.

A füzet hét fuvolára és hárfára komponált művet tartalmaz (amelyek közül az utolsó sajnos befejezetlen maradt), emellett pedig több mint egy tucat olyan zeneszerzési gyakorlatot is megőrzött, amelyeket Mozart tanítványának, Marie-Louise-Philippine de Bonnières de Guines francia arisztokratának címzett. A tehetséges hárfaművésznő 1778 májusa és júliusa között vett órákat a zeneszerzőtől, amikor Mozart utoljára tartózkodott Párizsban.

A kézirat eredetiségét nemcsak az íráskép sajátosságai támasztották alá, hanem a felhasznált papír vizsgálata is, amely ugyanabból a francia papírmalomból származott, mint a Fuvola- és hársfaverseny című zenemű fennmaradt francia kézirata, amelyet Mozart szintén a Guines család számára komponált. A vízjelek és a papír jellegzetességi további fontos bizonyítékot szolgáltattak a dokumentum hitelességének igazolásához.

Az újonnan azonosított hét kompozíció összesen mintegy húsz percnyi zenei anyagot tesz ki. Első nyilvános előadásukra a párizsi Francia Nemzeti Könyvtárban került sor a Zene Ünnepe alkalmából. A műveket a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarának két muzsikusa szólaltatta meg, az előadást pedig a France Musique rádiócsatorna közvetítette.