Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Interaktív ismeretterjesztő eszközökkel várja a diákokat a Magyar Nemzeti Levéltár

Interaktív ismeretterjesztő eszközökkel várja a diákokat a Magyar Nemzeti Levéltár

2022. március 23. 19:35 MTI

Minden korcsoport számára alkalmas levéltár-pedagógiai foglalkoztatótermet alakított ki a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. Az új közösségi tér mellett az általános iskolás és középiskolás korosztály számára négy online applikáció is készült, melyek segítenek a diákoknak abban, hogy eredeti levéltári forrásokból ismerhessék meg a történelmet.

<

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a foglalkoztató keddi hivatalos átadásán köszönetet mondott azért, hogy amellett, hogy a levéltár alapvető funkcióját, az iratok megőrzését is igyekszik a legkorszerűbb körülmények között biztosítani, arra is van figyelme, hogy kinyissa az intézmény ajtajait azok előtt, akik betekintenének azokba a kincsekbe, amelyeket itt őriznek.

Az államtitkár hozzátette: a bejárat mellett kialakított foglalkoztató és az újonnan fejlesztett interaktív számítógépes játékok ennek a munkának az eredményei. Az alkalmazásokat bemutatva elmondta, hogy az újonnan fejlesztett négy játékban a levéltár raktárhelységeiben őrzött iratok új digitális külsőt kaptak, amelyeket a foglalkozások során a diákok a maguk képére formálhatnak.

Rétvári Bence szerint a játékok segítségével a történelem örökérvényű darabjai át tudnak lépni a digitális korszakba, a foglalkozás résztvevői pedig jobban átélhetik a különböző korok eseményeit.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy amellett, hogy a levéltár alapfeladata, hogy hitelesen megőrizze az iratokat az állam és az állampolgárok számára, tudományos, közművelődési és oktatási funkciót is ellát.

A levéltár legfiatalabb funkciója a levéltár-pedagógia, ezt a feladatot segíti a Bécsi kapu téri palota egyik korábbi földszinti munkaszobájából kialakított foglalkoztató, amelyet március 15-én nyitottak meg az érdeklődők előtt és amelyet már több mint 1500-an látogattak meg. A teremben korosztálytól függetlenül lehetőség nyílik a levéltárban őrzött történelmi dokumentumok megismerésére.

Csonka Laura, a Magyar Nemzeti Levéltár levéltári múzeumpedagógusa elmondta, hogy a levéltár-pedagógia a levéltári iratgyűjteményen alapul és hozzáférhetővé teszi a diákok számára az intézményben őrzött dokumentumokat. Ez különböző tematikájú, a diákok életkori sajátosságaihoz igazodó interaktív foglalkozások formájában valósul meg a levéltár épületében. A foglalkozásokon segítenek megérteni a múltat, a múltban lezajlott történelmi folyamatokat, összefüggéseket.

A foglalkoztatóval olyan digitális eszközökkel támogatott, minden korcsoport számára változatos formában berendezhető közösségi tér jött létre, ahol elérhető az oktatási célokat hatékonyan segítő négy tematikus applikáció is – tette hozzá. A játékok az általános és középiskolás diákok számára egyaránt jól használhatóak.

Ismertetése szerint a négy applikáció központi karaktere Archie, a levéltári macska, ő kalauzolja a diákokat a digitális térben.

Hozzátette azt is, hogy a játékok szakmai tartalmát a levéltár pedagógusai állították össze az elmúlt évek tapasztalatai alapján. A játékok az MNL belső hálózatából érhetők el, mivel azok használatához szükséges felkészült levéltárpedagógiai szakember magyarázata, útmutatása. Az applikációkat a levéltárpedagógiai foglalkozások részeként, eredeti iratok, pecsétek bemutatása egészíti ki.

A heraldikai témájú applikáció segítségével a diákok akár nemesi családok címereit is elkészíthetik, de a haladóbb felhasználók akár saját maguk vagy családjuk címerét is megtervezhetik. A pecsétes memóriajáték célja, hogy felhívja a diákok figyelmét a különböző pecséteknél használt motívumok azonosságaira és különbségeire. Az aláíráskészítő játék huszonnégy, a magyar történelemben jelentős szerepet játszó személy aláírásával és a személyekhez kapcsolódó dokumentumokkal ismerteti meg a diákokat. Az újságszerkesztő applikáció célja, hogy a diákok az iskolai és a levéltárpedagógiai foglalkozás során szerzett új ismereteik felhasználásával szerkesszék meg egy újság címlapját a foglalkozás témájához kapcsolódó korszakból.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Interaktív ismeretterjesztő eszközökkel várja a diákokat a Magyar Nemzeti Levéltár

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra