Így szórakozott a magyar baka a Nagy Háborúban
2015. március 27. 15:10
Fedák Sári pózol, Jászai Mari hadikölcsönbe fektet és adományokat gyűjt, miközben a budapesti és a vidéki színházak - dacolva a sorozás miatti állandó férfihiánnyal - tovább működnek és mind több hazafias darab jelenik meg repertoárjukban. Ami a hátországot illeti, az első világháború négy éve alatt a magyar színház a nyilvánvaló nehézségek ellenére él és virul. 1917-től pedig már a magyar katona sem unatkozik: spártai körülmények közepette szórakoztatják a fronttársulatok a bakát és a tisztet egyaránt, halvány reménysugarat nyújtva és némi örömet csempészve a frontszolgálatba belefásultak mindennapjaiba.
Színház a hátországban
A budapesti Politikatörténeti Intézet által az első világháború kultúrája köré szervezett kerekasztalbeszélgetés-sorozat első, a frontszínházak és hadifogolyszínházak kérdésével foglalkozó eszmecseréjének résztvevői, Kiss Csilla és Sipőcz Mariann színháztörténészek már a beszélgetés elején igyekeztek egy régi tévhitet eloszlatni. Bár sokan úgy gondolják, hogy a Monarchia első világháborús szerepvállalása miatt a színházak nem nyitottak ki, az igazság az, hogy a színházi élet a háború ellenére sem állt meg a hátországban. Az állami teátrumok ugyan 1914 szeptemberében valóban bezártak, de januárban kinyitottak, sőt a magánszínházak - így például a budapesti Vígszínház - már néhány hét elteltével újra várták a publikumot.
A háború tagadhatatlanul jelen volt a színházak többségében: mivel az antant országok szerzőinek műveit nem volt ildomos játszani, a direktorok és a színházak vezetői egyre inkább arra bíztatták a magyar szerzőket, hogy írjanak új darabokat, aminek következtében drámaian megugrott a magyar művek száma. A színházak azonban - miután nem akarták, hogy a népszerű francia vagy angol szerzők darabjai lekerüljenek a műsorról - a nem hivatalos ukáz alól könnyen kibújhattak, ehhez elég volt, hogy fondorlatos módon a magyar fordítókat - Molnár Ferencet, Heltai Jenőt - tüntessék fel szerzőként.
A háborús propaganda a színházban is partnerre talált, ugyanis számos propagandadarab született a korban, igaz - hangsúlyozza Kiss Csilla és Sipőcz Mariann -, arra a művelt publikum csak rövid ideig volt vevő. A mindnyájunknak el kell menni című művet Hegedűs Gyula írta Faragó Jenővel, s már 1914 őszétől lelkesítette az egyébként is mámoros nézőket. A zárókép 50 évvel később játszódott: a játék hősei 1964. augusztus 18-án, Ferenc József születésnapján, a Magyar Nemzeti Múzeumban a szerb és az orosz cári koronát nézegetik a diadalmas háború emlékkiállításán. Ekkor elhomályosul a színpad, s Vilmos császár és Ferenc József alakja elevenedik meg, majd kölcsönösen gratulálnak egymásnak, hogy a világbékét ők hozták el.
A hazafiasságra apelláló '48-as honvéd figurája az első világháborús színművészet állandó motívuma lett. Ugyanakkor a háborús tematika népnevelő szándékkal időről időre a gyerekdarabokban is megjelenik, a budapesti Népoperában (Erkel Ferenc Színház) 1915-ben tűzték műsorra Komor Gyula színdarabját, a Hindenburg bácsit, amely hátborzongató "hangeffektusaival" hozta testközelbe a háborús mindennapokat.
A színészeket általában behívták, viszont a budapesti vezető színészek mentesültek a szolgálat alól, igaz, arra is volt példa, hogy valaki önként jelentkezett a frontra (Beregi Oszkár). A vezető férfi színészek elsősorban mint követendő példák jelentek meg a Színházi élet című lapban, katonaruhában, műtermi, beállított képeken. A besorozott színészek többsége nem az első arcvonalban harcolt, ők inkább a hátországban végeztek szolgálatot. A színésznők közül sokan önkéntes ápolói tanfolyamot végeztek és segédápolók lettek, általában a frontra szánt egészségügyi és gyógyszercsomagok összeállításában segédkeztek, a frontra elenyésző számuk került.
A vezető női színművészek közül Fedák Sári inkább a saját imázsának építésére használta a háborút, jól mutatják ezt azok a képek, amelyeken az énekesnő-primadonna ápolónőnek öltözve - beállított jelenetekben - látható. Eltérő "pályát" futott be a világháború alatt Jászai Mari. A megkérdezett színháztörténészek vélekedése szerint a tragika kevésbé vádolható szerepjátszással: vagyona nagy részét a frontra küldött csomagokra fordította, a másik felét pedig hadikölcsönbe fektette. Az akkor már idős színésznő gyakran bukkant fel a Margit híd pesti hídfőjénél, hogy adományt gyűjtsön a katonáknak a járókelőktől, de ismert az is, hogy hálószobájából kirakatta az ágyát és a földön aludt, a fronton levők élethelyzetéhez hasonló körülményeket teremtve magának.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
