Hová tűnt Petőfi a segesvári csata után?
2016. december 15. 13:12 Hermann Róbert
A segesvári ütközet egyike volt az erdélyi hadjárat azon összecsapásainak, amelyekben a magyar hadsereg megkísérelte feltartóztatni az országrészt elárasztó orosz intervenciós erők előnyomulását. Bem József tábornok, az erdélyi hadsereg parancsnoka szellemes haditervet dolgozott ki. Ennek értelmében a Dobay József vezette kőhalmi különítményének, Kemény Farkas kolozsvári csapatainak és a Bem által vezetett csapatoknak három oldalról kellett volna megtámadniuk Lüders orosz seregét Segesvárnál. Csakhogy Dobayt időközben megverték az oroszok, Kemény csak augusztus 1–2-re ígérte megérkezését. Bem így körülbelül 3100 emberrel támadta meg Lüders háromszoros, tüzérségét tekintve kétszeres túlerőben lévő csapatait.
Lüderst először annyira meglepte a támadás, hogy azt hitte, Bem van túlerőben. Amikor az ellenkezőjére rájött, seregével szinte elsöpörte maga elől a hősiesen védekező honvédeket. Az ütközet elején elesett Szkarjatyin vezérőrnagy, az oroszok vezérkari főnöke. Szkarjatyin népszerű volt a legénység körében, ezért a magyar csapatok üldözését végző kozákok és lengyel dzsidások kíméletlenül lemészárolták a futók jelentős részét. A magyar csapatok vesztesége közel 1000 főre rúgott halottakban, sebesültekben és foglyokban.
A segesvári ütközet szinte az egyetlen az erdélyi hadjárat összecsapásai közül, amelyről a közvélemény tud. Holott jelentősége semmivel sem volt nagyobb, mint a többi vereségé. Közismertségét az magyarázza, hogy ebben az ütközetben tűnt el nyomtalanul Petőfi Sándor, a forradalom és szabadságharc költője. E nyomtalan eltűnés aztán számtalan feltételezést inspirált, és szinte a múlt század végéig nem múlt el évtized, hogy a költő utolsó óráit és halálát illetően újabb és újabb szemtanúi beszámoló ne került volna elő.
Sem az eltűnésben, sem a szemtanúk megjelenésében nincs semmi különös. Egy teljes vereséggel végződő ütközet után gyakori az, hogy a menekülők egy része nyomtalanul elvész. A menekülő Petőfiben az őt utolérő kozák vagy dzsidás csak a magyar katonát látta, és nem a nagy költőt. A menekülők többsége pedig csak a saját életével törődött, a lőporfüst és a por ködében pedig aligha figyelt arra, hogy tőle pár méterre a nemzet legnagyobb költője küzd vagy fut az életéért.
Csak egy helyen lelhette halálát
A segesvári csatatéren felsorakozó magyar csapatokban szolgáló közkatonák és tisztek nagy része e napokban látta először Petőfit; és akkor sem mint Petőfire, hanem mint Bem környezetének tagjára figyelt fel, ha felfigyelt egyáltalán. A segesvári ütközetben részt vevő alakulatok nagy részét ugyanis 1849 áprilisa után szervezték meg, akkor, amikor Petőfi előbb Bem bánsági hadjáratában vett részt, majd Debrecenben, később Pesten töltötte idejét.
Segesvárnál Bem környezetéből jó néhányan vesztek még oda: Zeyk Domokos százados, Daczó Zsigmond és Anton Kurz őrnagyok; fogságba esett Bauer Lajos őrnagy – csupa olyan személy, akiket a katonák Petőfinél sokkal jobban ismertek. Zeyk, Daczó és Bauer 1848 októbere óta vettek részt az erdélyi harcokban, Kurz 1848 decembere óta volt Bem titkára.
Petőfinek csupán vászonzubbonya volt, kardot vagy más fegyvert nem viselt, szekéren és nem lovon utazott. Bem július 30-án Marosvásárhelyen kimondottan megtiltotta neki, hogy kövesse a csapatokat. Petőfinek nem volt szerepe az ütközetben, tétlen szemlélőként figyelte annak kimenetelét.
Hermann Róbert teljes cikkét keresse a Múlt-kor téli számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
