Hogyan vett részt Latin-Amerika a második világháborúban?
2020. május 22. 11:11 Csernus Szilveszter
Hadüzenetek
A második világháború kitörésekor nem csak Latin-Amerikában, de még az Egyesült Államokban is a háborúellenesség és semlegesség hangulata volt az uralkodó. 1939 szeptemberében a Panamában összeülő 21 amerikai köztársaság külügyminisztereinek első találkozóján ki is nyilvánították semlegességüket.
Mikor 1940 nyarán a Harmadik Birodalom lerohanta Franciaországot és Hollandiát, a dél-amerikai országok vezetői attól tartottak, hogy Németország ráteszi a kezét a két európai állam karibi és dél-amerikai területeire. Így még 1940 júliusában, az amerikai köztársaságok külügyminisztereinek második találkozóján úgy foglaltak állást, hogy amennyiben ez a német behatolás megtörténne, közös nemzetközi megszállás és ellenőrzés alá vonják a "maradék gyarmatokat". Az USA égisze alatt létrejött havannai találkozón szövetséget is kötöttek, miszerint bármelyikük elleni támadást a saját államuk elleni támadásnak veszik.
Az amerikai semlegességet a Pearl Harbor elleni támadás törte meg. A Havannában megfogalmazott elvnek megfelelően az USA hadba lépését kilenc közép-amerikai és karibi köztársaságé követte, Mexikó, Venezuela, Kolumbia és Ecuador azonban ekkor még csak a diplomáciai kapcsolatokat szakította meg. Az Egyesült Államok a háborús veszély okán ekkorra már katonai támaszpontot hozott létre a Dominikai Köztársaságban és Uruguayban is.
Pearl Harbort követően 1942 januárjában Rio de Janeiróban ültek össze ismét a dél-amerikai külügyminiszterek. A tárcavezetők riói konferencián a három fő tengelyhatalomhoz delegált külképviseletek vezetőinek visszahívásában állapodtak meg, amit - Argentínát és Chilét leszámítva - minden állam rövidesen megtett.
Washington emellett növekvő nyersanyagigényének kielégítését követelte meg a kontinens országaitól, cserébe tőkét ígért az elmaradott latin-amerikai ipar (köztük a hadiipar) modernizálására, és a háború folyamán megduplázta a civil felhasználásra szánt áruk exportálását.
Mexikót és Brazíliát kivéve egyik latin-amerikai állam hadereje sem vett részt a háborúban, de gazdaságilag és katonailag alárendelte magát az Egyesült Államok érdekeinek. Ennek tipikus példája volt Peru. A negyedik legnagyobb területű latin-amerikai állam 1942-ben szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat a tengelyhatalmakkal, amit csak 1945-ben követett hadüzenet.
20 ezer limai japánt rendőrségi megfigyelés alá helyeztek és államosították az ott működő olasz leányvállalatokat, az USA pedig katonai támaszpontot létesített az északon fekvő Talara tartományban a háború idejére. Az ellenszolgáltatás bőkezű volt: Washington segítségével modernizálták a perui haderőt, az iskolarendszert, a mezőgazdaságot, ugyanakkor az Andok és Amazónia értékes gumi-, kinin-, cink- stb. kitermelését az USA "magának exportálta". A forgatókönyv a térség többi államának esetében is hasonló volt.
Chile tartott leginkább egy japán partraszállástól. A belpolitikai gondokkal is küzdő köztársaság elhelyezkedése miatt - no meg hosszú partvidékével - igen sebezhető volt. Juan Antonio Ríos - miután kormánya 1943 januárjában megszakította diplomáciai kapcsolatait Németországgal és Japánnal - kijelentette, hogy Chilének alapvető érdeke a szövetséges győzelem, mert "azért harcolunk, hogy minden ember és nemzet békében élhessen".
Chile emellett szintén nyersanyagokkal látta el az Egyesült Államokat és több német kémhálózatot is felgöngyölített. Ez utóbbiak a térség valamennyi országában jelen voltak, feladatuk elsősorban az volt, hogy rejtett rádióállomásokról segítsék az óceánokon vadászó U-Bootokat. Természetesen Chile is megkapta a lend-lease szerződésekkel járó előnyöket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
