Hogyan került egy egzotikus hercegnő az Indiai-óceánról egy kis angol faluba?
2019. május 9. 18:27 Múlt-kor
1817 áprilisában az angliai Gloucestershire-ben található álmos faluban, Almondsburyben egy suszter éppen a napi teendőit végezve sétált, amikor egy meglehetősen különös látvány fogadta: egy furcsa ruhákba öltözött nő egyedül sétált az úton. Fekete turbánt viselt, és egy piros-fekete sálat, amikor pedig a férfi megszólította, érthetetlen nyelven válaszolt. A kedves szívű falubéliek egy helyi szállóban adtak neki helyet az éjszakára.
A szállóban a nő megpillantott egy falon lévő festményt, amely egy ananászt ábrázolt – erre „Ananász!” felkiáltással azonnal leheveredett aludni a földre (az angol nyelvben a gyümölcs neve „pineapple”, a helybéliek így annyit vélhettek legfeljebb biztosnak, hogy olyan idegen helyről származik, ahol ismerik az ananászt).
Nem sokkal később feltűnt a faluban egy portugál tengerész, aki „véletlenül” beszélte a nő nyelvét, és nem okozott neki gondot mondandójának angolra fordítása. Manuel Eynesso (más források Enesként rögzítik családnevét) elmondása szerint a nő nem csupán egy egyszerű utazó volt, hanem Karabu (Caraboo) hercegnő, egyenesen az Indiai-óceánon lévő Dzsavaszu (Javasu) szigetéről. A hercegnőt kalózok rabolták el, azonban Anglia nyugati partja közelében sikerült a tengerbe ugrania hajójukról, és a Bristol-csatornán feljutva érkezett meg Almondsburybe. A falu népe innentől egyfajta díszvendégként kezelte a nőt.
A kitüntetett figyelemre „Karabu hercegnő” igyekezett rászolgálni: íjászkodott, hátán egy gongot cipelve járt-kelt, és még vívóbemutatót is tartott egy zöldségből kinyert méreggel bekent hegyű fegyverrel. A falubéliek nem kis megrökönyödésére még úszott is egy közeli tóban, teljesen meztelenül, esténként pedig egy fa tetejére felmászva imádkozott istenéhez, akit Allah-Tallahnak nevezett. Külföldi utazók, nyelvészek, festők, fiziognómusok (az arcvonások alapján ítélő korabeli tudósok), a koponyaméréstan gyakorlói, és egyszerű járókelők egész hadát szórakoztatta mutatványaival, valamint kultúrájával és különös nyelvével.
A hercegnőről készített képek az ország távoli vidékein is megjelentek az újságok lapjain, és kisebbfajta szenzáció kerekedett személye körül. „Karabu hercegnő” gondtalan élete tíz héten át tartott, mígnem egy bristoli szállótulajdonos, bizonyos Mrs. Neale felismerte arcát az újságban, és felfedte valódi kilétét: Mary Willcocksnak hívták, és egy devonshire-i suszter lánya volt, aki többször megszállt nála. Neale szerint a városban már ismert volt arról, hogy rendszeresen különös ruhákba öltözve táncol. Nem volt tehát sem idegen, sem hercegnő, és Dzsavaszu szigete sem létezett.
Mint kiderült, titokzatos „nyelve” valójában értelmetlen halandzsa és néhány létező cigány kifejezés keveréke volt. Korábban cselédként dolgozott az ország különböző pontjain, azonban egy ideje már nem volt hol meghúznia magát. Befogadói megszánták, és összeadtak elegendő pénzt ahhoz, hogy Willcocks eljusson a tengerentúlra, a Pennsylvania állambeli Philadelphiába.
Eközben az angol lapok újságírói derült hangvételű cikkekben űztek gúnyt a középosztálybeli közízlésről, amelyet teljességgel rabul ejtett a „hercegnő” hazugságokra épített imázsa. Természetesen maguknak az újságoknak is szerepe volt abban, hogy ennyien hittek Willcocksnak, azonban az is tény, hogy tudós, világot látott emberek is bedőltek a csalásnak.
Willcocks az Egyesült Államokban megpróbálta „Karabu hercegnőként” folytatni életét, fellépései azonban nem hozták meg a várt sikert. 1824-ben végül visszaköltözött Angliába, ahol férjhez ment egy Richard Baker nevű férfihoz, és abból talált megélhetést, hogy piócákat gyűjtött és adott el egy bristoli kórháznak. Az elérhető források szerint 1864. december 24-én egy súlyos esés következtében halt meg, 72 évesen.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
