Hét híres történelmi személy, aki megérte a századik születésnapját
2017. március 18. 09:07
Holtversenyben Tellerrel – egy emigráns magyar fizikus az MIT kutatói közt
Az 1907-es születésű Tisza László már fiatal korában nagy tehetséget mutatott a matematika területén. Utolsó gimnáziumi évében, 1925-ben holtversenyben első helyen végzett a nívós Eötvös versenyen, a díjon pedig a később a „hidrogénbomba atyjaként” híressé váló Teller Edével és Fuchs Rudolffal osztozott. A budapesti tudományegyetem matematika szakán kezdte meg egyetemi tanulmányait, bár először nem tartotta magát alkalmasnak arra, hogy tudományos pályára lépjen. Úgy vélte nincs meg benne a szükséges kreativitás, mivel kortársaival ellentétben képtelen volt újabb és újabb matematikai problémákat kidolgozni.
Sokáig arra készült, hogy édesapja könyvkereskedését veszi majd át, ezért 1927-ben a németországi Bonnba, majd Göttingenbe utazott, hogy ott szerezzen szakmai tapasztalatot. Zsidó származása miatt azonban a helyi könyvesboltok nem akarták alkalmazni, így mintegy jobb híján tért vissza az egyetemek világába. Göttingenben, majd 1930-ban Teller hívására Lipcsében tanult fizikát, ahol az infravörös molekuláris spektrum tulajdonságaival kezdett foglalkozni. Hazatérése után Ortvay Rudolf témavezetésével szerzett doktori fokozatot.
Pályafutását azonban egy kellemetlen epizód majdnem derékba törte. Bár fiatal korában a Tanácsköztársaság emléke miatt határozott antikommunistaként határozta meg önmagát, németországi tartózkodása során mégis közel került a szocialista eszmékhez. Magyarországon kisebb feladatokat teljesített az illegalitásban működő Kommunista Pártnak, így például kéziratokat szállított a szerzőtől a gépíró számára. Egy ilyen alkalommal, mindössze két hónappal a doktori fokozat megszerzését követően, lebukott és 14 hónap börtönbüntetésre ítélték. A tudományos életbe barátai, Teller Ede és Szilárd Leó segítségével tudott visszatérni szabadulása után. Előbb Harkovban, majd Párizsban dolgozott termodinamikával és kvantummechanikával. Igazán nagy hírnevet 1938-ban szerzett a szuperfolyékonyság területén kidolgozott elmélete révén. A náci Németország 1940-es franciaországi bevonulása miatt az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Massachusetts állambeli híres műszaki egyetem, az MIT professzora lett. 1974-ben vonult nyugdíjba, de a kutatást idős korában is folytatta. 2009 áprilisában, 101 évesen hunyt el amerikai otthonában.