Lángoló fáraó, feláldozott inka szüzek, tbc-s magyarok – hét híres múmia
2020. április 28. 08:13 Kulcsár Ádám
Lángoló fáraó, feláldozott inka szüzek, tbc-s magyarok, pislogó szicíliai, szőke hajú kínaiak, tartósított szovjet vezető és egy magyar kisfiú, aki halála után is figyelte apját – hét különböző történet, amelyekben egy közös vonás van: mind különleges múmiákról szól.
A magyar kisfiú a halála után is figyel
Arányi Lajos, Magyarország első kórboncnoka 1862-ben veszítette el legkedvesebb gyermekét, a négy-öt esztendős Zolikát, akit nem tudott megmenteni a kor egyik leghalálosabb kórjától, a torokgyíktól.
Az 1848–1849-es szabadságharcban önkéntes orvosként is tevékenykedő férfi nem volt képes elengedni a kisfiát, ezért kétségbeesett lépésre szánta el magát.
Miután a modern patológia XIX. századi megteremtője értett az elhunytak bebalzsamozásához, hiszen többek között Ferenc József és Erzsébet királyné kislányát, az 1855-ben elhunyt Zsófiát, valamint gróf Széchenyi István testét is az ő szakértelme mentette meg az enyészettől, nagy bánatában ugyanezt az eljárást követte Zolikájával is.
A lényeges különbség: míg a császári pár gyermeke, illetve a legnagyobb magyar földi maradványai ma is zárt kriptában pihennek, a kórboncnok fia sohasem került sírba.
A test bebalzsamozása után a kórboncnok gyermekére csipkés nadrágot, mintás felsőruhát, valamint cipőcskét adott, bal kezére bőrkesztyűt húzott, hosszú szőke hajfürtjeit elrendezgette, és a dolgozószobájában az íróasztala melletti kis karosszékre ültette.
A kisfiú onnan „figyelte” apját egészen 1887-ig.
Arányi Lajos halálát követően az igen jó állapotban lévő gyermekmúmia az orvosi egyetem Patológiai Intézetébe került. Onnan a későbbi miniszterelnök, Antall József főigazgatósága idején szállították át a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárba. Azóta egy üvegbúra alatt várta, hogy újra felfedezzék – erre 2015-ben került sor.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
