Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Házasságba kényszerítéssel és terrorakcióval is próbálkoztak túlvilági szellemek az újkori Nagy-Britanniában

2019. december 12. 17:45 Múlt-kor

<

A megbotlott és elvert szellem keservei

1737-ben a skóciai Aberdeenshire megyében egy Geordie Watt nevű férfi szokatlan gonddal fordult lelkészéhez: elhunyt édesanyja szelleme gyötörte őt.

A szellem állítása szerint azt közölte vele, hogy „a nagy Isten akarata” az, hogy Watt vegye feleségül a család szolgálólányát, Tibbie Mortimert, mert neki az örök dicsőség a végzete.

A szellem szerint ha Watt nem egyezik bele a rangon aluli házasságba, őt és hat fivérét „mennyei tűz emészti el”.

Watt történetét hallva a lelkész beleegyezett abba, hogy meglátogatja a férfi tanyáját. A szellem meg is jelent, a lelkész pedig azonnal rárontott. A kísértet megpróbált elfutni, azonban megbotlott és elesett.

Az esetről készült egyházi dokumentumok szerint ezután a pap „oly vizsgálatnak vetette alá a kísértetet, amelyet összeegyeztethetőnek gondolt a keresztény kinyilatkoztatással és az igaz világnézettel” – azaz egy bottal kezdte ütlegelni, ezzel megbizonyosodott arról, hogy testtel bíró lénnyel áll szemben. A „szellem” által viselt lepel lerántásával kiderült, az valójában nem más, mint maga Tibbie Mortimer.

A feljegyzések szerint Mortimer terhes volt, végül őt és Wattot is megbírságolták „paráználkodásért”.

Az egyház ezen túl az istenkáromlás vétkében is bűnösnek találta Mortimert, ezért vasárnaponként a templomi istentisztelet alatt elöl kellett ülnie, az úgynevezett „bűnbánók székén”, mindössze egy durva zsákvásznat viselve – e büntetés több, mint egy éven át tartott.

Arról nem állnak rendelkezésre források, hogy mi lett Watt és Mortimer törvénytelen gyermekének sorsa – arra mindenesetre nem utalnak a feljegyzések, hogy a pár végül összeházasodott volna.

A Mortimer helyzetébe került szolgálólányoknak kevés lehetőségük volt, ha teherbe estek, így vélhetően elkeseredettségében tervelte ki, hogy túlvilági erők segítségével veszi rá Wattot, hogy vegye el feleségül.

A természetfeletti jelenségekbe vetett hitet minden bizonnyal sokszor használták fel a hátrányos társadalmi helyzetben lévők a náluk szerencsésebb születésűek befolyásolására, ez alkalommal azonban a kísérlet szó szerint elbukott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Házasságba kényszerítéssel és terrorakcióval is próbálkoztak túlvilági szellemek az újkori Nagy-Britanniában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra